Akar még arról a mozdulatról beszélni?
Kevés ember él a földön, aki a halála pillanatában a szemei előtt lepergő film után elmondhatja: ezt érdemes volt megnézni.
Kevés ember él a földön, aki a halála pillanatában a szemei előtt lepergő film után elmondhatja: ezt érdemes volt megnézni.
A Barcelona csapatkapitánya szombaton, a Zaragoza ellen térhet vissza, másfél hónappal a súlyos sérülése után.
A Barcelona játékosa, Cesc Fabregas váratlan bejelentéssel sokkolta csapata drukkereit. Elárulta, hogy a játékostársaival együtt a Real sikereiért szorítanak, mert ez doppingolja őt és csapattársait a jobb eredmény elérése érdekében.
A Barcelona csillaga tegnap két gólt szerzett a Mallorca ellen idegenben, amivel hozzásegítette csapatát a 4-2-es győzelemhez. Ezzel a 2012-es naptári évben már 76 gólnál jár, amivel megelőzte Pelét, de még le van maradva Müllertől.
Victor Wanyama egy csapásra sztárrá vált. Ő lőtte a Celtic első gólját szerdán a Barcelona ellen. A Bajnokok Ligája történetének első kenyai góllövője szerint semmihez nem hasonlítható érzés kerítette hatalmába miután betalált.
Az élőlények feltrancsírozása most tilos volt, leszámítva a szusiszeletelést. Két világhírű séf és más főzőzsenik randevúja a vágóasztalnál, azaz: ínycsiklandó Manga Szalon Barcelonában.
Neil Lennon boldogságát nehezen tudja szavakba önteni a tegnap esti, Barcelona elleni győzelem után. A katalán csapat szakvezetője Tito Vilanova úgy érzi, nincs miért hibáztatnia a játékosait, megérdemelték volna a győzelmet.
A nyolc mérkőzés közül a Celtic szolgáltatta a legváratlanabb eredményt a Bajnokok Ligája 4. fordulójában. A skót csapat 2-1-re verte a Barcelonát. Ez az eredmény a lelátón helyet foglaló Celtic-szurkoló Rod Stewartot is meghatotta. Boldogságában zsebkendő után kellett nyúlnia, hogy szeméből kitörölje az örömkönnyeket. Megható jelenetek a legendás rockzenésztől.
Xavi, a Barcelona kivételes képességű középpályása két héttel ezelőtt a Celtic ellen Bajnokok Ligája rekordot jelentő 183 passzt jegyzett. A videón látható az összes átadása.
Josep Guardiola tisztázta helyzetét. A Barcelona korábbi trénere a barátainak elárulta, hogy szíve szerint a Chelsea-t választaná következő állomáshelyéül.
A két rivális közül a portugál foglalt állást kettejük kapcsolatáról. A 27 éves labdarúgó megtartja a kellő távolságot az apró argentinnal szemben.
Tegnap a Barcelona 3-1-re verte a Celta Vigo-t, azonban Lionel Messi öröme mégsem lehetett teljes. Az apró termetű argentin nem talált be, így nem tudta pénteken született fiának ajánlani gólját.
Három hétig nem számíthat védője, Adriano játékára az FC Barcelona labdarúgócsapata.
Apa lett Lionel Messi: a világ legjobbja címet már háromszor is elnyert labdarúgó és párja, Antonella Rocuzzo kisfia pénteken délután született meg egy barcelonai kórházban.
Hamarosan megszületik első gyermeke, így nem tudni, hogy pályára lép-e a szombati bajnokin Lionel Messi, a Barcelona argentin futballsztárja.
Az argentin csillagot azzal vádolták meg, hogy diktátor a csapatánál. Nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Csak nevetni tud a pletykákon. Ronaldót nagyon jó játékosnak tartja, a Realt pedig a világ egyik legjobb csapatának.
A Barcelona korábbi szakvezetője David Villát, Cesc Fabregast, Gerard Pique-t és Dani Alvest szerette volna értékesíteni, amibe a klub elnöke, Sandro Rosell nem volt hajlandó belemenni.
A Real Madrid egykori sztárja az argenitnok ifjú csillagát méltatta legutóbbi interjújában. Ugyanakkor elismerte Ronaldo képességeit. Mourinhónak pedig jutott a kritikáiból.
Lionel Messi és Cristiano Ronaldo sem született sztárnak. Ki gondolná, hogy Ronaldo olyan házban lakott, ahol a tetőn tudtak csak mosni? Vagy Messi sokat sírt magányosan, mikor senki sem látta? A két világsztár is közülünk való, csak tehetségesek és mindent megtettek a sikerért.
A G csoportban a skót Celtic Spanyolországba látogat a Barcelonához, ahol Messi hatástalanítása a legfőbb cél, míg a Szpartak a Benficát fogadja, amely két csapat az életben maradásért küzd majd ma este a Bajnokok Ligája 3. fordulójában.