#BKK

Búcsúzik a 17-es villamos, indulhat az átépítés

Buszokkal pótolják hétfőtől a 17-es villamost Budapesten. Közműépítést végeznek ugyanis az óbudai villamosvonal mentén a budai fonódó villamoshálózat kialakítása előtt. A pótlóbuszok a Vörösvári út és a Batthyány tér között viszik majd az utasokat. A BKK várhatóan nyáron kezdi meg a villamospálya átépítését, így a 17-es villamosok valószínűleg már sosem térnek vissza. A helyüket a 19-es, a 41-es és a 61-es villamosok veszik később át.

hvg.hu

Index: elbukott a budapesti trolitender

A Közbeszerzési Döntőbizottság a Skoda kérésére indított vizsgálatában elkaszálta a budapesti trolitendert, mert a kiírásban nem szerepelt dízelüzemű segédmeghajtás, csak akkumulátoros. A szűk határidők miatt ez azt jelentheti, hogy lőttek 3,4 milliárd forint uniós támogatásnak – írja az Index. A BKK vezérigazgatója a határozatot súlyos szakmai hibának nevezte.

MTI







Gigadugó jöhet holnaptól a Kerepesi úton

Elkezdik hétfő reggel a Százlábú híd felújítását Budapesten. Új forgalmi rend lesz a Kerepesi úton az Asztalos Sándor út és az Aréna Pláza között, mert egy időre lezárják a sínek feletti átkelő északi, vagyis a városközpont felé haladó oldalát. A felújítás első ütemét az ígéretek szerint év végére fejezik be, a másodikat pedig jövő október közepére – közölte vasárnap este a BKK. Egyes vonatok menetrendje is változik.

hvg.hu

Az 1-es villamos miatt terelnek hétfőtől Újbudán is, jobb felkészülni

Óbuda, Angyalföld és Ferencváros után hétfőtől már Újbudát is érinti az 1-es villamos korszerűsítésével illetve meghosszabbításával kapcsolatos munka. Jövő héttől közműkiváltás miatt lezárják a Hengermalom utat a Szerémi út és a Fehérvári út között. A Fehérvári úti csomópontban vízvezeték-szerelés kezdődik, ezért változik a Fehérvári út forgalma is.

hvg.hu


Káosz várható a Sibrik Miklós úti felüljárónál, de megéri

Felújítják Budapesten a Sibrik Miklós úti felüljárót. Áprilisban kezdődik a munka, és várhatóan 2016 első felében fejezik be. Kicserélik a híd szerkezeti elemeit, új utat építenek, átalakítják a járdát. A híd mindkét oldalán 3,5 méterre szélesített, duplasoros szalagkorláttal elválasztott gyalog-kerékpárutat építenek. A nyugati oldali út a Kőbánya felőli részen a meglévő kétirányú kerékpárúthoz csatlakozik majd.

MTI



"Lejárt a határidő!" – A nyugdíjasokat figyelmezteti a BKK

Március 31-én lejárt a nyugdíjasbérlet-igazolványok meghosszabbításának határideje. Akik ezt idáig elmulasztották, haladéktalanul tegyék meg – figyelmeztet a BKK. Április 1-jétől ugyanis a 65 éven aluli nyugdíjasok már csak az idén érvényesített bérletigazolvánnyal vehetik igénybe a szolgáltatásokat.

hvg.hu



Csak április végén indul el a Bubi – itt van minden, amit tudni akar a kerékpáros-rendszerről

Április 1-je helyett a hónap végén indulhat a BKK közbringarendszere, egyelőre a tesztüzem zajlik, bár az állomásokat már 90 százalékban kiépítették. Egy éves bérlet 18 900, egy féléves bérlet 12 500 forintot kóstál majd. A rendszer ingyen is kipróbálható, és jó pár óvintézkedéssel igyekeznek megelőzni a lopást és a rongálást. Bár a biciklik kereke defektmentes tömör gumival felszerelt, az ügyfélszolgálat a nap 24 órájában rendelkezésre áll majd – ígéri a BKK.

hvg.hu