Komoly lezárások lesznek a szurkolói vonulások miatt az Európa-liga döntője előtt, mutatjuk, mire érdemes figyelni
A Puskás Aréna körül szinte minden le lesz zárva.
A Puskás Aréna körül szinte minden le lesz zárva.
A Nagyvásárcsarnokba és a Hősök terére vitte az UEFA stábját a Fulhammel 13 éve döntőt játszó volt magyar válogatott játékos.
Mutatjuk a legfontosabb statisztikai adatsorokat, amelyekből látszik, milyen változások zajlottak az 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésével létrejött fővárosban az elmúlt másfél évszázadban.
Aláírásgyűjtéssel állnának ki az elnevezés mellett.
Ritkítanák a parkolóautomatákat is.
Villamosmegálló a Mechwart liget és a Margit híd között? Vitézy Dávid szerint harminc éven belül ez elképzelhetetlen. De a kerületet vezetők szerint nem ez az egyetlen módszer arra, hogy jobb hely legyen a budai autópálya. Egy évvel az önkormányzati választások előtt nagy tervekről kezdett beszélni a II. kerület egy csütörtöki beszélgetésen, ahová a BKK volt vezetője is hivatalos volt.
Az M1 reagált azokra a 444-en megjelent cikkekre, amelyek szerint manipulatív, megvágott anyagok kerültek be a közmédia hírműsorának egyik riportjába, melyben a Lánchíd autómentes forgalmáról kérdezték meg az embereket.
A szocialista polgármester előterjesztésére csütörtökön szavaz a XIV. kerületi képviselő-testület arról, hogy szerződést kössenek-e a Zugló Városközpont elnevezésű beruházásról Tiborcz István üzlettársának cégével. A Momentum a széles körű előzetes egyeztetések hiányára hivatkozva helyteleníti a kezdeményezést.
Reagált a főpolgármester, miután kiszivárgott, milyen nyersanyagból vágott lejárató riportot a közmédia.
A társaság likviditását ezzel ugyan megőrzi, de szeptember 18-ig vissza kell fizetniük a kölcsönt.
Lukács Letíciát és édesanyját április 28-a óta nem látták.
Leleplezték az első magyarországi Madame Tussauds kiállítást a belvárosi Palazzo Dorottyában.
Ha szeretné tudni, milyen arcocskák tartoznak azokhoz a cuki bemondóhangokhoz, amiket vasárnap lehet majd hallani a 4-es, 6-oson, akkor nézze meg ezt a videót!
Rutinos meccsre járóknak nem lesz újdonság – ha valaki viszont először menne, annak érdemes áttanulmányoznia.
Az együttes két koncertet is ad a fővárosban.
A feltételezett elkövető egy 25 éves nő, aki ellen körözést adtak ki.
De a saját igazi ellenfelének nem a jelenlegi főpolgármestert, hanem Demszky Gábort tartja
Ha meglesznek az engedélyek, már augusztus 20-án mindenki használhatja a hidat.
A tűzoltók mindkét esetben eloltották a lángokat.