"Köszönjük, Gordon! Köszönjük, Attila!"
Mesterházy Attila és Bajnai Gordon konfliktusán élcelődik Deutsch Tamás a Facebookon.
Mesterházy Attila és Bajnai Gordon konfliktusán élcelődik Deutsch Tamás a Facebookon.
Nagyságrendekkel többe kerülhet egy előválasztás, mint egy közvélemény-kutatás - idézi a Blikk Kiszelly Zoltán politológus kalkulációját.
Magyarországon az egykori állampárt örökösei a rendszerváltás után a kapitalizmusba menekültek, de nem akarták feladni pozíciójukat a baloldalon sem. Ilyen volt kommunista nagytőkés Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is – írta Facebook-on megjelent jegyzetében Szanyi Tibor.
Egyik fél sem bízott a tárgyalások sikerében, ezért már jó ideje készültek a kiugrásra. Míg a szocialisták Mesterházy miniszterelnök-jelöltségét erőltették, az Együtt 2014 képtelen volt a tárgyalások során kellő számú, alkalmas képviselőjelöltet felmutatni. A hvg.hu utánajárt, miért akadtak meg az ellenzéki egyeztetések, ki hogyan taktikázott a tárgyalóasztalnál.
Hadüzenetként értelmezte Bajnai Gordon pénteki ajánlatát Mesterházy Attila, az MSZP elnöke - írja az Origo, amely szerint Mesterházy az Együtt-PM egyetlen ötletét sem akarta elfogadni a miniszterelnök-jelölt kiválasztásával kapcsolatban.
Semmi olyasmi nem történt, amit az elmúlt hónapokban nem lehetett pontosan előre látni. Bajnai Gordon 2012-ben a nevét adta a tartalmatlan és színvonaltalan összefogás-giccshez, sőt főszerepet vállalt a népszínműben. Pártja, amely semmiben nem különbözik a legrosszabb MSZP-s és chartás hagyományoktól, most erre megy rá. Pedig lett volna, és még ma is lenne megoldás, ha a felek komolyan gondolnák. De persze nem gondolják komolyan.
Az Együtt-PM csapata már jó ideje a külön listás indulás mellett van, de a közvélemény nyomása és szlogenjük, az "összefogás" miatt ezt nem lehetett nyíltan vállalni. Ezért provokálták az előválasztás ötletével Mesterházyékat – írja az Index. Bajnaiék "a leghatározottabban cáfolják", hogy blöfföltek volna.
Nem patthelyzet alakult ki a szocialisták és az Együtt-PM között pénteken Bajnai Gordon szerint, aki az ATV-ben elmondta, csak akkor fogadják el Mesterházy Attilát miniszterelnök-jelöltnek, ha a választók bevonásával döntenek róla.
Az MSZP már eldöntötte, hogy ő adja a miniszterelnök-jelöltet, az Együtt-PM-mel folytatott vitát ezért csak úgy lehet lezárni, ha valamelyik fél hátralép – mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK vezetője az ATV-ben. Gyurcsány szerint Bajnainak csak két választási lehetősége van, vagy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől az MSZP javára, vagy külön indul a választásokon.
Olyasmire készül a tárgyalóasztalnál összeveszett MSZP és Együtt 2014, amire kevés országban vállalkoznak a világon. Előválasztáson mérik össze az erejüket, hogy kiderüljön, Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila közül ki az esélyesebb Orbán Viktor ellen. Ám egy előválasztás sokba kerül, nem egyszerű megszervezni, az ördög pedig olyan részletekben rejlik, amelyek sok bosszúságot okoztak még az e téren igen nagy tapasztalattal rendelkező amerikaiaknak is.
A Fidesz szerint veszélyes alkut kíván kötni Bajnai Gordon és Mesterházy Attila, mivel azt ugyanazok kötnék meg, akiknek a "sumákságát", hamis ígéreteit és "szélsőséges gazdaságpolitikáját" az emberek egyszer már megtapasztalták.
A jegybank honlapján olvasható elemzés szerint a válságkezelő Bajnai-kormány alatt a devizahitelesek jobb helyzetben voltak: az Orbán-kormány dilettáns gazdaságpolitikai intézkedései hatására elszabadult forintárfolyam miatt kerültek hátrányba a forinthitelesekkel szemben. Ma a forint több mint 10 százalékkal ér kevesebbet az euróval és 30 százalékkal a svájci frankkal szemben, mint 2010-ben – írta az Együtt-PM közleményben.
A Berliner Zeitung című német lap a csehországi kormányválsággal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal, a Der Standard osztrák újság a Horthy-korszak megítéléséről, a svájci Neue Zürcher Zeitung című lap pedig Bajnai Gordon listavezetői esélyeiről jelentetett meg írást.
Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke várhatóan pénteken ül tárgyalóasztalhoz.
Hoppál Péter Fidesz-szóvivő sajtótájékoztatót tartott a Heti Válasz cikke alapján, ami szerint "hálapénzt" fizettek a Bajnait támogató körök különböző szervezeteknek. Az Együtt-PM szerint viszont azok a szervezetek, amelyeket a Fidesz Magyarország ellen folytatott "lejárató kampánnyal" vádol, valójában a demokráciát védik.
Bajnai Gordon szerint a kormány alkalmatlanságát jelzi, hogy az Európai Unió 15-ből 13 magyar operatív programot nem finanszíroz. Az Együtt–PM szövetség vezetője felszólította a kabinetet, hogy állítsa vissza a fejlesztési pénzek elosztásának átláthatóságát.
Sűrű nap: Gerendai „nullszaldó után veszteség” Károly mellett Bajnai Gordon, az Együtt–PM miniszterelnök-jelöltje is egy Bukás-verzió főszereplője lett.
"A gyermekek és a szülők nevében" arra kéri Bajnai Gordont a Fidesz, hogy "gyűlöletkeltő politikájával messziről kerülje el az iskolákat, hagyja a pedagógusokat dolgozni".
2010. májusban az előző év májusához képest az ipari termelés 14,6 százalékkal volt magasabb. 2013 májusában azonban ez az adat már csökkenést mutatott: az előző év májusához képest 2,1 százalékkal volt alacsonyabb az ipari termelés hazánkban – írta közleményben az Együtt–PM Szövetség.
Kinek állt érdekében ez a gyilkosságsorozat 2008-2009-ben? – tette fel a kérdést Zsigó Róbert, a párt egyik szóvivője.