A hely szelleméhez méltóan Las Vegas alaposan megkavarta a kártyákat, Lando Norrist azonban még így is világbajnokká avathatják a hétvégi Katari Nagydíjon. A szezon véghajrájának váratlan drámai fordulata volt, hogy a McLaren mindkét – vb-esélyes – versenyzőjét kizárták a Las Vegas-i Nagydíjról, mivel a leintés utáni technikai ellenőrzés során szabálytalannak találták az autójukat, így Lando Norris és Oscar Piastri bukta a második és negyedik helyért járó pontokat. Vagyis nem keveset.
A kizárás előtt a szezon második felében magára találó Norrisnak 30 pontos előnye volt a csapattársával, és 42 pontos előnye volt a harmadik helyen álló Max Verstappennel szemben. Ebben a felállásban vágtak volna neki az utolsó két versenynek és az ezeken elnyerhető maximális 58 pontnak. A Red Bull zsenijének leginkább csak matematikai esélye maradt volna már az újabb, ötödik vb-címére, most azonban sokkal szorosabb lesz a végjáték.

A kizárás után furcsa módon Piastri még csökkentette is a hátrányát, 30-ról 24 pontra, Verstappen pedig felzárkózott mellé holtversenyben a második helyre.
A helyzetet bonyolítja, hogy a szezon utolsó előtti versenyén egy sprintfutamot is lebonyolítanak, így összesen 33 pontot lehet bezsebelni Katarban.
Lando Norris szeme előtt most az lebeg, hogy a pontversenyben 26 ponttal legyen Piastri és Verstappen előtt, ennyi kell ugyanis ahhoz, hogy 2025 világbajnoka legyen. Máshonnan közelítve: két ponttal többet kell szereznie mindkét riválisánál. Megint máshonnan közelítve: ha Katarból 25 ponttal távozik, de nem nyeri meg a vasárnapi nagydíjat, akkor a legutolsó futamon, Abu-Dzabiban dől csak el a világbajnoki cím sorsa.
Lando Norris lelkiállapotába talán betekintést enged, hogy a kérdésre, hogy a vb-cím közelsége miatt másképp viszonyul-e a hétvégi nagydíjhoz, a McLaren 26 éves versenyzője azt mondta: „Még sohasem voltam ebben a helyzetben, úgyhogy nem nagyon van válaszom. De semmit nem érzek másnak, még úgy sem, hogy ez a lehetőség most nyitva áll. Szóval ugyanúgy kezelem, mint a többit: nyerni akarok, és ennek érdekében mindent megteszek. Nyilván sokkal jobban szórakozol közben, ha nyersz, és nem második vagy.”

Bár idén hullámzó teljesítményt nyújtott, a szezon második felében mutatott dominanciájából kiindulva egyre több szakértő véli úgy, hogy Lando Norrisban megvan az a szikra és tehetség, ami egy világbajnoki címhez kell. Ő lenne a 11. brit világbajnok, olyan tekintélyes elődökkel, mint James Hunt, Jackie Stewart, Nigel Mansell vagy Lewis Hamilton.
Norris célorientáltságát jól jelzi, hogy a katari nagydíjhétvége előtt arról beszélt: a vb-címére nézve egyforma veszélynek látja Piastrit és Verstappent is, és hárította a felvetést, hogy a négyszeres holland világbajnok rutinja és kirobbanó formája nagyobb veszélyként leselkedne rá, mint a csapattársa győzni akarása. Piastri ugyanakkor arról beszélt, hogy a McLaren hű marad az eddigi elveihez, és egyik versenyzőt sem kiáltja ki első számúnak addig, amíg bármelyiküknek is matematikai esélye van a vb-címre.
Az ausztrál pilótának azt a logikus kérdést tették fel, hogy a csapaton belül felvetődött-e, hogy segítse a vb-éllovas Norrist annak érdekében, hogy Verstappen nehogy nevető harmadikként csípje el a világbajnoki címet. „Röviden beszéltünk erről, és a válasz az, hogy nem” – mondta a Verstappennel holtversenyben második Piastri, aki érezhetően nem adta még fel az idei szezont, annak ellenére sem, hogy az elmúlt hónapokban még dobogóra sem sikerült kerülnie.
Ez azt is jelenti, hogy a McLaren két versenyzőjének adott esetben a pályán kell dűlőre vinnie a végeredményt, amiben benne van az ütközés lehetősége is – nem példa nélküli idén. Mint ahogy a mostani vb-állásban is benne van, hogy Verstappen nemcsak azért jöhetett vissza a bajnoki versenybe, mert zseniális pilóta, hanem azért is, mert Norris és Piastri egymás elől nyerte el a pontokat.
A McLaren tehát nyílt sisakkal fogja pályára engedni a versenyzőit, de Verstappen is magára lesz utalva, a csapattársa Juki Cunoda az utóbbi futamok teljesítményéből kiindulva aligha fogja tudni segíteni majd a hollandot.
Mivel ennyire kiélezett a verseny, hatalmas lesz a nyomás a kerékcseréket lebonyolító szerelőkön és úgy általában az egész csapaton, úgy a McLarennél, mint a Red Bullnál, és akkor nem beszéltünk még olyan, nem elhanyagolható tényezőkről, mint a szerencse. Mivel a katari versenypálya nem túlságosan előzésbarát, az időmérő edzésnek is kiemelt jelentősége lesz. És akkor még be kell venni az egyenletbe a nagyon jó formában versenyző két Mercedes-pilótát, George Russellt és Kimi Antonellit, akik tét nélkül, felszabadultan versenyezhetnek – és zavarhatják meg az éllovasok stratégiáját.