Futóverseny lesz Budapesten, ne megszokásból közlekedjen
Mondjuk a részleteket.
Levélben kérte Pintér Sándor belügyminiszter segítségét.
Gyurcsány Ferenc szerint még gondolkodnak azon, indítsanak-e kihívót Karácsony ellen.
A holnap Budapestje című teaser hétsoros szinopszisát a Chat GPT írta, bár a csattanót cselesen megtartotta magának.
A férfinél négyszáznál is több ilyen felvételt találtak, ő maga 13-at osztott meg.
A XIII. kerületi Herman Ottó Általános Iskola épületét azonban nem vennék át, mert "céljuk nem a vagyonszerzés, hanem a közösségépítés". A végső döntés a szülőké.
A bukott miniszterelnök 2018 óta él Magyarországon, tanácsadó cége van, rendszeresen találkozik kormánytagokkal, és még az Európa Hajón is látták bulizni. Kiadására sok esély nincs.
A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag szavazta meg, hogy nem engedik át az államnak a főváros kezelésében lévő szakrendelőket.
Az I. kerületi vezetésnek elege lett a turistákra vadászó, szabálytalankodó taxisokból.
Az ország legrosszabb átlagbérrel bíró vármegyéjében tíz hónapot kell robotolni még Kövér László fizetéséért is. Nézze meg, hogyan áll az ország vezetőinek fizetése a vezetettekéhez képest.
A közlekedési cégnek kötelező lenne beruházásokat megvalósítani a 66 milliárd forint értékben idén, de erre egy fillér nincs elkülönítve az üzleti tervükben.
Most már biztosan nem lesz főpolgármester (-jelölt sem) Fürjes Balázsból, aki sokáig Orbán Viktor kinyújtott karjaként tényleges hatalommal és forrásokkal bíró árnyék-főpolgármesternek érezhette magát, de a külső körülmények, a belső harcok és a kormányfő szándékai is okafogyottá tették ezt a szerepét. Fürjes már a sokadik “emberarcú fideszesként” fordít hátat a politikának, ahová aligha tér vissza.
Az I. Pesti Lombkoronasétány legalább annyira látványos környéken található, mint a nyírmártonfalvai, amely mellől kivágták az egész erdőt.
Idő előtt indult be a szülés egy nőnél, akit férje igyekezett is kórházba vinni, ám a hétvégi forgalom lassította a haladásukat, így a férfi az út mellett sebességet mérő rendőröktől kért segítséget.
Nem abból fog meggazdagodni Budapest, amit a reklámok elhelyezéséért fizetnek a cégek a főváros kasszájába.
Még a nagyvonalúságával együtt is megnyerte a döntőt a magyar olimpiai bajnok.
Budapesten is tombol a szélvihar.
Az AirConnect tavaly augusztusban jelentette be a budapesti és a belföldi járatok indítását, majd szeptemberben halasztásról tájékoztatta utasait, mert késett az egyik repülőgépük leszállítása.
Razziáztak a belvárosban a rendőrök és a társhatóságok, 607 embert igazoltattak, rengeteg szabálytalanságot találtak. Elfogtak egy kamudrog-dílert is.