Van már programja hétvégére? Mutatunk néhányat
Itt a naptári nyár, és talán a jó idő is eljön hétvégére. Irány a Gyerek Sziget, az Etyeki piknik, vagy egy jó kis börzsönyi kisvasutas program.
Itt a naptári nyár, és talán a jó idő is eljön hétvégére. Irány a Gyerek Sziget, az Etyeki piknik, vagy egy jó kis börzsönyi kisvasutas program.
A BKK közölte, nem "wellness-hétvégén" voltak a vezetői a múlt héten, hanem egy kétnapos tanácskozáson, ahol egész nap egy projektről tárgyaltak. A kétnapos úton 17-en vettek részt és összesen áfa nélkül mintegy 370 ezer forintba került.
A Blikk úgy tudja, a BKK vezetősége az új vezérigazgatóval együtt egy négycsillagos hotelben beszélte meg Budapest közlekedésének jövőjét a Börzsönyben.
Kozárdon, a hajdan Inke László színművész nyaralójául szolgáló kontyos parasztház dicsekedhet azzal, hogy mindjárt négy kapuja is van. A hivatalos neve: Palóc Ízek Háza.
A Csóványost a Dél-Börzsöny felől érdemes megközelíteni. Észak-Börzsönyben nagyobbak az ónos eső okozta problémák, de Csóványostól Királyháza felé már két járható utat kínálnak. Az Ipoly Erdő Zrt. munkatársai megfeszített erőkkel dolgoznak a kárelhárításon, de a fák még minidig tömkelegével vágják el az utakat.
Az ónos eső ráfagyott a fákra, ezért veszélyessé vált a Börzsöny is - közölte az Ipoly Erdő Zrt. Az újszászi vonalon akár többórás, a ceglédi és a miskolci vonalon 15-30 perces késéssel járnak a vonatok - szintén az időjárási helyzet miatt.
Egerben és Pécsen felhőszakadás kísérte a zivatarokat, a Börzsönyben ismét tubát fotóztak.
A Börzsönyben, a szabad ég alatt töltötte egy apa két tíz év körüli gyermekével hétfőre virradóra az éjszakát, reggel találták meg az eltévedt családot.
Hova utazzunk, ha az idő igazán fagyos, és elegünk van a télből? Még hidegebb helyekre.
Eltévedt kirándulókat, egy nőt és egy férfit mentettek meg rendőrök a Börzsönyben.
Kemence környékén az Ipoly partján lehet a leginkább összefutni a Börzsönyben kószáló medvével, amely akár a falvakba is bemerészkedhet éjszaka.
A Börzsöny hegység és az Ipoly folyó térségében eddig nem látták nyomát a Szlovákiából elkeveredett medvének – ezt mondta az Ipoly Erdő Zrt. fővadásza kedden, aki arra is adott tippet, hogy mit tegyünk, ha kirándulás közben éppen mi futunk össze a medvével. A Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora nemrég közölte, hogy nyolcfős szakértő csapat és két keresőkutya indul a Pest megyei Szobra kideríteni, valóban átkóborolt-e a medve szlovák területről.
Tovább estek tavaly az ingatlanárak a Zempléni-hegységbe, a Bükkben és az Aggteleki-hegységben is, a Mátrában és a Börzsönyben azonban Budapest közelsége miatt magasabbak az árak és kisebb a választék is - áll a Napi Gazdaság pénteken megjelent összeállításában.
A Börzsönyben egy bányaaknából mentettek ki egy kutyát a barlangi és a kutyás mentők.
Régi terve volt a nem túl sportos cikkírónak, hogy egy délután körbebiciklizze a Börzsönyt. A 110 kilométeres út időben kicsit hosszabbra sikeredett, végül tizenegy óra alatt tette meg, de közben olyan élményben volt része, amelyet mindenkinek érdemes kipróbálnia. Személyes beszámoló következik.
Több százmillió forintra tehető az Ipoly Erdő Zrt. kára, ami a múlt heti ónos eső miatt érte a társaságot. Elsősorban a Magas-Börzsöny, a Nógrád megyei Diósjenő és a Pest megyei Kemence térségében keletkeztek károk. A jég megtörte a lombkoronákat, derékba törtek, illetve kidőltek a fák. Korábban 1978-ban, 2001-ben és 2004-ben néztek szembe hasonló helyzettel, de a mostani ónos eső okozta a legnagyobb kárt.
Még mindig életveszélyes a jég sújtotta Börzsöny. A Wenckheim turistaházból 3 nap fogság után, többórás munkával sikerült kimenekíteni egy családot szerdán. A Nagy Hideg-hegyi turistaházban rekedtek a Facebookon azt üzenték, jól vannak, meleg van, de fogytán a kenyér és a benzin.
Éjszaka havazott a Börzsönyben, bár ott is csak a Nagy-Hideg-hegyen – írja az Időkép.hu.
A Börzsöny biciklis körbekerüléséről szóló útibeszámolónkat a hegység menti északi, nyugati és déli szakaszok ismertetésével folytatjuk. A cikk szerzője egy hosszabb délutánt szánt a Börzsöny körüli túrára, ám végül tizenegy óra alatt kerülte meg a hegységet.
Húsvét alkalmával megindul a kemencei erdei kisvasút, amely lelkes önkéntesek jóvoltából az idei évtől 600 méterrel hosszabb, összesen négy kilométeres pályán kanyarog Börzsöny hegyei között, a Tarna völgyében - közölte az üzemeltető, a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület elnökségi tagja pénteken az MTI-vel.