Közleményben reagált a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, Gál József arra, hogy a Fidesz a közlekedési és beruházási miniszter, a mozgalom alapítója, Vitézy Dávid felelősségét firtatja a Mol Bubi 3.0 közbeszerzésnél felmerülő összeférhetetlenségi gyanúkkal kapcsolatban.
Decemberben jelentette be a főváros, hogy a Mol Bubi kerékpárrendszer megújítására kiírt közbeszerzést a spanyol Inurba Mobility mikromobilitási vállalat nyerte. A bejelentés után aggályok merültek fel a fővárosi ellenzék részéről.
A szerdai Fővárosi Közgyűlés ülésén Gulyás Gergely Kristóf fővárosi képviselő arról számolt be, a Fidesz a közbeszerzési eljárás előkészítésének és lefolytatásának teljes körű kivizsgálását kérte. A Fidesz azért indítványozta ezt, mert felmerült annak a gyanúja, hogy a pályázat győztese, az Inurba jelenlegi vezetője részt vett még BKK-s vezetőként a pályázat kiírásában.
Továbbá azt is állítja a Fidesz, hogy az érintett személy közeli hozzátartozója egy, az Inurba által alvállalkozóként felbérelt cég vezetőjeként tevékenykedik.
A Fidesz azt írja, „önmagában valamely személyes kapcsolat fennállása nem alapozza meg a közbeszerzési vagy szerződéses szabályok megsértését”, viszont ettől még szerintük ki kell vizsgálni a helyzetet.
A Podmaniczky Mozgalom már a kezdetektől fogva határozott és egyértelmű álláspontot képviselt ebben a kérdésben. Időben felhívtuk a figyelmet a közbeszerzés visszásságaira, hiszen a közbeszerzési kiírás és a feltételek számunkra számos ponton kifejezetten gyanúsak voltak. Emiatt a folyamat lezárását nem szavaztuk meg, és a nyertes kihirdetését sem támogattuk szavazatunkkal
– így kezdi posztját Gál József, megerősítve azt, hogy a Fidesz által megvilágított helyzet a Podmaniczky Mozgalom szerint is gyanús.
Azzal az állítással viszont Gál határozottan szembemegy, hogy a Fidesz Vitézy Dávid nevét is felemlegette az üggyel kapcsolatban. Gulyás korábban arról beszélt, jelenleg nem tudják, érintett-e az ügyben a BKK jelenlegi vezetője, Bodor Ádám, akit Vitézy Dávid bizalmi embereként jellemzett. Gulyás szerint ezt a vonalat is vizsgálni kell.
Gál szerint Vitézy Dávid is azok között volt, akik már korábban jelezték a gyanús körülményeket.
Vitézy Dávid többször is jelezte ezeket az aggályokat, így most felettébb érdekes olyan nyilatkozatokat olvasni, amelyek az ő felelősségét pedzegetik. A Fidesz mai alaptalan vádaskodásai és politikai csúsztatásai pedig félrevezetőek és rosszindulatúak
– jegyezte meg.
Vitézy Dávid az Inurba-ügy előtt is forródróton volt a Fidesszel, és az ahhoz köthető cégekkel. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) nemrég közleményben reagált arra, hogy a közlekedési és beruházási miniszter korábban újabb dokumentumot tett közzé az M6-os autópálya üzemeltetéséről. Az autópálya ügyében jelenleg hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt nyomoznak a hatóságok.
Nyitókép: HVG / Fazekas István