A Börzsönyben bóklászó kengurut videóztak le
Az erszényest Paphegy és Királyrét között vették filmre.
Az erszényest Paphegy és Királyrét között vették filmre.
Egy pillanatra megállt nézelődni, majd továbbhaladt.
Hiúz sétált el a Börzsönyi Természetvédők kamerája előtt, a videót pedig közzé is tették a Facebook-oldalukon.
A börzsönyi ragadozó hagyott hátra nyomot maga után.
Hatalmas mennyiségű aranyat sejt a Börzsöny mélyében egy magyar társaság. Ők már kész tervekkel rendelkeznek: távolról fúrnának lejtaknákat a Natura 2000-es területek alá, az üzemcsarnokot is a föld alatt alakítanák ki, nem használnának cianidos technológiát. A reményeket tápláló kutatási eredmények azonban régiek, annak kiderítése pedig, hogy mennyi nemesfém található még itt, eurómilliókba és évekbe kerül. A hazai szakemberek szerint, ha valaki aranyat bányászna itthon, inkább Recsk környékén kellene keresgélnie.
A területen nemesfémbánya nyílhat.
Nemzeti parkban motoroztak, és hiába próbálkoztak, nem sikerült kimagyarázniuk magukat. Pénzbírságra számíthatnak.
A kameracsapdáknak köszönhetően kétszer is lencsevégre kapták a börzsönyi farkast, a hóban pedig a lábnyomát is megtalálták.
Darányi Lászlónál talán senki nem ismeri jobban a Börzsönyt. A Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre itt született, itt nőtt fel, és évtizedek óta itt is dolgozik. Ő az erdő lakóinak lábnyomszakértője. 1988 óta a Börzsöny egyetlen ismert nagyragadozójának, a hiúznak a nyomában jár. Ezúttal vele indultunk útnak.
Hiúz nyomait keresték, farkasét találták. A Bükkből vagy Szlovákiából érkezhetett a Börzsönybe.
A Börzsönyben a Nagy Hideg-hegy már most behavazódott, az élő webkamerás közvetítésen pedig néha egy-egy szállingózó hópelyheket is látni lehet.
Újra sikerült egy kameracsapdával megörökíteni Magyarország igen kevés farkasának egyikét.
Nagyon belehúztak.
Teljes családról a vadonban ritkán készülnek ilyen képsorok.
A területen már több éve jár farkas, most újra felbukkant egy példány.
Összesen 10–12 hiúz élhet az országban. A börzsönyi példányról eddig alig sikerült még felvételt készíteni.
A Börzsönyi Természetvédők osztottak meg egy jó minőségű fotót a fényképezőgéppel szemező állatról.
Egy nap jó eséllyel Bicskéig hosszabbítják a felcsúti kisvasutat, de a börzsönyi kisvasutat nem támogatja az Agrárminisztérium.