hvg.hu Világ

Indiában egyszerűbb agyonlőni a gyanúsítottat, mint megvédeni az áldozatot

Indiában a legrosszabb a nők helyzete, a lányok és asszonyok egyre gyakrabban válnak nemi erőszak áldozatává, s a társadalmon belüli helyzetük is folyamatosan romlik – állapította meg egy 550 civilszervezet bevonásával készült felmérés. Az igazságszolgáltatás sem igen tud mit kezdeni az erőszakoskodókkal, sokak szerint az a tény, hogy a rendőrök agyonlőttek négy bűnözőt, ugyancsak azt bizonyítja, hogy a törvényes módszerekkel nem tudják megállítani az erőszakhullámot.

MTI Itthon

A saját sírját ásatták meg egy nógrádi férfival

Zsarolás és önbíráskodás miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség két férfi ellen, akik egy egyiküknek pénzzel tartozó fiatallal megásatták a saját sírját – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség.

Révész Sándor Vélemény

Révész: Üldözési szabadság

A lényeg itt az, hogy a tolvajt üldöző áldozat már nem azért üldöz, hogy veszélyektől óvja magát, hanem azért, hogy nagyobb eséllyel kapják el a tettest, és kapja vissza ő, amit elvettek tőle. Ez pedig a szavak köznyelvi értelme szerint már nem önvédelem, hanem önbíráskodás.

hvg.hu Itthon

Taxisok vertek meg egy turistát Budapesten

Megbuherált taxióra miatt elszámolási vitába keveredett egy külföldi férfi az őt szállító taxissal, emiatt a nyílt utcán verték meg hétfő hajnalban.

hvg.hu Itthon

Meghosszabbították Tomcat előzetesét

Április óta ül előzetesben a Tolvajkergetők vezetője, akit önbíráskodással, garázdasággal és súlyos testi sértéssel gyanúsítanak. A nyomozás fokozott ügyészi felügyelettel zajlik, jelenleg éppen orvosi véleményekre várnak.

hvg.hu Itthon

Megverték a biciklitolvajt, előzetesbe került Tomcat

Több ügyben is folyik súlyos testi sértés és önbíráskodás miatt vizsgálat Tomcat, azaz Polgár Tamás ellen, aki a Tolvajkergetők csoport vezetője. A bíróság a bűnismétlés veszélyére és a tanúk befolyásolásának lehetőségére hivatkozva helyezte előzetes letartóztatásba a férfit.

MTI Világ

Vérengző katonákat vettek őrizetbe Mexikóban

Őrizetbe vettek nyolc önbíráskodó katonát Mexikóban az ország déli részén júniusban történt vérengzéssel kapcsolatban – közölte helyi idő szerint csütörtökön a védelmi minisztérium.

1 2 3
Joaquin Phoenix kicipelt egy borjút a vágóhídról

Joaquin Phoenix kicipelt egy borjút a vágóhídról

Pénzt ad a Facebook a felhasználóknak, hogy "lehallgathassa" őket

Pénzt ad a Facebook a felhasználóknak, hogy "lehallgathassa" őket

Megrohanták az újságírók Orbánt az uniós csúcs sajtótermében – fotó

Megrohanták az újságírók Orbánt az uniós csúcs sajtótermében – fotó

A luxusiparra is katasztrofális hatása van a koronavírusnak

A luxusiparra is katasztrofális hatása van a koronavírusnak

Jön egy új Jóbarátok-rész

Jön egy új Jóbarátok-rész

Félmilliós "sminktükör” a Samsungtól: kipróbáltuk az új Z Flipet

Félmilliós "sminktükör” a Samsungtól: kipróbáltuk az új Z Flipet

Arató László: NAT-vihar, avagy két hét bolondokháza

Arató László: NAT-vihar, avagy két hét bolondokháza

Olaszországban meghalt az első koronavírus-fertőzött beteg

Olaszországban meghalt az első koronavírus-fertőzött beteg

Sokaknak a legnagyobb kihívás a nyugdíj előtt, hogyan igazolható a szolgálati idő

Sokaknak a legnagyobb kihívás a nyugdíj előtt, hogyan igazolható a szolgálati idő

Tordai Bence feljelenti Dúró Dórát és Horváth Lászlót

Tordai Bence feljelenti Dúró Dórát és Horváth Lászlót

Az Oktatói Hálózat is tiltakozik a NAT bevezetése ellen

Az Oktatói Hálózat is tiltakozik a NAT bevezetése ellen

A címlapról ajánljuk
Kim Dzsong Un tud élni – egy diktátor családja és egyéb furcsa hobbik

Kim Dzsong Un tud élni – egy diktátor családja és egyéb furcsa hobbik

Hiába éhezik több millió ember Észak-Koreában, a távol-keleti országot vaskézzel irányító Kim Dzsong Un semmit sem tagad meg magától és szűkebb környezetétől. Most éppen az szivárgott ki, hogy drága lovakat vásároltatott magának Oroszországból, s arra is fény derült, miképpen kényezteti családját.