hvg.hu Itthon

Pálffy Ilona a választás óta a lemondásán gondolkozik

A Nemzeti Választási Iroda elnöke azt mondta, csalás helyett szerinte inkább tudatlanságról volt szó sok helyen, de az számára is érthetetlen, hogy miért adtak több helyen a nemzetiségi listás szavazólapok mellé pártlistásat is.

Zelki Benjámin Itthon

Tarlós bejelentette, mikor kezdődik a 3-as metró felújítása

A főpolgármester szokásos pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, a 3-as metró felújítása és a Római-parti mobilgát megépítése a bonyodalmaktól függetlenül egyaránt megvalósul 2019-ig. Nem ért egyet az Erzsébet tér elvételének kísérletével, sőt, nagyon csodálkozik.

MTI Itthon

Bocskai úti fák, hová tüntetek?

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Párbeszéd, az ellenzéki párt ugyanis törvénytelennek tartja a Bocskai úti fák kivágását, mivel Tarlós István főpolgármester nem tájékoztatta a lakókat.

Zelki Benjámin Itthon

Tarlós a Lázár-nyilatkozatról: "Aki ilyet mond, az faiskolában tanulta a logikát"

A főpolgármester sajtótájékoztatón kezdte el osztani Lázár Jánost, arra viszont nem tudott válaszolni, hogy nem szándékosan, a vizes vébé miatt halogatja-e a kormány a metrófelújítást. Tarlós Istvánt a fővárosi kampányolásról és a Bocskai úti fakivágásokról is kérdeztük, mire egyebek között közölte, hogy ő nem segédművezető.

ATV: Kásler Takarót szerette volna a PIM élére, de ő nem akar pályázni

ATV: Kásler Takarót szerette volna a PIM élére, de ő nem akar pályázni

Erre induljon, ha külföldön keresne munkát

Erre induljon, ha külföldön keresne munkát

Elsodort egy kislányt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott egy biciklis Tamásiban

Elsodort egy kislányt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott egy biciklis Tamásiban

Ujj Mészáros Károly: Mindig érdekesebb, amikor lehetetlennek tűnik valami

Ujj Mészáros Károly: Mindig érdekesebb, amikor lehetetlennek tűnik valami

Régi ezrese van? Már csak két hétig fizethet vele

Régi ezrese van? Már csak két hétig fizethet vele

Komoly balhé miatt távozhatott a Facebooktól a két Instagram-alapító

Komoly balhé miatt távozhatott a Facebooktól a két Instagram-alapító

Frissítsen, ha még nem tette: veszélyben lehetnek a WhatsAppot használók

Frissítsen, ha még nem tette: veszélyben lehetnek a WhatsAppot használók

Valami történt a Wellhello-körül: többen távoztak a zenekarból

Valami történt a Wellhello-körül: többen távoztak a zenekarból

Ön szerint merre mutat ez a nyíl? Biztos, hogy jobbra?

Ön szerint merre mutat ez a nyíl? Biztos, hogy jobbra?

A Karc FM visszakérte a Lánchíd Rádió frekvenciáit

A Karc FM visszakérte a Lánchíd Rádió frekvenciáit

Miközben Polt meggyanúsítaná, a helyi Polgárőrség kitüntette Simonkát

Miközben Polt meggyanúsítaná, a helyi Polgárőrség kitüntette Simonkát

A címlapról ajánljuk
Van ádámcsutkám, de jó nő vagyok

Van ádámcsutkám, de jó nő vagyok

Görcsbe rándult a gyomra, mikor fiúként szóltak hozzá, a párkapcsolatban kifejezetten szereti tisztázni, hogy transznemű. A Berlinben élő Ónodi Adél most debütál itthon színésznőként, a Dear Future Me című monodrámájáról beszélgettünk.