Több mint 100 helyet javított a BME egy nemzetközi egyetemi rangsorban
Már felkerülni is szép eredmény, a Quacquarelli Symonds ranglistája ugyanis 20 ezer intézményt vizsgálva válogatja ki a 3000 legerősebbet.
Már felkerülni is szép eredmény, a Quacquarelli Symonds ranglistája ugyanis 20 ezer intézményt vizsgálva válogatja ki a 3000 legerősebbet.
Az egyetemnek elfogyott a pénze, a kormány pedig csak akkor ad, ha modellt vált.
Megkezdte a jeladást a Műegyetem új kisműholdja, az MRC-100, amelyet a SpaceX rakétája vitt a világűrbe. A kisműhold fedélzetén három másik egyetemen készült önálló kísérletek mérőeszközei is a világűrbe kerültek.
Útnak indult a Műegyetem ötödik kisműholdja, az MRC-100 a SpaceX Falcon 9-es rakétájának Transporter 8 missziójával magyar idő szerint hétfőn 23:35-kor a kaliforniai Vandenberg-űrközpontból – közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kedden.
Mivel a depressziós betegek beszéde megváltozik, adja magát, hogy akár egy szoftver segítségével is fel lehetne ismerni a depresszióban szenvedőket. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem szakemberei ezen dolgoznak.
A kvantumszámítógépek működéséhez szükséges programokat is fejlesztenek majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnökei. A kutatók így segítenek létrehozni Európa 1000 qubites kvantumszámítógépes rendszerét.
Sok iparágban nem használják ki elég jól a kis- és közepes vállalatok a digitalizáció lehetőségeit, miközben a felszereltségük meglenne ehhez. A BME azt vizsgálja, mire lehet még szükség a versenyképesség javításához.
Magyar felsőoktatási intézmény is bekerült az idén először publikált egyetemi fenntarthatósági rangsorba – három is.
Az egyetem más intézkedésekről is döntött az energiatakarékosság jegyében.
MIvel az állami intézményekben csak 18 fok lehet, így az egyetemeken sem lesz meleg.
A Vodafone legújabb fejlesztése egy távirányítású versenyautó, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói terveztek és építettek meg. A vállalat szerint a szeptember 17-i teszten a távirányítással vezérelt autó az 5G gyorsaságát, pontosságát és valós idejű válaszidejét is bizonyította.
Új, nagy érdeklődésre számot tartó napelem-alapanyagokat vizsgáltak magyar kutatók, munkájuk eredménye most jelent meg a rangos ACS Photonics tudományos folyóiratban.
A 18 méteres őrhajó Németországból indult, és hétfőn 11 órakor fog kikötni az egyetem előtt.
A projekt során egy egyedi szuperszonikus szuborbitális (a hangsebességnél gyorsabban repülő, Föld körüli pályára nem kerülő) kutatórakéta készül.
A portugál űrügynökség rakétaversenyt hirdetett, a megmérettetésre a legjobb európai egyetemekről 25 csapat jutott be. Köztük van a magyar is.
A legkorszerűbb grafikus processzorokra kifejlesztett reaktorszimulációs programmal nyert nemzetközi nukleáris innovációs díjat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Természettudományi Karának kutatócsoportja.
Új rekord született a magasban tartott fizikaórák kategóriájában: Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) parkolójában, 50 méterrel az utcaszint felett mutatta be a fizikai kísérleteket.
A magyar felsőoktatásban mindössze hat egyetem nem került alapítványi kézbe – eddig. A Műegyetemen elképzelhető ugyanis a modellváltás, de legfeljebb a parlamenti választás után.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) úttörőként adott otthont a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) legmagasabb szintű tudásmenedzsment támogató missziójának – közölte az intézmény. Az ilyen típusú programot a legfejlettebb nukleáris programokkal rendelkező országok számára nyújtja a világszervezet.
Nemesi Pál vállalkozása nyerte el a több százmillió forint értékű munkát.