#CIA



Ez a sorozat úgy politizál, hogy közben mindenkiből viccet csinál
 

Ez a sorozat úgy politizál, hogy közben mindenkiből viccet csinál

A Krízisben című vígjáték-széria két főszereplője, az amerikai külügyminiszter (Tim Robbins) és egy Pakisztánban bújkáló amerikai diplomata (Jack Black) is azon szerencsétlenkedik, hogyan kerüljék el a harmadik világháborút. A kíméletlenül szatirikus sorozatól azonban nem a sztárok, hanem az egyik mellékszerepben feltűnő és a forgatókönyvet író Aasif Mandvi tudja a legtöbbet. A vele készült interjúban kifejti, szerinte a sorozat mindkét fél, az USA és Pakisztán polgárai elé is görbe tükröt tart.

hvg.hu hvg.hu


Leváltották a CIA Terrorelhárító Központjának vezetőjét
 

Leváltották a CIA Terrorelhárító Központjának vezetőjét

Leváltották az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) Terrorelhárító Központjának (CTC) igazgatóját, aki a kémszervezetnél egyebek között az Obama bin Laden kézre kerítését célzó műveletek és a dróncsapások irányítója volt - írta csütörtöki számában a The Washington Post című napilap.

MTI MTI



Hazaárulásért kapott 15 évet egy volt orosz rendőr
 

Hazaárulásért kapott 15 évet egy volt orosz rendőr

Tizenöt év börtönre ítélt pénteken egy moszkvai törvényszék egy korábbi szibériai rendőrt, akit hazaárulás vádjában találtak bűnösnek. A volt rendőr az orosz hatóságok pénteki közlése szerint beismerte, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek próbált adatokat kiszivárogtatni.

MTI MTI


Vádat emelhetnek a CIA volt igazgatója ellen
 

Vádat emelhetnek a CIA volt igazgatója ellen

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda és az igazságügyi minisztérium ügyészei azt javasolják, hogy emeljenek vádat David Petraeus nyugállományú tábornok ellen, aki titkos információkat mondott el a szeretőjének, amikor a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója volt – írta pénteken internetes kiadásában a The New York Times.

MTI MTI

Egy forradalom legendái: mi lett Ceausescu svájci számláival?
 

Egy forradalom legendái: mi lett Ceausescu svájci számláival?

Huszonöt évvel ezelőtt Magyarország feszülten figyelte a tévés és rádiós közvetítést a romániai forradalomról. Az addig zárkózott ország hirtelen megnyílt, csak úgy áramlottak az információk a diktátor viselt dolgairól, miközben az utcákon titokzatos erők harcoltak. A Ceausescu-házaspár kurtán furcsa pere még több kérdést hagyott megválaszolatlanul, így már azokban a decemberi napokban megindult a legendák gyártása. Utánanéztük az 1989-es forradalom hírhedt mítoszainak.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Ferihegy is szerepel egy titkos CIA-kézikönyvben
 

Ferihegy is szerepel egy titkos CIA-kézikönyvben

A budapesti repülőtér is szerepel abban a CIA-nek készült kézikönyvben, amely a gyakran hamis úti okmányokkal utazó fedett ügynököknek ad tanácsot arra az esetre, ha a megszokott reptéri ellenőrzések során kiemelnék őket a sorból, külön is átvizsgálnák a poggyászaikat vagy kikérdeznék őket a biztonsági szolgálat tagjai. A kisokossal az a célja a CIA-nak, hogy az ügynökök le ne leplezzék magukat egy aránylag ártalmatlannak tűnő reptéri vizsgálat során.

hvg.hu hvg.hu



CIA-jelentés: a brit kormány módosítást kért a nyilvánosságra hozatal előtt
 

CIA-jelentés: a brit kormány módosítást kért a nyilvánosságra hozatal előtt

A brit kormány "módosításokat kért" az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vallatási gyakorlatáról szóló törvényhozási jelentésben az összefoglaló nyilvánosságra hozatala előtt - közölte pénteken a Downing Street szóvivője. Arról azonban, hogy e kérés pontosan mire vonatkozott, a brit miniszterelnöki hivatal illetékese nem tért ki, és ebben az ügyben több, egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozat hangzott el Londonban.

MTI MTI

CIA-kínzások: megszólalt a szervezet igazgatója
 

CIA-kínzások: megszólalt a szervezet igazgatója

John Brennan, a CIA igazgatója csütörtökön védelmébe vette a kínzásokkal vádolt ügynökséget és azt mondta, ha néhányan át is lépték a hatáskörüket és bizonyos technikák elítélendőek, azt nem lehet megállapítani, hogy a kínzásokkal sikerült-e plusz információkat szerezni, vagy sem.

hvg.hu hvg.hu

CIA-börtönök: Dick Cheney szerint a jelentés
 

CIA-börtönök: Dick Cheney szerint a jelentés "tele van hülyeségekkel"

Dick Cheney volt amerikai alelnök élesen bírálta csütörtökön a szenátus hírszerzési bizottságának a héten nyilvánosságra hozott jelentését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kegyetlen vallatási módszereiről, és azt hangoztatta, hogy a CIA nem elítélést, hanem méltatást érdemel, mert életeket mentett meg.

MTI MTI


A CIA börtönt működtetett Lengyelországban is
 

A CIA börtönt működtetett Lengyelországban is

Lengyelország 2001-ben, az Egyesült Államokat ért terrortámadások után egy olyan, "nyugodt hely előteremtéséről" állapodott meg Washingtonnal, ahol a CIA "információkat szerezhet meg saját, együttműködésre kész forrásaitól" - ismerte el szerdán Leszek Miller akkori kormányfő és Aleksander Kwasniewski akkori államfő.

MTI MTI