Megfeleződött a Volkswagen-csoport nyeresége, 50 ezer fős leépítést terveznek
Európa legnagyobb autógyártója tovább küzd a kínai piac elvesztésével, a villanyautó-piac lassulásával és az amerikai vámokkal.
A zuhanó nyereség mellett végül nem csak a vezetőség kap éves jutalmat.
A nehéz pénzügyi helyzete ellenére egyszeri bónuszt fizet a Volkswagen az alkalmazottainak – írja a Spiegel. A wolfsburgi autógyártó bejelentette, hogy a kollektív szerződés hatálya alá tartozó dolgozók 1250 eurós (491 ezer forint) kifizetést kapnak, amelyet a májusi fizetéssel együtt utalnak.
A döntés azért is meglepő, mert korábban a vállalat és a munkavállalói képviselet még abban állapodott meg, hogy idén elmarad a szokásos nyereségrészesedés. A mostani bónusz azonban ettől függetlenül jár, és intenzív tárgyalások eredményeként született meg. Információk szerint a dolgozói oldal 1500 eurót szeretett volna, míg a menedzsment legfeljebb 500 eurót adott volna, végül 1250 euróban egyeztek meg.
A háttérben komoly ellentmondás húzódik: miközben a Volkswagen profitja jelentősen visszaesett – a csoport adózott eredménye mintegy 44 százalékkal, 6,9 milliárd euróra csökkent –, az igazgatósági tagok továbbra is magas bónuszokra számíthatnak. Ez az elmúlt hetekben komoly vitákat váltott ki a vállalaton belül.
Európa legnagyobb autógyártója tovább küzd a kínai piac elvesztésével, a villanyautó-piac lassulásával és az amerikai vámokkal.
Mindeközben a Volkswagen átfogó átalakuláson megy keresztül. A vállalat és a szakszervezet korábbi megállapodása alapján 2030-ig mintegy 35 ezer munkahely megszüntetését tervezik Németországban, elsősorban természetes fogyással, korai nyugdíjazással és végkielégítésekkel. Kényszerű elbocsátásokat egyelőre nem terveznek.
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Videóriport a parlamentből.