Ütközött a troli: nem jártak a 4-6-os villamosok
A József körút és a Baross utca kereszteződésében összeütközött egy személyautó és egy trolibusz, emiatt egy szakaszon nem jártak a villamosok. A forgalom dél körül helyreállt.
A József körút és a Baross utca kereszteződésében összeütközött egy személyautó és egy trolibusz, emiatt egy szakaszon nem jártak a villamosok. A forgalom dél körül helyreállt.
A BKK szerint feleslegesen kelt pánikot néhány szakszervezet, amikor azt állítja, hogy az agglomerációs vonalak új szolgáltatója ne venne át annyi sofőrt, ahányat eddig a BKV foglalkoztatott, ezt szerződésben is rögzítették. Egy buszos szakszervezet tagjai szerdán a BKK-székház előtt tüntettek az új buszüzemeltetési modell felülvizsgálatáért.
Koporsós forgalomlassító demonstrációt tartott az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Ezzel a BKK-nál uralkodó káoszra, a buszjáratok kiszervezésével kapcsolatos ellentmondásokra valamint a járművezetők túlterheltségére akarták felhívni a figyelmet. A résztvevők egy Ikarus Cabrióra helyezett koporsóval mentek a Madách térről a Blaha Lujza térre. A tüntetés elején egy petíciót adtak át a BKK székházánál, Vitézy Dávidnak címezve.
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) mintegy 50 tagja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Rumbach Sebestyén utcai székháza előtt demonstrált szerdán. A résztvevők egy koporsót hoztak magukkal, amelyen az volt olvasható: "1968-2014? Ne hagyjuk, hogy így történjen!"
A fővárosi villamostenderen végig maximálisan betartották a közbeszerzési törvényt, a szállítói szerződést pedig jogszerűen kötötték meg - reagált a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra, hogy a Skoda bíróságra megy a döntés megsemmisítése érdekében.
Érvényes bérlete ellenére megbüntettek és megaláztak egy enyhén autista lányt múlt pénteken az ellenőrök az egyik budapesti buszon – erről számolt be a lány barátja a BKV-Figyelő blognak. A Budapesti Közlekedési Központ vizsgálatot indított, hogy tisztázhassák a történteket.
Véglegesítette a Budapesti Közlekedési Központ a 4-es metró miatt módosuló felszíni közösségi közlekedési rendet, amely a metró átadása után lép életbe. A változásokat kedden tették közzé a BKK honlapján.
A Blaha Lujza térről induló villamosvonal egy szakaszán pótlóbuszok járnak. Kőbányán egy autó borult a villamossínekre, egy ember megsérült.
Kísérleti vonatot épít a BKK és a BKV a H5-ös, azaz a szentendrei HÉV vonalára. A kocsik utasterét korszerűsíteni készülnek, a három kocsiból álló próbaszerelvény ezt fogja tesztelni. A teszt-HÉV már idén elkészülhet és forgalomba állhat, a további járműveket pedig ennek a prototípusnak a tesztelése után, az utasok véleményét figyelembe véve újítják fel. A szerelvény felújításának költségét 90 millió forintra kalkulálják: ebből megújul a fűtésrendszer, lesz klíma, átalakítják az üléselrendezést és a kapaszkodókat, rongálásvédelemmel látják el a padlót, szigetelt ablakokat építenek be stb.
A Gyáli út és a Ferencváros vasútállomás közötti szakasz áraszt tavaszi hangulatot – írja gunyoros hangvételű posztjában az Urbanista blog.
Vasárnap reggel öt órától éjfélig villamospótló buszokkal lehet utazni a budapesti 4-es és a 6-os villamos helyett a Nyugati pályaudvar és a Móricz Zsigmond körtér között. Az Erzsébet körúton, a József körúton és a Ferenc körúton a villamospálya öt pontján kisebb hibákat javítanak, a Petőfi hídon pedig síncsiszolást végeznek, ezért van szükség a pótlásra.
Több főútvonalat is lezárnak a március 15-i rendezvények miatt szombaton Budapesten, emiatt sok járat módosított útvonalon közlekedik majd. Érdemes lesz kötöttpályás járműveket választani, azok közül is elsősorban a metrót – ajánlja a BKK.
Már a D13-as hajó is közlekedik szombattól Budapesten, hétfőtől pedig a D12-es. A D11-est sűrítik, és lesz egy új járat, a D14-es – ezentúl így nevezik majd a Soroksári révet.
A kormány a Fővárosi Gáz-, Csatornázási, és Vízművek átvételével afféle modellkísérletbe kezd a választások után a közművek nonprofit üzemeltetésével kapcsolatban – értesült a hvg.hu több forrástól. Felmerült a két nagy városházi holding, a Budapesti Városüzemeltetési Központ és a Budapesti Közlekedési Központ állami átvétele is, de erről információink szerint még megoszlanak a vélemények, ugyanakkor „folyamatos és intenzív az érdeklődés” a városüzemeltetési cégek iránt. Ha az állam „mindent” visz, a következő főpolgármesternek nem sok dolga lesz.
A kispesti villamosjárat helyett pótlóbuszok közlekednek – olvaható a BKK Facebook-oldalán. Az Ady Endre és a Széchenyi utca kereszteződésében történt baleset.
A Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt.-nek az idén a 61,7 milliárd forintos hitelállományából 9,4 milliárd forintot kell törlesztenie, az összeg refinanszírozására közbeszerzési eljárást indított, ami jelenleg is folyik - írja a Napi Gazdaság csütörtöki száma.
Füstölni kezdett a kisföldalatti egyik szerelvénye a Vörösmarty téri végállomás kihúzóvágányánál kedden délelőtt, pótlóbuszok szállították az utasokat. 13 óra után állt helyre a földalatti közlekedése.
Autó ütközött egy villamosnak a 4-6-os vonalán péntek délután a Margit körúton, majd a sofőr elhajtott. A baleset miatt egy szakaszon pótlóbuszok jártak egy ideig – közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere.
Szóváltást követően megvert egy utas egy villamosvezetőt a Széll Kálmán téren. A bántalmazót a rendőrök előállították.
Várhatóan júliusban kezdődik a Határ úri metróállomás környékének felújítása. A látványtervek már nyilvánosak.