#1989

Vásárhelyi pogrom ’90: „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok”
 

Vásárhelyi pogrom ’90: „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok”

A húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi magyarellenes pogrom magyar áldozataira és az akkor a magyarok segítségére siető cigányokra emlékeztek csütörtökön a budapesti Terror Háza Múzeumban. A pogrom után vitatott körülmények között meghurcolt magyarok és cigányok közül hatan a Polgári Magyarországért Alapítvány Petőfi Emléklap a Helytállásért kitüntetését kapták meg – közülük hárman már csak posthumus.

Szegő Péter Szegő Péter

 Bihari Mihály: Az egész politikai osztályt nem lehet bűnözőként kezelni
 

Bihari Mihály: Az egész politikai osztályt nem lehet bűnözőként kezelni

A kormány- és az ellenzéki pártok közötti engesztelhetetlen szembenállás egy olyan politikai kultúrát tükröz, amelyben ismeretlen a megegyezésre törekvés, még a párbeszédet is árulásnak tartják. Ilyen légkörben a politika kriminalizálódik - figyelmeztet a hvg.hu-nak adott interjúban Bihari Mihály, a rendszerváltás alapító atyáinak egyike. Az ELTE jogi karának állam- és jogbölcselet professzora, kilenc évig volt alkotmánybíró, majd 2005 és 2008 között az Alkotmánybíróság elnöke.

unknown unknown

Mementó 1990: vizsgálat a BKV-nál, megugrik az SZDSZ népszerűsége
 

Mementó 1990: vizsgálat a BKV-nál, megugrik az SZDSZ népszerűsége

Mementó-sorozatunkban, amelyben sorsfordító évekre és azokhoz kapcsolódó kerek évfordulókra emlékszünk, ezúttal a rendszerváltás egy húsz évvel ezelőtti napját idézzük fel. 1990. február 7-én a szovjet kommunisták feladták az egypártrendszert, a nyugatnémet kormány a német egységről és az NDK-val tervezett valutaunióról tanácskozott. Magyarországon második helyre jött fel az SZDSZ a közvélemény-kutatásokban, Antall József Washingtonban tárgyalt, a BKV-t pedig átvilágították, mennyire működik gazdaságosan, és megvizsgálták, szüksége van-e a cégnek állami póttámogatásra.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Dugovics Titusz legendája kipukkadt
 

Dugovics Titusz legendája kipukkadt

Szőcs Tibor tanulmánya szerint Nándorfehérvár hőse, a vár fokáról a győzelmi zászlót kitűzni akaró janicsárt magával a mélybe rántó magyar vitéz nem is létezett. A magyar múlt makacs legendáiról a legfrissebb HVG-ben olvashat.

hvg.hu hvg.hu

Mégis szobrot állítanak egy vitatott múltú román tábornoknak
 

Mégis szobrot állítanak egy vitatott múltú román tábornoknak

Mégis szobrot állítanak Marosvásárhelyen Stefan Gusa tábornoknak, az 1989-es temesvári események egyik vitatott kulcsfigurájának, mivel a marosvásárhelyi tanács kedden elutasította a szoborállításról szóló korábbi határozat visszavonására benyújtott tervezetet - írta az erdélyi Krónika internetes kiadása.

hvg.hu hvg.hu

 

"Ez az Orbán Viktor? Hú. Hát ez kemény"

Huszonévesek. A rendszerváltás körül születtek. Nekik tettek fel kérdéseket és mutattak közismert fotókat az 1989 körüli évekből annak a projektnek a kitalálói és megvalósítói, amely a neten teszi közzé fiatalok válaszait, személyes emlékeit a rendszerváltás időszakáról. A www.huszonevesek.hu különös képet mutat. Nem emlékeznek? Nem érdeklődnek? Vagy senki nem mesélte el nekik?

hvg.hu hvg.hu

1989-es határnyitás a Moszad és a Stasi asszisztálásával
 

1989-es határnyitás a Moszad és a Stasi asszisztálásával

Polgár Gyula, akit annak idején zsarolással, fenyegetéssel szervezett be a magyar titkosszolgálat, 1989-ben történelmi események tanúja lehetett: a magyar-osztrák határnál lévő kempingje benépesült keletnémet menekülőkkel és az őket „kísérő” titkosszolgálati emberekkel. Személyes hangú írásában a határnyitás drámai napjait idézi – ahogy a kempingben megélte. A "cég" itt sem hagyta békén.

unknown unknown

Hamis illúzió a kádári
 

Hamis illúzió a kádári "boldog korszak"

Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója szerint a kádárizmus "boldog korszakát" is csak megszorításokkal lehet elfogadni, mert a gazdasági jólét csak a '60-as évek elejétől a '70-es évek végéig tartott Magyarországon. S Kádár János személyiségével kapcsolatban téves az a nézet, hogy reformer politikus volt.

MTI MTI


 

"A magyar szolidaritás felejthetetlen marad"

A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával és katonai tiszteletadással kezdődött meg a vasfüggöny átvágásának 20. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéssorozat szombaton Budapesten, a Kossuth Lajos téren.

MTI MTI

Kurucz János vallomása, avagy a besúgónak nevezett súg magáról
 

Kurucz János vallomása, avagy a besúgónak nevezett súg magáról

Kurucz János szerkesztőségünknek írt levelében kifejti: csak formális kapcsolata volt az állambiztonsági szervekkel. Nyugodt a lelkiismerete, nem volt besúgó. Nem igaz - állítja - , hogy titkos megbízottként közreműködött volna Nagy Imre újratemetése és az SZDSZ megfigyelése körüli állambiztonsági akciókban. Kémelhárító karrierje egy nagy nulla, a belső elhárításhoz való átkerülése pedig nagyon kusza ügy. Az alábbiakban levelét teljes terjedelmében közöljük.

unknown unknown


Gorbacsov nekiment Putyinéknak
 

Gorbacsov nekiment Putyinéknak

Mihail Gorbacsov egykori szovjet vezető élesen bírálta Oroszország mai irányítóit azért, mert szerinte folyamatosan megnyirbálják az ő hivatali időszakában elért demokratikus vívmányokat.

MTI MTI

George H.W. Bush: a
 

George H.W. Bush: a "békés forradalom" 1989. legfontosabb öröksége

A 1989-es közép- és kelet-európai rendszerváltások legfontosabb öröksége, hogy nem ismétlődött meg a "prágai tavasz" - vélekedett idősebb George Bush egy interjúban a Der Standard csütörtöki, jórészt az 1989-es határnyitás és a 2004-es európai uniós csatlakozás közelgő évfordulójának szentelt számában.

MTI MTI