Vége a gyaloglásnak: holnaptól már Kerekhegyre is jár BKK-busz
A solymári Kerekhegyet is bevonják a BKK hálózatába, eddig csak hosszabb gyaloglással vagy egy ritkán közlekedő, helyi kisbusszal volt elérhető a fővárosi tömegközlekedési hálózat.
A solymári Kerekhegyet is bevonják a BKK hálózatába, eddig csak hosszabb gyaloglással vagy egy ritkán közlekedő, helyi kisbusszal volt elérhető a fővárosi tömegközlekedési hálózat.
A budapesti Futár-projekt meghosszabbított határideje is lejár március 31-én, de háromszáz villamost még mindig nem szerelt fel GPS-es berendezésekkel a kivitelező – írja az Index. A Synergonnak valószínűleg kötbért kell majd fizetnie.
Új, csak hétvégén közlekedő villamosjáratot indítottott 48-as számmal a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Deák Ferenc tér és a Savoya Park között.
Békemenet, Fidesz-nagygyűlés, ellenzéki tüntetés, futóverseny - szombaton és vasárnap is tele lesz tömegrendezvényekkel a főváros. Emiatt nem csak az autósoknak kell korlátozásokra számítaniuk, hanem a tömegközlekedőknek is.
Péntekről szombatra virradó éjjeltől az éjszakai buszhálózat is változik Budapesten. A BKK szerint nem feltétlenül a holnap induló 4-es metró, hanem a zsúfoltság csökkentése miatt szervezik át a menetrendet.
Péntek reggel Orbán Viktor és Tarlós István átadja a 4-es metrót. Az első szerelvény több mint öt évvel a tervezett időpont után indul el. Nagyítás-galériánkban megmutatjuk, mi minden történt ebben a végtelennek tűnő történetben.
Az eddig leginkább nemzetközi járatairól ismert Orangeways működtethet 15 buszjáratot a fővárosban - közölte a cég. A társaság 40 Rába buszt állít majd forgalomba az átvett vonalakon.
Pótolják az oszlopokat azon a járdán, ahová Orbán Viktor autója rendszeresen parkol, amikor fodrászához megy – értesült a Magyar Narancs online.
A BKK elemzői attól tartanak, hogy nem fogják sokan használni a pénteken induló 4-es metrót. A Blikk birtokába jutott kockázatelemzési tanulmány szerint a metró forgalma a tervezettnek csak a fele lehet. A gond az, hogy a beruházás azzal a feltétellel kapott európai uniós támogatást, hogy a főváros szerződésben vállalta, a metró jó sok utast szállít majd.
A 4-es metró üzembe helyezésével egy időben több mint 20 taxiférőhelyet létesít a BKK három megszüntetett tömegközlekedési megálló helyén.
Nem járt a metró a Deák tér és az Örs vezér tere között. Az utasokat az alagúton keresztül kísérték a Keleti pályaudvar felé, ahol üdítővel várták őket. Személyi sérülés nem történt. Reggel a Délitől a Deákig szünetelt a közlekedés.
Teljes vonalon pótlóbuszok járnak az óbudai villamosjárat helyett.
Budapestre érkeztek az új MAN-buszok, amelyeket védőfóliában hoztak az országba – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Sem a Miniszterelnökség, sem a BKK, sem a Fővárosi Önkormányzat nem mondta meg, kértek-e engedélyt Orbánék vagy mások a Demszky-karók kiszedésére Orbán Viktor fodrásza előtt.
Műszaki hiba történt a Batthyány téren, a Délitől a Deákig pótlóbuszok vitték az utasokat. A hibát fél 8 előtt elhárították.
Tarlós István főpolgármester bejelentésének megfelelően a tervek szerint március 28-án, azaz pénteken déltől vehetik birtokukba az utasok a 4-es metró vonalát. A Budapesti Közlekedési Központ összeszedte az új metró indulásával kapcsolatos tudnivalókat.
Március 22-én sikeresen befejeződött a hatóság által felügyelt próbaüzem, és pénteken kezdődik meg az utasforgalmi próbaüzem a 4-es metró vonalán – jelentette be a főpolgármester.
Húsz új jegy- és bérletautomatát helyezett ki a 4-es metró összes állomására a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Karbantartás miatt pótlóbusz jár szombaton és vasárnap a H7-es (csepeli) HÉV helyett.
Új megállók, módosuló troliútvonalak, végállomás áthelyezések – sok minden változik a Baross téren vasárnaptól.