Brüsszel is hadat üzent a műanyagnak
Szombattól nem használhatnak vékony műanyag zacskót a brüsszeli üzletek.
Szombattól nem használhatnak vékony műanyag zacskót a brüsszeli üzletek.
Magyarország és Lengyelország esetében eddig azt láttuk, hogy az Európai Unió csak minimális mértékben volt képes feltartóztatni az autoriter rezsimépítkezést. Bár a jogállamisági viták új politikai mechanizmusokat termeltek ki, eddig egyik sem bizonyul hatékonynak, egy részük pedig vissza is üthet. A megoldás az unió eddig óvatos gyakorlatot követő bíróságának kezében lehet.
A miniszterelnök részt vesz a Sargentini-jelentés vitáján.
Az olasz lapok szerint Salvini és Orbán Brüsszelbe készül, hogy bevegyék a folyosókat, miközben kettejük nagy egyetértése az olasz kormányban is konfliktusokat okoz.
A Fidesz szerint az újabb uniós eljárás csak arról szól, hogy migránsokkal akarják elárasztani Európát.
Kis híján szakítópróba lett a NATO-tagállamok állam- és kormányfőinek soros brüsszeli találkozójából: az amerikai elnök megelégelte, hogy a 29-ből 5 ország tartja a vállalását, és költi legalább a GDP 2 százalékát katonai kiadásokra. A vihar végül elcsitult, Donald Trump elutazott, az állam- és kormányfők – köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök – pedig ismét megígérték, hogy az eddiginél hajlandók többet költeni védelemre. Megnéztük, hogy ez az ígéret mennyibe is kerülne Magyarországnak. Röviden: sokba.
Az amerikai elnök ráhozta a frászt mindenkire, amikor hamis adatokra hivatkozva úgy kapcsolta össze a NATO jövőjét az USA és az EU között kibontakozó kereskedelmi háború ügyével, hogy sokan már azt gondolták, Washington akár ki is lépne a katonai szövetségből. Trumpnak végül sikerült kicsikarnia a többi tagállamtól a védelmi kiadások növelésének ígéretét, de hogy ez pontosan mit is jelent, azt talán senki sem tudja.
154 milliárd forintot biztosít az Unió a legforgalmasabb fővárosi közlekedési vonal teljes infrastruktúrájának felújítására.
Természetesen Magyarország is szerepel aközött a három ország között, amelyek demokratikus berendezkedésének ijesztő romlásáról ír a Washington Post. A rangos amerikai portál Orbánt név szerint megnevezve azt írja, elhallgattatja az ellenzéki médiát és lejáratja ellenfeleit. Az éppen kialakuló autokrácia ellen persze többen fellépnek, ők nagyobb támogatást érdemelnének az újság szerint mind az EU, mind az USA részéről, de csak tétlenkedést és közönyt találnak.
Határozott üzenetet küldhetünk Donald Trumpnak – nyilatkozta a Deutsche Welle hírportáljának a német vállalkozók szövetsége ázsiai bizottságának elnöke.
May azt sem tartja kizártnak, hogy megegyezik az uniós országokkal az Európai Bizottság háta mögött.
Felháborodtak a brazilok a brüsszeli polgármester és a migrációs államtitkár által is megosztott képen.
Egy brüsszeli áruházban frissen szedett zöldséget, gyümölcsöt árulnak, és tényleg frissen szedettet: csak felmennek a tetőre, leszüretelik, és már teszik is a polcra.
Megszületett a sokadik megoldástervezet az uniós menekülthelyzet kezelésére, ezúttal a magyar miniszterelnök is elégedetten távozott a hajnalig tartó egyezkedés után.
A brit tudósító és a magyar kormányfő közötti zajlott párbeszéd rögvest terjedni kezdett a Twitteren. A videót már közel 30 ezren látták.
Az elfogadott szöveg szerint menekültközpontok jöhetnének létre az EU-n belül.
A miniszterelnök szerint az európai vezetők nem azt teszik, amit az embernek elvárnak tőlük.
A menekültkérdés lett a délután kezdődő EU-csúcs fő témája, egy radikális új javaslattal, és rengeteg kérdéssel. Főleg azzal, tudnak-e olyat mondani végre a magyar kormányfőnek, ami tetszik neki.
Más volt a politikai akarat.