A divatterepjárók nem feltétlenül praktikusabbak, mint a hasonló méretű normál személyautó társaik, vezetni sem olyan jó őket, azonban mivel divatosak, és sokan szeretnek magasan ülve vezetni, az eladási mutatóik elképesztően jók. Még akkor is, ha adott esetben akár 35 százalék felára is lehet a divatterepjáró kivitelnek.
2022 óta már a Ferrari kínálatában is elérhető egy szabadidő-autó, a 725 lóerős, 6,5 literes V12-es szívó benzinmotorral szerelt Purosangue, vagyis egyre kevesebb az SUV-t nem kínáló autógyártó.
Ilyen például a McLaren, amely sokáig azt állította, hogy nem fog emelt karosszériás modellt piacra dobni. Ehhez képest a legfrissebb híradások most arról szólnak, hogy a brit gyártó 2028-ban elő fog rukkolni első SUV-jával.

Ez a P47 fejlesztési kódnéven emlegetett titokzatos négyajtós újdonság az általunk versenypályán is rendesen meghajtott Porsche Cayenne Turbo GT-jéhez hasonló dizájnnal és annál némileg nagyobb méretben támadhat.
A 24 colos kerekeken gördülő, osztott fényszórós és méretes hátsó légterelős McLaren szabadidő-autó a várakozások szerint V8-as benzinmotorra épülő hibrid hajtásláncot fog felvonultatni.
