Lélektani határ alatt az Apple
Az 500 dolláros lélektani határ alá is benéztek a hétfői kereskedésben az Apple részvényei.
Az 500 dolláros lélektani határ alá is benéztek a hétfői kereskedésben az Apple részvényei.
Arról kérdezték az amerikaiakat, hogy milyen tech terméket terveznek idén megvásárolni. A legtöbben az iPhone-t említették, de már nem sokkal vannak lemaradva az androidos mobilok.
Az iPhone helyett igazából a Samsung Galaxy mobiloknak jelenthet konkurenciát a Google saját gyártásban készülő, xPhone munkanévre hallgató szupermobilja.
Szakértők szerint az Apple akár egy olcsóbb iPhone-nal is megjelenhet az alsóbb kategóriás készülékek piacát megcélozva, ahogy azt az iPaddel is tette - írja a Portfolio.hu. Van, aki úgy gondolja, hogy néhány hónapon belül már jöhet az iPhone mini.
A pletykák szerint az Apple összesen félmilliárd dollárt fizetne a Waze-ért, de a cég ennek másfélszeresét szeretné megkapni.
A The Sociable számításai szerint az Android-tulajok már több alkalmazás közül válogathatnak, mint az iPhone- és iPad-felhasználók.
A több sajtóértesülés szerint is pár tucat dolláros iPhone hírét cáfolta az Apple marketinges vezetője. Olcsóbb iPhone lehet, de olcsó nem lesz.
Folyamatosan érkeznek a hírek az újabb és újabb Apple termékek megjelenésének várható időpontjáról, a legutóbbiak az iPad-család új tagjairól szólnak.
Miközben az Apple árfolyama mélyrepülésbe kezdett szeptember óta, a mobilszektor több szenvedő szereplőjének árfolyama magára talált - írja a Portfolio.hu. A befektetők hite megingott az Apple-ben, ebből pedig a versenytársak profitáltak.
Az Apple 2001-ben mutatta be az iTunes zenelejátszó és -menedzselő szoftvert, ami azóta az egyik legnépszerűbb szoftver a kategóriában. Nézzük, hogyan fejlődött.
Kína előbb-utóbb az Apple legnagyobb piacává fog válni - hangoztatta Tim Cook, az amerikai óriásvállalat elnök-vezérigazgatója, akivel több kínai lap is interjút közölt pénteki számában.
Korrupció gyanújával vizsgálja a kínai rendőrség a többek között az iPhone-ok összeszereléséről is ismert Foxconn nevű cég alkalmazottait - írja a sina.com hírportál.
A szélenergiaipar legnagyobb problémája, hogy a már megtermelt energiát - ha az éppen nem kell a fogyasztóknak - nem tudja eltárolni. Az Apple hővé alakítaná át a rotorok forgatónyomatékából nyert energiát.
Az Apple 2011 októberében elhunyt egykori vezérigazgatójának a még általa megálmodott iPhone 4 hatalmas másolatával állítottak emléket szerdán Szentpéterváron.
Igazán érdekes előrejelzést adott egy jó nevű piaci elemző az iOS-es alkalmazások letöltésével kapcsolatban.
Az eddigi, több mint 40 milliárd letöltés fele tavaly jött össze, december volt minden idők legerősebb harminc napja.
Amíg a legtöbben szilvesztereztek, néhány ismeretlen és illetéktelen behatoló az egyik párizsi Apple Store-ban töltötte a hétfő éjszaka egy részét.
Az Apple karácsony utáni ajándákkampányának legújabb meglepetése nem volt érthető el a magyar felhasználók számára, legalábbis egyelőre.
A kérdés érdekes: vajon használhatják-e az almás cég termékeit a Microsoft-alapító gyerekei. A válasz egyszerű: szó sem lehet róla!
A december közepén mért, február óta nem látott mélypontnak számító 507 dollárnál is tovább gyengültek pénteken az Apple részvényei.