#Bakonyi Zoltán


Mal: korábban nem lehetett megkezdeni a kiporzás elleni munkát
 

Mal: korábban nem lehetett megkezdeni a kiporzás elleni munkát

Az átgondolatlan hatósági döntések és nyilatkozatok nem segítik a munkahelyek megtartását, a társaság legfőbb célja a jelenlegi helyzetben a termelés folytatása, és a munkahelyek megőrzése - közölte Bakonyi Zoltán, a 2010-ben bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa kiömlött tározóját kezelő Mal Zrt. vezérigazgatója, aki szerint a vörös por kiporzását megakadályozó munkát nem lehetett tavasszal elkezdeni, mert még nedves volt az iszap felülete.

MTI MTI

Iszapömlés: újra megszólaltak az ajkai timföldgyár vezetői
 

Iszapömlés: újra megszólaltak az ajkai timföldgyár vezetői

Rossz helykiválasztás, tervezési hiba, valamint a tározó alatt található agyagtábla – ezek okozhatták a 2010-es iszapömlést a Magyar Alumínium (MAL) Zrt. vezérigazgatója szerint. Bakonyi Zoltán a Veszprémi Naplónak azt mondta: újra feldolgozták a tározóval kapcsolatos összes dokumentációt az elmúlt 30 évből. Négy független szakmai forrással konzultált: mindannyian azt állapították meg, hogy előre jelezhetetlen ridegtörés történt 2010. október 4-én – állította.

hvg.hu hvg.hu


Mal-vezér: az események 30 évvel ezelőttig nyúlnak vissza
 

Mal-vezér: az események 30 évvel ezelőttig nyúlnak vissza

Nem egy konkrét esemény okozta a katasztrófát - mondta Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedő (MAL) Zrt. vezérigazgatója a Live Info-nak adott interjújában, amikor azt kérdezték tőle, miként fejezné be a mondatot, miszerint „az iszapkatasztrófa nem történt volna meg, ha…”.

hvg.hu hvg.hu


Kamu hír jelent meg a Magyar Nemzetben Mal-ügyben
 

Kamu hír jelent meg a Magyar Nemzetben Mal-ügyben

A Magyar Nemzet szerint megkezdték az értékesítését azoknak a zár alá vett ingatlanoknak, amelyek Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezérigazgatójának a tulajdonában álltak. Csakhogy ez nem igaz. Időközben a lap is helyesbített.

hvg.hu hvg.hu






Szabadlábon Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt. vezetője
 

Szabadlábon Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt. vezetője

Kabáttal arcát eltakarva, és kezén bilincs nélkül távozott a Veszprémi Városi Bíróság épületéből Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt. rendőrség által meggyanúsított vezetője. A férfi ügyvédje szerint a bíróság döntésének fő oka az volt, hogy a cégvezetővel szemben a bűncselekmény alapos gyanúja sem állapítható meg.

hvg.hu hvg.hu

Mi lehet a célja Bakonyi őrizetbe vételének?
 

Mi lehet a célja Bakonyi őrizetbe vételének?

A Népszabadság információja szerint húszegynéhány terhelő vallomás van már a rendőrség birtokában Bakonyi Zoltán ellen. Ezekből az derül ki, hogy a MAL Zrt. cégvezetője és menedzsmentje tudhatta, hogy a vörös iszap több helyen átszivárgott a gátakon.

hvg.hu hvg.hu






Iszapömlés: halak pusztultak el a timföldgyár miatt három éve
 

Iszapömlés: halak pusztultak el a timföldgyár miatt három éve

Három éve körülbelül száz hal pusztult el az ajkai Torna-patakban, miután a MAL Zrt. által üzemeltetett timföldgyárból lúg került a vízbe. A hvg.hu birtokába került a cég egyik belső hírlevele, melyben már hat éve azt írta a műszaki szolgáltatási igazgató, hogy a vállalat legjelentősebb kihívása a környezetvédelem.

hvg.hu hvg.hu