Rendőrmotorosok előtt csapódott neki a szalagkorlátnak egy autós – videó

Azonnal megálltak megnézni, mi történt a sofőrrel.

  • HVG

Súlyos baleset is történhetett volna az M30-as autópályán, amikor az autópályakezelő MKIF Zrt. bejegyzése szerint egy sofőr feltehetően elaludt vezetés közben. A jármű a külső sávban haladt, majd mozgása alapján úgy tűnt, mintha le akarna hajtani a csomópontnál. Ehelyett azonban egyenesen a lassítósáv szalagkorlátjának csapódott.

Az ütközésben kitört az autó jobb első kereke, a szalagkorlát pedig visszalökte a járművet a főpálya leállósávja felé, ahol néhány tíz méterrel később megállt. A balesetben szerencsére senki sem sérült meg.

A sofőrnek nagy szerencséje volt, mert közvetlenül mögötte rendőrmotorosok haladtak, akik azonnal megálltak és segítséget nyújtottak.

A bejegyzésben felhívják a figyelmet az úgynevezett mikroalvás veszélyére. Ez akár csak 2-3 másodpercig tart, de autópálya-tempónál ezalatt az autó akár 100 métert is megtesz úgy, hogy a vezető nem reagál a forgalomra. Ha valaki álmosnak érzi magát vezetés közben, érdemes mielőbb megállni, pihenni, vizet inni és csak kipihenten folytatni az utat.

Indulás előtt szellőztessük ki a felforrósodott autót, ne hűtsük túl az utasteret, hosszabb úton tartsunk gyakoribb pihenőket, és indulás előtt ellenőrizzük a jármű műszaki állapotát, mert a hőség nemcsak a sofőrt, hanem az autót is jobban megterheli.

Hozzászólások