#BKV

15 centis repedések vannak a 3-as metró sínein

Sok helyen megrepedtek a sínek a 3-as metró pályáján, ezért lassabban jár a metró több megálló között is. Van, ahol csak 5-10 km/h-s sebességgel. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium engedélyt adott rá, hogy a BKV használt síneket vegyen a MÁV-tól, de azokat beépítés előtt még fel kell újítani - ismertette a Híradó.

hvg.hu

Megszűnhet szinte minden utazási kedvezmény

A jelenlegi 38 kedvezményből összesen 4 maradhatna alanyi jogon. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár szerint a diákkedvezmények, a nyugdíjasok, rokkantak kedvezményei viszont változatlanul megmaradnak.

hvg.hu


Így spórolhatunk ezreket a jövő évi BKV-bérleten

Akár több ezer forintot is spórolhatunk a jövő évi BKV-bérleteken, ha odafigyelünk és még idén megvesszük a budapesti tömegközlekedésre érvényes utazási igazolványt. A 2013-ban bevezetésre kerülő negyedéves bérlet idei megvásárlásával kifejezetten jól járhatunk.

hvg.hu


Másfél milliárdot követel a BKV Hagyóéktól

A BKV Zrt. polgárjogi igényt jelentett be a vádlottakkal szemben a bírósághoz benyújtott indítványában a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási napján.

MTI


Nem jár a hétvégén a békásmegyeri hév

Karbantartási munkák miatt a HÉV-szerelvények helyett buszok szállítják az utasokat a hétvégén az 5-ös vonalon, a Batthyány tér és Békásmegyer között - tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.

MTI



Éjszakai kalandtúrát szervez a BKV

Az Örs vezér teréről indul az éjszakai kalandtúra egy nosztalgia hév-motorkocsival. Az utazás során az utasok részt vehetnek egy éjszakai kocsiszín-látogatáson, továbbá a Cinkota állomás forgalomirányításával is megismerkedhetnek.

hvg.hu

Tarlós helyettese: a BKV problémája nemzetgazdasági méretű

György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a BKV 800 milliárdos belső eladósodottsága már nemzetgazdasági méretű probléma, amelyet az ország költségvetését nem terhelő módon kell megoldani. Tarlós István helyettese erről a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén beszélt Budapesten.

MTI




Tarlós: „Ez egy frusztrált ember kétségbeesett kísérlete”

Nemcsak felelőtlenség, hanem hatalompolitikai szempontból is káros lenne a Fidesznek, ha a 2014-es választásokra egy meggyengült, rosszul működő fővárossal futna neki – mondta a hvg.hu-nak Tarlós István. A főpolgármester szerint még korai lenne arról beszélni, ki lesz a kormánypárt jelöltje az önkormányzati választásokon, de „informális értesülései” már neki is vannak.




Lassabban szabad csak mennie a 3-as metrónak

Egy pályahiba miatt csütörtökön hajnalban az M3-as metró vonalán a Corvin-negyed és a Klinikák állomások között ideiglenesen 5 km/h-s lassújelet kellett elrendelni, emiatt a vonatok a megszokotthoz képest valamivel ritkábban közlekednek a vonalon - közölte a BKK és a BKV.

hvg.hu