#Andreas Rudas

MLF Itthon

Megszólalt és bírál az RTL leváltott vezére

Tavaly hosszabbították meg az RTL-nél a szerződését, ráadásul soha nem volt olyan szabály a cégcsoportnál, hogy bizonyos idő elteltével le kell váltani a vezérigazgatókat – közölte Andreas Rudas interjújára reagálva az RTL Klub múlt héten leváltott vezetője.

M. László Ferenc Itthon

"Soha nem tárgyaltam Lázárral Berlinben" – interjú az új RTL-főnökkel

Soha nem tárgyaltak a kormánnyal a reklámadó részleteiről, így javaslatokat sem fogalmaztak meg, hogy mit változtasson a kabinet, mindössze jelezték: a törvény diszkriminatív és korlátozza a versenyt – állítja az RTL Group regionális alelnöke, a magyar RTL ideiglenes igazgatója. Andreas Rudas a hvg.hu-nak adott interjúban azt mondja, nemcsak a Híradó tartalma, de a tévétársaság vezérigazgatójának esetleges leváltása sem került szóba a cég és a kormány vezetőinek találkozóin, azon meg saját bevallása szerint csak nevetett, amikor azt olvasta, hogy Lázár János Berlinben „megzsarolta".

M. László Ferenc Itthon

Kemény alkudozással váltották le az RTL nagyhatalmú vezetőjét

Két hónapos alkudozás után távozott az RTL éléről a magyar média legbefolyásosabb személyisége, Dirk Gerkens, miután a neki felajánlott új posztot nem fogadta el. A Fidesznek jól jött a leváltása, vannak, akik úgy vélik, végül a kormány és a cég az ő fejében egyezett ki. Mások úgy gondolják, ideje volt a váltásnak, az RTL Group új alapokra akarja helyezni a magyar társaság üzletpolitikáját.

hvg.hu Vállalat + Vezető

Leváltották az RTL Klub vezérét

Dirk Gerkens helyett Andreas Rudast nevezték ki az RTL Magyarország ideiglenes vezérigazgatójává – közölte az RTL Klub. Rudasnak két helyettese lesz, Kolosi Péter és Vidus Gabriella.

Zentai Péter Itthon

"Ezt a pert nem veszíthetjük el" – Az RTL-csoport igazgatója a reklámadót követő helyzetről

A magyarok érdeklődése a belpolitika mindennapos ügyei iránt mostanában növekedett meg, állítja a német RTL-csoport Délkelet-Európárt felelős regionális igazgatója, aki szerint nem igaz, hogy a Magyar RTL Klub hírműsorai csak azért kezdtek el foglalkozni a kormány számára kínos ügyekkel, mert bejött a reklámadó. A magyar származású Andreas Rudas szerint az eltúlzott reklámadó egyaránt sújtja az üzleti életet, a magyar gazdaságot és a sajtószabadságot. Az RTL-csoport nemzetközi bírósághoz fordul, de a híradók tematikája akkor sem változik, ha a reklámadót visszavonják.

Nyomkövető lábbilincset tesznek a családon belüli erőszak miatt elítéltekre Romániában

Nyomkövető lábbilincset tesznek a családon belüli erőszak miatt elítéltekre Romániában

Itt a Toyota bZ4X – kódfejtőknek való a márka első elektromos modellje

Itt a Toyota bZ4X – kódfejtőknek való a márka első elektromos modellje

Összehajtható, kinyújtható telefonok? Készüljön, jön a dömping belőlük

Összehajtható, kinyújtható telefonok? Készüljön, jön a dömping belőlük

Füves cigit osztogattak a beoltottaknak New Yorkban

Füves cigit osztogattak a beoltottaknak New Yorkban

Lezuhant a román légierő egyik vadászgépe

Lezuhant a román légierő egyik vadászgépe

Egy jelentés szerint sokkal jobban kellene hangsúlyozni, hogy az oltások működnek, és érdemes őket beadatni

Egy jelentés szerint sokkal jobban kellene hangsúlyozni, hogy az oltások működnek, és érdemes őket beadatni

Radar360: Orvosbéremelés EU-pénzből, a kommunizmus szelleme járja be Budapestet

Radar360: Orvosbéremelés EU-pénzből, a kommunizmus szelleme járja be Budapestet

Mégsem kell egy éven belül felújítani a lakást a kamattámogatott kölcsönhöz

Mégsem kell egy éven belül felújítani a lakást a kamattámogatott kölcsönhöz

A címlapról ajánljuk