Alaposan túlpakolt horrorkaravánokat kapcsoltak le Ártándnál

Az egyik szerelvény több mint 2,3 tonnával volt nehezebb a megengedettnél.

  • HVG

Három jelentősen túlterhelt járműszerelvényt állítottak meg a rendőrök Ártándnál. A sofőrök egyenként 780 ezer forintos bírságot kaptak - írja a Hajdú-Bihar megyei rendőrség közleménye.

A rendőrség beszámolója szerint az ellenőrzés során kiderült, hogy a három járműszerelvény 1080, 2180, illetve 2360 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget. A járőrök mindhárom sofőrrel szemben 780 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki, az érintettek pedig csak a szabálytalanság megszüntetése után folytathatták útjukat.

A jellemzően autókat vagy más nagy tömegű rakományokat szállító, túlterhelt járműszerelvények komoly közlekedésbiztonsági kockázatot jelentenek. A jelentős túlsúly növelheti a fékutat, ronthatja a jármű stabilitását, és fokozottan terhelheti a fékeket, a gumiabroncsokat és a futóművet.

A hatóságoknak ráadásul egyre kifinomultabb szabálytalanságokkal is szembe kell nézniük. A horrorkaravánok üzemeltetői már szoftveres csalásokkal is próbálkoznak.

Hozzászólások