A mindössze 11 éves múltra visszatekintő Nio hivatalosan megérkezett Magyarországra, a kínai gyártó első körben két prémium kategóriás Nio villanyautót és egy általunk a budapesti utakon már alaposan kipróbált elektromos Firefly kisautót dobott piacra hazánkban.
A régiónkban a Wallis által forgalmazott, LiDAR-alapú fejlett önvezetésre képes újdonságok közös vonása, hogy a Biatorbágyon gyártott aksicsere-állomásokon alig pár perc alatt teljesen automatizált módon kicserélhető a lemerült akkumulátoruk.
Nio ET5
A legolcsóbb Nio az általunk Németországban korábban már alaposan letesztelt ET5, melynek szedán kivitele 24,49 millió forintos, kombi verziója pedig 24,89 millió forintos áron nyit.
Nem kis összegek ezek, azonban a Nio nem titkoltan a prémium kategóriában kívánja versenyeztetni a termékeit, melyek ráadásul lényegében alapáron full extrásak.

A 4,79 méter hosszú ET5 490 lóerős teljesítménye és 700 Nm-es nyomatéka 4 másodperces 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé, a 200 km/h-ra korlátozott végsebességű újdonság nettó 73,5 kWh kapacitású alapmodellje 456 kilométeres hatótávot biztosít.
A nettó 90 kWh-s verzió akár 590 kilométert is képes megtenni egy töltéssel, az árcéduláján pedig 28,19 millió forintos összeg szerepel.

Ezek az árak a későbbiekben jelentősen barátságosabbak lehetnek, azt követően, hogy üzembe helyezik a Nio első hazai aksicsere-állomását. Ezután lehetőség nyílik majd az autók akkumulátor nélküli megvásárlására és a havidíjas aksicsere-szolgáltatásra történő előfizetésre.
Németországban 19 százalékos helyi adóval 63 930 euróba (24,6 millió forint) kerül az ET5, de ha nem vásároljuk meg, hanem csak béreljük az aksit, akkor csak 51 930 eurót (20 millió forint) kell az autóért fizetni. A havidíj ez esetben 169 euró (65 ezer forint).
A nagyobb akkumulátorral szerelt ET5 esetében 76930 euróról (29,6 millió forint) 55930 euróra (21,5 millió forint) szelídíthető az ár, de a havidíj 289 euróra (111 ezer forint) nő.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor üzemelik be az első hazai aksicsere-állomást, melynek működésével Németországban már volt szerencsénk testközelből megismerkedni:
https://youtu.be/ITnTA9LHLkY?si=mh-Rgj576hOl7QDH
Nio EL6
A 4,85 méter hosszú és 2,91 méteres tengelytávolságú Nio EL6 szintén 490 lóerős, és 700 Nm-es összkerékhajtást vonultat fel.
A 2,3 tonnás luxus SUV 4,5 másodperc alatt tudja le a 0–100-as sprintet és maximum 200 km/h-val képes hasítani.

A 26,99 millió forintos alapárú modellben lévő 73,5 kWh-s akkumulátor 406 kilométeres hatótávot biztosít, a 30,69 millió forinton nyitó 90 kWh-s verzióval pedig ideális esetben akár 529 kilométer is megtehető egy töltéssel.
A Niók első körben egy budapesti kereskedésben lesznek kaphatóak a jövő év elejétől, a garancia minden esetben 5 év, illetve 150 ezer kilométer.


One more thing
Bár a budapesti sajtórendezvényen nem tettek említést róla, a gyártó magyar weboldalán egy másik, nagyobb méretű SUV is fellelhető.
Ez pedig nem más, mint az egyelőre ismeretlen hazai árú Nio EL8:

Az 5,1 méter hosszú és 3,07 méteres tengelytávolságú hatalmas divatterepjáró utasterében egyszerre akár hatan is luxus körülmények mellett utazhatnak.
A 707 lóerős összkerékhajtású Nio EL8 a 2,6 tonnás tömeg ellenére 4,1 másodperc alatt pattan fel álló helyzetből 100-as tempóra, végsebessége pedig 220 km/h.
A kiviteltől függően 390-510 kilométeres WLTP-hatótávú újdonság németországi alapára 94 900 euró (36,5 millió forint) akkumulátorral együtt.



A középkategóriás SUV-ként jegyzett Nio EL7, illetve a flagship szedán Nio ET7 és ET9 hazai forgalmazásáról egyelőre nincs információnk.


