Nekimenne a gyorshajtóknak a főváros: osztrák mintára koboznák el a szabálysértők járműveit
Ha valakit két éven belül kétszer kapnak nagymértékű sebesség-túllépésen, a második alkalommal örökre ugorhat a szupermotor vagy csúcsautó is.
Ha valakit két éven belül kétszer kapnak nagymértékű sebesség-túllépésen, a második alkalommal örökre ugorhat a szupermotor vagy csúcsautó is.
Jövő nyár végére várnának megvalósíthatósági tanulmányt a főpolgármestertől.
Tíz évet öregedett minden parkoláskor, kiköltözött a fővárosból.
A főváros egy gazdasági válság mélypontján van, emellett egy kormányzati sarcpolitika áldozata is – állítja a főpolgármester.
A férfit más bűncselekmények elkövetésével is megvádolták.
A csapatot jelölték az Év Fővárosi Civil Szervezete díjra is.
Paris Jackson egy hónapot töltött Budapesten, a kezét is itt kérték meg.
Ha Magyar Péter budapesti tiszás képviselői megszavazzák Karácsony Gergely jövő évi fővárosi költségvetését, összegyurcsányozhatók lesznek. Ha nem, akkor a főpolgármester vádolhatja őket azzal, hogy keresztbe fekszenek a béremeléseknek és a közszolgáltatások működtetésének.
A főpolgármester beterjesztette a főváros jövő évi büdzsétervét, az ő megközelítésében „az önrendelkezés költségvetését”, amit ha nem fogadnak el újév előtt, az Karácsony Gergely szerint bizonyos közszolgáltatásokat is veszélybe sodorhat. Például a közösségi közlekedést. Nagy fejlesztésekre ne is számítsunk 2025-ben, a cél a szinten tartás, a város működőképességének megőrzése.
Az Alkotmánybíróság döntésére hivatkozva nyújthatják be az „unortodox” költségvetést.
A Fővárosi Közgyűlés megszavazta az előterjesztést, de hogyan oldanák meg a gyakorlatban a budapesti aluljárók lezárását? Mennyibe kerülne ez az adófizetőknek? És egyáltalán van-e bármi értelme?
Tarlós szerint is patthelyzet alakult ki a fővárosban, de szerinte ebből még nem következik, hogy új választás lesz Budapesten.
Az Egres utcában történt a baleset.
Nincs alku – a képviselők nem is szavaztak a főpolgármester-helyettesekről, a Párbeszéd javaslatára levették Karácsony Gergely Vitézy Dávidról és Kiss Ambrusról szóló előterjesztését a napirendről. A képviselők viszont megszavazták az aluljárók lezárását. Kovács Gergely egyik előterjesztése megbukott, így maradhatnak a birodalmi lépegetők a fővárosban, a másik viszont átment, húzós karácsonyi játékot fognak játszani a képviselők.
A budapesti egyéni országgyűlési választókerületek számának 18-ról 16-ra csökkentése több mint a választás előtti szokásos fideszes hatalmi manipuláció. A Tolna megyeiek szavazata másfélszer annyit fog érni, mint a budapestieké. A választókerületek számának csökkentésénél már csak a választókerületek határainak tervezett meghúzása felháborítóbb. Kifejezetten trollkodásnak tűnik, írja véleménycikkében Budapest főpolgármestere.
Vitézy Dávidnak mániája a városüzemeltetés. Jól teszi Budapest, ha megbecsüli az ilyen embert – írja a főpolgármester-helyettesekről szóló játszma kapcsán Tóta W. Árpád.
Szinte megoldhatatlan képlet alakult ki a városházán – a friss ciklusban már sokadjára. A helyzet többféleképp is feloldható lenne, mégsem tűnik egyik forgatókönyv sem reálisnak.
Kollégánk, Cabrera Martin az utóbbi órákban a fővárost járta, és több remek fotót is készített az idei első hóról.
A leköszönő fideszes vezetés által utolsó pillanatban kiírt, majd visszavont közbeszerzésen egyedüliként induló Sessionbase Kft. ezúttal nem adott be pályázatot.