Fontos kérdés Tarlós István metafizikai képességeivel kapcsolatban
Még csak április vége, és már kétszázzal száguld a buzivonat.
Még csak április vége, és már kétszázzal száguld a buzivonat.
Tizenötmilliárd forintot kap a BKV a működésére, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes költségvetés-módosításról szóló javaslatát.
A fővárosi CET kulturális-kereskedelmi központ átadásáért tüntetett az alvállalkozók egy része csütörtökön a Főpolgármesteri Hivatalnál. A központ acélszerkezetének kivitelezője közleményben határolódott el a demonstrációtól, és jelezte, hogy kizárólag jogi úton szeretnék érvényesíteni igényeiket. Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy közös megbeszélésre hívja az érintetteket.
A Duna-parti Central European Time (CET) épületegyüttese Budapesten.
Kikapcsolták az áramot a CET épületében, ezért nincs temperáló fűtés, ennek következtében szétfagyhat a...
Több mint fél éve nem vette tárgysorozatba Lázár Jánosnak a képviselők fizetéséről szóló javaslatát a parlament illetékes bizottsága. A fideszes frakcióvezető a lakhatási támogatás kifehérítését az első lépésnek szánta a költségtérítésekkel való trükközés elleni harcban. Videós stábunk kormánypárti képviselőket faggatott arról, mi az oka a Lázár-féle javaslat "pihentetésének". A többség nem tudott válaszolni, de olyan képviselő is akadt, aki szerint most nem ez a legfontosabb kérdés Magyarországon.
A Duna-parti CET fejlesztője, a Porto Investment a Fővárosi Önkormányzat súlyos szerződésszegései miatt felmondja...
A rendőrség kedden megerősítette, hogy június 29-e óta nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a Duna-parti CET ügyében. Részleteket azonban nem közöltek ezzel kapcsolatban. A beruházó Porto Investment Hungary Kft. tett feljelentést az ügyben. A fővárosi önkormányzat szerint a beruházó alaptalanul vádaskodik.
A Porto a Nemzeti Nyomozó Irodától annak kivizsgálását kéri, miként fordulhatott elő, hogy a Fővárosi Önkormányzat, a...
Nemrég még úgy tűnt, lesz előrelépés a Duna-parton árválkodó CET ügyében, ám a napokban a főváros után az ÁSZ is feljelentést tett a beruházás miatt. A CET fejlesztője szerint a feljelentések mögött az előző és a jelenlegi városvezetés csatározása áll.
A Budapesti Operettszínház, a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. és a Felvonulási tér állami tulajdonba adását javasolják a Fővárosi Közgyűlésnek benyújtott előterjesztésükben Bagdy Gábor és Csomós Miklós főpolgármester-helyettesek.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes terjesztett be javaslatot arról, hogy a...
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes átküldte a CET-beruházás szerződéseit Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak, mert Budapest önkormányzata szerint a dokumentumok hátrányosak a fővárosra nézve.
A Fővárosi Önkormányzat szerint alaptalanok a budapesti CET komplexum beruházójának "vádaskodásai"; valójában a cég hibái miatt késik a projekt - közölte Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes kedden.
Az ÁSZ-vizsgálatról Sepsey Tamás, az ÁSZ főigazgató-helyettese és Bagdy Gábor, az október óta új vezetésű önkormányzat pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettese tartott sajtótájékoztatót Budapesten.