Eddig 17-en haltak meg az Egyesült Államokban az extrém hideg miatt
Hétvégén még nem fog enyhülni a vihar.
Hétvégén még nem fog enyhülni a vihar.
A New York Times szerint félmillió háztartásnak nincs jelenleg áramellátása.
Az amerikai hadsereg korábban heteken át éles üzemben tesztelte a lézerfegyvert, ami a drónok mellett a rakétákat és a 60 mm-es aknavetőket is képes megsemmisíteni.
Egy ideiglenes hidat telepítettek fölé.
Pelosi továbbra is képviselő marad, csak vezetői székét adja át – egy republikánusnak.
A trumpizmus rombol és megoszt, még a legrendíthetetlenebb jobboldaliak körében is, írja az amerikai lap szerkesztőségi vezércikkében.
Nem kis részben Donald Trumpnak köszönhetik a republikánusok, hogy csalódást hozott számukra a félidős kongresszusi választás. Ennek ellenére a volt elnök ismét bejelentkezett a posztra, és jó eséllyel 2024-ben is Joe Biden lehetne az ellenfele, holott mindkét pártnak és az országnak is jót tehetne a generációváltás.
Össze kell hangolni a versenyt és az együttműködést az Egyesült Államok és Kína között, írja a brit lap. Ha nem így lesz, az katasztrofálisan rontana az amúgy sem fényes kapcsolatokon.
Az Egyesült Államok nem dőlhet szép csendben hátra, amikor egy NATO-szövetséges a putyini rezsimmel áll össze, a semlegesség gyengén leplezett örve alatt, ezzel párhuzamosan pedig felszámolja odahaza a demokráciát – írja Jordan Warlick, az amerikai Helsinki Bizottság tanácsadója.
Az amerikai politika nincs jó bőrben, de az egész választási rendszert fenyegető halált sikerült elkerülni – írja véleménycikkében háromszoros Pulitzer-díjas Thomas Friedman.
A szenátusi és a képviselőházi versenyt is be kellett volna húzniuk mostanra a republikánusoknak a földindulásszerű győzelemhez. Az előbbiben azonban fej fej mellett haladnak a demokratákkal, és elvesztették a kulcsállam Pennsylvaniát, az utóbbiban pedig még csak valószínűsíthető, de nem vehető biztosra a győzelmük. Az biztos: Donald Trumpnak párton belül is lesz egy nagy meccse 2024 előtt.
Ilyen az, amikor a praktikum, a luxus, a teljesítmény és a meghökkentő design kéz a kézben jár egymással.
Nem túlzás azt mondani, hogy eldördül a startpisztoly a Fehér Házért zajló versenyben is, írja a konzervatív brit lap elemzésében Gerald Seib, a Robert Dole Politikai Intézet kutatója, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának vezető munkatársa.
A Yale Egyetem történésze szerint nem szabad hallgatni azokra a hangokra, akik szerint abba kell hagyni Ukrajna haditámogatását.
Újabb korábbi párttársa szállt bele az LMP alapítójába, aki az ukrajnai háborúval kapcsolatban relativizálta Moszkva felelősségét.
A 22 éves Kaiya Armstrong különböző szakaszokat teljesítve öt napon át vezette a kisgépet, miközben a másodpilótája mindvégig kommunikált vele.
Visszatért az amerikai tőzsdére a mémrészvényláz, ezúttal egy lakberendezési áruházláncra spekuláltak, és újra Ryan Cohen milliárdost követték, mint tavaly.
Itt a megoldás azok számára, akik még a Ford F-150 Raptort sem találják elég meggyőzőnek.
Az exelnök tábora zavarodott és elbizonytalanodott. Ő maga pedig már nem tudja hivatalból befolyásolni az igazságügyi tárcát. Donald Trump Joe Biden elnököt, illetve az úgynevezett mélyállamot igyekszik láttatni a vizsgálat mögött.
Trump nem Orbán, ám az amerikai jobboldal kezd magyar akcentussal beszélni, írja írja vendégkommentárjában Matthew Continetti, az American Enterprize Institute jobbközép washingtoni agytröszt egyik vezető munkatársa.