Orbán és Gyurcsány „közös múltja”. Közös múltja?
Az 1989-es emlékezések dömpingjét hozza az esztendő. A húsz évvel ezelőtt történtek felidézése nem csak a rendszerváltáshoz, hanem a harmadik köztársasághoz fűződő viszonyunkról is tanúskodik. Két kép, címlap és hátoldal Gyurcsányról és Orbánról.
Ennél nehezebb kérdés, miféle okoskodás alapján készült a februári címlap és hátlap. A címlapon a kalapos Orbán Viktor igyekszik kezet fogni a sábeszdeklis Gyurcsány Ferenccel, közöttük Mádl Ferenc mosolyog. A kép egy zsinagógában készült, a Dohány utcaiban. Ám hogy pontosan mikor és milyen alkalomból, a lapból nem tudhatjuk meg, a szerkesztők nem tartották fontosnak feltüntetni. Bár a kép érdekes, sőt pikáns, nem világos, hogy milyen kapcsolatban áll a februári Egyenlítő cikkekben megtestesülő tartalmával. Magam semmi összefüggést nem találtam sem a válságról szóló nemzetközi sajtószemlével, sem a szociáldemokrácia és az MSZP átpozicionálásáról szóló írásokkal, de még 1989-cel sem.
Történelemhamisítással van-e dolgunk, s ha igen, szándékosan vagy gondatlanságból követték-e el? Túlzott elvárás-e a montázson számon kérni a történelmi hitelességet? Általában igen. Ám itt a szándék – ha hihetünk a képaláírásnak – egy időpillanat, a MISZOT 1988-as megalakulásának a dokumentálása, márpedig az nem így történt.
A pártállami hatóságok vegzálta és nyolc hónapja életre hívott Fidesz kongresszusi döntése alapján valóban részt vett a MISZOT (elnök: a reformkommunista Stumpf, egyik alelnök: a KISZ-es Gyurcsány) megalakításban és munkájában, sőt eleinte még fideszes alelnöke is volt a szervezetnek Langmár Ferenc személyében. Csakhogy a Fidesz 1989 májusában kilépett a KISZ (így a pártállam) bábáskodásával összehozott ernyőszervezetből, mondván, nincs szükség egy Hazafias Népfront-típusú ifjúsági konglomerátumra, a jövőben a határozott politikai arculattal rendelkező, önállóan tevékenykedő szervezeteknek kell létrehozniuk érdekegyeztető fórumaikat.
Nem lehet eltagadni, a MISZOT és a Fidesz a kezdetektől homlokegyenest másról szólt. Az előbbi a pártállam túlélésén munkálkodott, az utóbbi a demokrácia megteremtésén, s csak a kort jellemző turbulenciák sodorták össze őket darabideig, de ettől még pillanatig sem váltak egylényegűvé. A kortársak nagyon is tudatában voltak ennek.
A fotómontázs meglévő képekből építkezik, sokszor egymástól távoli képeket illeszt egymáshoz, és ezzel új minőséget állít elő. Láttat és nem eltakar, nem mos össze és főleg – Balassa Péter újraközölt írása címét kölcsönvéve – nem maszatol. A montázst pedig történelmi illusztrációként használni felettébb rizikós vállalkozás.
Minden bizonnyal a címoldalra kívánt rímelni a hátoldal: ezek lettek, ezek voltak – történelmi folyamat részesei vagyunk, amelynek a kezdőpontján már ott volt Orbán és Gyurcsány is, mint ahogy ott vannak most is. A közvélemény is hajlamos a magyar demokrácia történetét afféle two men show-nak látni. És ezt sugallja az Egyenlítő oldalpárja is. De ez túlzó leegyszerűsítés, és tán nem is ennyire siralmas a helyzet.
(Egyenlítő, 2009/2)
Zádori Zsolt
Időszámításunk kezdete: 1989, a rendszerváltás éve
Őrült rendszer volt a kommunizmus, amely vakbuzgó deviáns híveit is tébolydába zárta. Alig két éve, hogy megkerülhetetlen mérföldkőnek számít a rendszerváltás a magyar politikai retorikában. A Kelet és Nyugat közötti hídszerepre több nemzet is aspirál. De mire megy vele? Az István, a király 1983-ban nemcsak rockopera, de nemzeti szertartás is volt. Állítások egy új, színvonalas folyóiratban.
Mit szúr el az értelmiség a rendszerváltás óta?
Mi tehetett volna a rendszerváltás idején és utána a kelet-európai értelmiség? Milyen strukturális problémákkal kellene szembesíteni a társadalmat ma? Szalai Erzsébet szociológus szerint egy időre eltűnt, de mostanában újra születőben a rendszerkritikus értelmiség, és új utakat kínál. Ő bizakodik, míg mások kétkednek az entellektüelek élharcos szerepét illetően.
Ön politikus. Akar róla beszélni?
Miért nem írnak memoárokat a magyar politikusok? Szemérmesség, írástudatlanság, a közönség érdeklődésének vagy a hagyománynak hiánya teszi-e, hogy hatalmon lévő vagy visszavonuló politikusaink elvétve ragadnak tollat, hogy emlékeiket, életük-tevékenységük személyes olvasatát a nagyérdeművel megosszák? Demszky Gábor felmenőinek XX. századi történetéről ír.
A rendes magyar baloldali nem lehet jó keresztény?
„A magyar élet szempontjából” a 2006. október 23-iki brutális rendőri fellépés olyan volt, mint Amerikának és a Nyugatnak 2001. szeptember 11. – véli Balog Zoltán. A parlament emberi jogi bizottsága elnökének „transzcendens megbízója van”, de ettől – mint mondja – még nem lett gőgös.
„Nincs. De igény, az lenne rá.” Szélsőjobbos választási esélyek
A szélsőjobboldali veszély a rendszerváltás óta terítéken van. Ehhez képest eddig egyetlen ilyen pártnak egyetlenegyszer (a MIÉP-nek 1998-ban) sikerült bekerülnie a parlamentbe. Pedig vizsgálatok bizonyítják, „igény, az lenne rá”, mert a magyar lakosság tizedének szélsőjobbos a politikai attitűdje. A választási rendszer azonban gátat szab a radikális nyomulásnak.
A zsebünk übereli politikai szimpátiánkat
Miért szavaztak a választók tömegesen a vizitdíj, a kórházi napidíj és a felsőoktatási tandíj ellen? A kormány figyelmeztetése, megbüntetése vagy pedig az új kiadásokkal szembeni ellenállás az elutasítás fő motívuma? Miért becsülték alá a szavazási hajlandóságot a közvélemény-kutatók?
Röhögjünk a politikusokon, jót teszünk velük
A fenségesség és a nevetés, a tisztelet és a röhögés összeér az igazságban, a vallásban – és a politikában – véli Balázs Zoltán politológus. Az udvari bolond a király mása, mélyebb énje, a hívő, az igazságkereső és a politikus közös jelképe, amit a nevetés tesz elevenné.
