Elkészült a Magyar Zene Háza a Városligetben
A hivatalos megnyitó január 22-én, A magyar kultúra napján lesz.
A hivatalos megnyitó január 22-én, A magyar kultúra napján lesz.
A dunai vízirendészek remek munkát végeztek.
Bálint György 14 milliós fedezetelvonó szerződést kötött, az önkormányzat pert nyert ellene. Most a szocialisták kivételével mindenki kitenné a városházáról.
Még egy hónapig hallgathatják meg az ügy részeseit, vizsgálhatnak dokumentumokat.
Bevétel: 297 milliárd forint, kiadás: 410 milliárd forint.
Belső-, Középső- és Külső-Erzsébetváros helyett új nevek születhetnek.
A jövő év első feléig több száz mikromobilitási pontot hoznak létre.
Megdöbbentő, de igaz: van olyan utcája Budapestnek, ahol 2020-ban már kétmillió forint fölött volt az ingatlanok átlagos négyzetméterára. Ez derült ki egyebek mellett, amikor a Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com elkészítette az ország legdrágább és legolcsóbb utcáinak listáját. Ebből az összeállításból szemezgettünk most, ezúttal Budapestre koncentrálva.
Sok sofőr szakmát váltott, és futárként rója már az utakat, akik maradtak, tarifaemelést szeretnének.
Túl nagy a főváros az országhoz képest a jegybankelnök szerint, ezért kisebb részekre kell bontani. Víziójában külön város lenne Óbuda, Zugló, Kelenföld és a többiek, a 600 ezres városmag pedig egyszerre válhatna többek között globális sport- és wellnessfővárossá. A külső kerületek négymilliós szerencsepatkója lehetne szerinte az ország motorja.
A holland székhelyű Rocket közel száz éttermi partnerrel indul.
A külföldi delegációk közlekedése miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban.
2019 után 2021-ben is vitte a prímet a budapesti vásár, angol és amerikai szavazók szerint is ez a legszebb.
Két héttel korábban végeztek a munkálatokkal.
A főpolgármester az antikorrupciós világnap alkalmából posztolt videót Rogán Antal egykori belvárosi irodája elől.
Jövő héten szavaz a közgyűlés a főváros 2022-es költségvetéséről is, ez Kiss Ambrus szerint azonban csupán egy féléves költségvetés. Kiss csütörtökön azt mondta, hogy a Városháza-gate ügyében még csak két feljelentést tettek, azonban szeretné Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselőt is bíróság elé citálni az ügyben tett kijelentései miatt.
Határidő előtt sikerült az akadálymentesítés – írta Karácsony Gergely főpolgármester.
Élettel töltötte meg a Fortepan képeit az Animatiqua csapata, és többdimenziós mozgóképes jeleneteket formált belőlük.
A 31 éves férfi egy nőt a nyílt utcán támadott meg, hármat pedig egy plázában.
V4–Franciaország-csúcstalálkozó lesz Budapesten december 13-án.