#Belváros

Így szorulnak ki a szegények és a diákok a belső kerületekből
 

Így szorulnak ki a szegények és a diákok a belső kerületekből

A hétker helyett a nyolcker a menő, Erzsébetváros drága és sznob vigalmi negyeddé változik, miközben a korábbi közösségi terek Józsefvárosban bukkanak fel, a hozzájuk kötődő kispénzű művész-, aktivista- és egyetemistaréteggel. Az épületek megújulnak ugyan, de a helyi lakosság nem bírja az ingatlanárakat követni. Nehéz megjósolni, hogy Budapest belső negyedei milyen ütemben alakulnak át, és hány embernek kell elhagynia az otthonát. A dzsentrifikációnak hívott folyamat nagy ütemben zajlik.

Kováts Bence Kováts Bence

Így magyarázta meg Rogán az ingatlanbotrányt
 

Így magyarázta meg Rogán az ingatlanbotrányt

Minden egyes ingatlan értékesítésének megvan a logikus magyarázata, egyetlen esetben sem történt szabálytalanság, az őt támadó Juhász Péter nincs tisztában azzal, hogyan gazdálkodik egy önkormányzat – így magyarázta Rogán Antal az V. kerületi ingatlanbotrányokat. A volt polgármester több mint egy órán keresztül magyarázta az utóbbi hónapokban nyilvánosságra került ügyeket újságíróknak.

MLF MLF

Maffiamódszereket gyanít az V. kerületben Juhász
 

Maffiamódszereket gyanít az V. kerületben Juhász

Súlyos vádakat fogalmaz meg a Rogán Antal által októberig vezetett önkormányzattal szemben Juhász Péter feljelentése, aki úgy véli, elkótyavetyélték az ingatlanokat, és első perctől arra ment ki a játék, hogy a vevőknek kedvezzenek óriási kárt okozva az önkormányzatnak. Rogán szerint minden szabályos volt, még ő indított vizsgálatot az ügyek felderítésére, sőt még a jegyzőt is elbocsátotta. Ám egy jegyzőkönyvből az derül ki, a jegyző közös megegyezéssel távozott tavaly. Juhász feljelentésében egy igen sajátos és trükkös értékesítési modellt tárt fel.

hvg.hu hvg.hu





Giró-Szász András milliárdosnak szállodája lesz a Belvárosban
 

Giró-Szász András milliárdosnak szállodája lesz a Belvárosban

Kisebbségi tulajdonos lesz sógora Dorottya utcai szállodájában a Miniszterelnökség államtitkára, akiről hétfőn tudtuk meg, hogy közel egymilliárdos vagyon fölött rendelkezik. A 2016 elején átadandó hotel épületét hat másik értékes ingatlannal együtt adta el nyomott áron az V. kerületi önkormányzat 2010-ben. A bérházból hárommilliárdos beruházással faragnak szállodát.

hvg.hu hvg.hu

Tüntetnek a Belvárosban
 

Tüntetnek a Belvárosban

A résztvevők este 6 és fél 7 között gyülekeztek a Gellért téren, onnan a Szabadság hídon át a Szabadság tér érintésével a Kossuth térre vonulnak. A Szabadság Menete című demonstrációt a világ több száz városában megtartják. Budapesten azért, hogy felemeljék szavunkat egy, a korrupt hatalmasságok önkényétől mentes, valóban szabad és demokratikus társadalomért. "Van itt Szabadság híd, szobor és tér, viszont nincs valódi szabadság, és nincs valódi demokrácia" – írják a szervezők.

hvg.hu hvg.hu




Koktélparti a Belvárosban
 

Koktélparti a Belvárosban

London, Madrid, Dublin, Bécs és számos európai nagyváros után most Budapestre is megérkezett a BARFLY-Cocktail Trip. Az első turné december 4-én volt, ma este héttől indul a következő. Úgy,hogy még be lehet csatlakozni, hosszú az éj.

hvg.hu hvg.hu





Durvuló kampány: létrás autóról vágták le az ellenzéki molinót
 

Durvuló kampány: létrás autóról vágták le az ellenzéki molinót

Újabb szakaszához érkezett a belvárosi kampányháború: hétfőn délután a kerületi közterület-felügyelet avatkozott közbe és elvitte az ellenzéki Juhász Péter egyik molinóját, melyet egy aktivista függesztett ki az ablakába. A közterület-felügyelők szerint minden cégér, molinó engedélyköteles, az aktivista szerint kampányidőszakban mások a szabályok, ráadásul nem először függesztett ki molinót, korábban viszont nem volt gondja belőle.

MLF MLF