Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség az ellen a sofőr ellen, aki elaludt az M5-ös autópályán, és a balesetben egyik utasa életét vesztette. A férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolják.
A vádirat szerint a román sofőr 2024. január 6-án reggel Szeged felé haladt az autópályán, borús, esős időben. Az adott szakaszon 80 km/óra volt a megengedett sebesség, ő azonban 100–110 km/órával közlekedett, ráadásul utánfutót is vontatott. A hosszú vezetés és a fáradtság miatt elaludt a volánnál, az autó letért a bal oldali padkára, a szalagkorlátnak ütközött, majd az árokba sodródva felborult.
A jobb hátsó ülésen utazó, biztonsági övet használó utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. A másik három utas közül ketten nem voltak bekötve, ők életveszélyes sérüléseket szenvedtek, a sofőr pedig könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló zúzódásokkal megúszta.
A sofőr bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd.