Repülő járműként térne vissza a jelenben a DeLorean

Azért nem valószínű, hogy fluxuskondenzátor is lesz benne.

  • HVG

A Vissza a jövőbe filmek legendás időgépe hamarosan a valóságban is a levegőbe emelkedhet. A DeLorean ugyanis bejelentette, hogy beszáll a repülő autók versenysorozatába, és már 2026 novemberében rajthoz állna.

A DeLorean az Airspeeder International Series nevű bajnokságban indul, ahol elektromos, helyből felszállni és leszállni képes repülő szerkezetek versenyeznek egymással. A járművek nem hagyományos versenypályán, hanem a levegőben kijelölt, háromdimenziós útvonalakon mérik össze a tudásukat.

https://youtu.be/wZDZCJqx-VY

A DeLorean első versenygépe az Airspeeder Mk3C lesz, amely a márka jellegzetes megjelenését kapja. A tervek szerint a 2027–2028-as szezonra már saját fejlesztésű repülő versenygéppel készülnek, amelynek megalkotásában a Berkeley Egyetem és a Georgia Tech mérnökhallgatói is részt vesznek.

Hozzászólások