Újra összeállt a Destiny’s Child Beyoncé turnéjának fináléján
Utoljára hét éve álltak együtt színpadra egy rövid fellépés erejéig.
Utoljára hét éve álltak együtt színpadra egy rövid fellépés erejéig.
Az énekesnő turnéja alatt történt az eset, a rendőrség nyomoz.
Az énekesnő menedzsmentje szerint „technikai malőr” történt.
Vasárnap átadták az idei Grammy-díjakat. A díjazott produkciókba ezúttal bele is hallgathat.
Kendrick Lamar is nagyot ment, ő a legjobb felvétel és a legjobb dal kategóriákat is megnyerte a Not Like Us című szerzeményével.
Bejelentették a 2025-ös Grammy-jelöltjeit, az énekesnő idén tizenegy kategóriában száll versenybe.
Egymás után tiltják le népszerű előadók, hogy Donald Trump a kampányában felhasználja a slágereiket, miközben Kamala Harrisszel megengedők. A dalok kezdettől fogva a mozgósítást szolgálták az elnökjelölteknél, a rock- és popzene csak néhány évtizede jellemző.
Nincs az a fesztivál a világon, amely olyan sztárparádét tudna összerántani, mint a szupergazdag indiai üzletember a fia esküvőjére.
Ő lett az első fekete nő, akinek country albuma feljutott a Billboard-lista csúcsára.
A Beatles White Albumán megjelent Blackbird új feldolgozását káprázatosnak nevezte a szerző, mindenkinek ajánlja. Mi meg is mutatjuk.
Philadelphiában május volt a legerősebb hónap a szállodai bevételek tekintetében a világjárvány kezdete óta, nagyrészt a városban tartott Taylor Swift-koncertek miatt beáramló vendégeknek köszönhetően – írták a Federal Reserve tisztviselői a júliusi bézs könyvben.
Az énekesnő Stockholmban rúgta be a 2023-as világ körüli turnéját, ami túlfogyasztást generált, ennek eredménye volt a drágulás.
Botrány lett a leideni múzeum fekete zenészek egyiptomi inspirációiról szóló tárlatából.
Leleplezték az első magyarországi Madame Tussauds kiállítást a belvárosi Palazzo Dorottyában.
Beyoncé, Victoria Beckham és a BBC fiókját már hitelesítették, de Ryan Reynoldsnak még várnia kell.
A Grammy-díj-eső után volt némi kavarodás, elnézést kértek.
A korábbi csúcstartó Solti Györgynek „csupán” 31 Grammy-díja volt, éjjel megelőzte őt az amerikai popsztár.
Május 10-én indulnak a Renaissance-koncertek.
Az énekes egy olyan országban lépett fel, ahol súlyosan sérülnek az emberi jogok.
Taylor Swift lett az év előadóművésze, és további öt díjat vehetett még át a Los Angelesben megrendezett Amerikai Zenei Díjak (AMA) átadásán.