Egy forradalom legendái: mi lett Ceausescu svájci számláival?
Huszonöt évvel ezelőtt Magyarország feszülten figyelte a tévés és rádiós közvetítést a romániai forradalomról. Az addig zárkózott ország hirtelen megnyílt, csak úgy áramlottak az információk a diktátor viselt dolgairól, miközben az utcákon titokzatos erők harcoltak. A Ceausescu-házaspár kurtán furcsa pere még több kérdést hagyott megválaszolatlanul, így már azokban a decemberi napokban megindult a legendák gyártása. Utánanéztük az 1989-es forradalom hírhedt mítoszainak.
„70 000 ember élete szárad a lelkén” – írta az 1989. december 25-én kivégzett román diktátorról egyik olvasónk a Nicolae Ceausescu utolsó napjairól szóló cikkünket kommentálva. Az olvasó egy másik kommentre reagált, mely szerint a diktátor eltüntetését a nagyhatalmak, illetve a „háttérhatalmak” szervezték, például az a Nemzetközi Valutaalap, melynek Ceausescu Románia összes adósságát visszafizette, és amelytől nem is akart új hitelt felvenni.
Ez a két megjegyzés magába sűríti a 25 évvel ezelőtti romániai forradalom két legerősebb, a mai napig megtörhetetlen legendáját, mítoszát. Ugyanakkor tény, hogy az 1989-es népfelkelésnek számos olyan eleme van, amelyre tényleg nincs kielégítő magyarázat, így aztán táptalajt biztosítanak a legkülönfélébb összeesküvés-elméleteknek, melyek közül többet nemzetközileg elismert történészek, politikusok és politikai elemzők is felkaroltak.
Romániában napjainkban is éles vitát tud kirobbantani a sajtóban az az alapvető kérdés, hogy mi okozta a Ceausescu-rendszer bukását: egy forradalom vagy egy jól szervezett, esetleg külföldről is támogatott puccs.
Nézzük egyenként a legvirulensebb mítoszokat.
1. Több tízezer halott az utcai harcokban – cáfolható.
Az olvasónk által is emlegetett szám feltehetően a Ceausescu-házaspár december 25-i kirakatperéből származik, melyet vádlóik alig másfél óra alatt zavartak le egy Bukaresthez közeli kaszárnyában. A diktátort és feleségét négy vádpontban találták bűnösnek, ezek egyike volt a népirtás: a hevenyészett bíróság 64 ezer ember meggyilkolásáért ítélte halálra a házaspárt. Ez a szám egyébként már korábban feltűnt a frissen felszabadult román médiában, amely a forradalom napjaiban képtelen volt utánajárni a tényeknek.
A valóság: a forradalomnak 1104 áldozata volt és 3352-en sebesültek meg.
Ceausescu december 22-i menekülése és letartoztatása előtt „mindössze” 162 ember vesztette életét az utcai összecsapásokban, az áldozatok száma az után ugrott meg, hogy a diktátor megbukott. Ez persze nem menti fel őt, hiszen valóban adott parancsot a tüntetőkkel szembeni erőteljes fellépésre: úgy ítélte meg, hogy Temesváron „azért kaptak vérszemet” a demonstrálók, mert a karhatalom „engedékeny volt” az első napokban. Felróható neki, hogy a 25 éves uralma alatt hány embert végeztek ki, kínoztak meg a börtönökben. A hadsereg politikai főnökeként 1957-ben szintén ő adott tűzparancsot, amikor Vrancea megyében a parasztok a téeszesítés ellen tiltakoztak: akkor 9-en haltak meg.
2. „Terroristák” lőttek a tömegbe – nehezen, de cáfolható.
Viszont a fenti mítoszból máris adódik egy olyan kérdés, amire a mai napig nincs jó válasz.
Miért haltak meg olyan sokan december 22-e után, ha Ceausescu már megbukott? Hiszen a hadsereg átállt, sőt még a rettegett titkosszolgálat, a Securitate főnöke, Iulian Vlad is parancsba adta, hogy az állambiztonsági szervek se alkalmazzanak erőszakot.
A „terroristák” mítoszát Románia új vezetője, Ion Iliescu terjesztette el azokban a napokban, amikor azt állította, hogy a diktátort kiszabadítani akaró politikai rendőrség egységei lőnek a tömegbe. De az alapokat itt is Ceausescu rakta le, amikor a temesvári eseményeket „külföldről szervezett terrorista provokációnak” minősítette. A forradalom napjaiban az terjedt, hogy Palesztinában, Irakban, esetleg Iránban kiképzett terroristák, külföldiek lövöldöznek „a román hazafiakra” (a diktátor a temesvári forradalom kirobbanása után Iránba utazott tárgyalni pár napra). Furcsa és megmagyarázhatatlan ugyanakkor, hogy a forradalom főhadiszállásának számító bukaresti televízió épületében minimális kár keletkezett, pedig ha a diktátor emberei harcoltak az utcákon, akkor elsősorban ezt az épületet kellett volna visszafoglalniuk.
Amit tudunk: a hadsereg szerint több mint 5 millió lőszert használtak el.
A nép oldalára állt honvédség egységei ugyanis lőttek mindenhova, ahol „terroristákat” gyanítottak. Néhányszor kiderült, hogy a katonák egymást nézték annak. Egyes városokban a tüntetők még akkor is ostromolták a rendőrségi épületeket, amikor a milícia már átállt, bosszút álltak a régi sérelmekért – így aztán a rendőrök sokszor önvédelemből tüzeltek.
Bár az utolsó éveiben a rendszer kiszolgálói cinikussá váltak, lehettek olyan különleges egységek, melyek valóban kitartottak még december 22-e után is Ceausescu mellett. A forradalom egyik hőse, Mircea Dinescu maga is úgy emlékezett, hogy infravörös irányzékkal ellátott puskákkal lőttek be abba az épületbe, ahol december 22-én este üléseztek, ilyen felszerelése viszont csak a különleges egységeknek volt.
Mindenesetre Dan Voinea, a Ceausescu-per egykori ügyésze – aki lelkiismereti okokból 1989 után nekiállt kutatni, és több tízezer oldalnyi aktát átböngészett – 2010-ben kijelentette: a halálesetek 80 százalékában beazonosították, ki lőtt, de „terroristákat” nem találtak köztük.
3. Ceausescu titkos bankszámlái – nem találják nyomát.
Ezt a mítoszt épphogy a későbbi mítoszvadász, Voinea indította útnak. Ő hozta fel a december 25-i perben, hogy Ceausescunak 400 ezer dollárja van külföldi bankszámlán. Erre a bíró szinte azonnal rálicitált, ő már 400 millióról beszélt svájci számlákon. A házaspár bizonyítékokat követelt a perben, egyébként azt állították, nincs semmiféle bankszámlájuk külföldön.
Végül Ion Iliescu pert szervező emberei erre még rátettek egy lapáttal: a vád és az ítélet Bukarestben kiegészült egy ötödik ponttal. A kivégzés után a tévében már azt olvasták fel, azért is ítélték halálra a diktátort, mert el akart menekülni az országból, hogy felvegye a külföldi számláin lévő egymilliárd dollárt.
Azóta sem került elő olyan dokumentum, ami bizonyítaná, hogy a nevén lettek volna ilyen pénzek elhelyezve. Két gyerekük – Nicu és Zoe – sem multimilliomosként halt meg, igaz, a fiú 1990-ben azért került börtönbe, mert állítólag „visszaélt az állam pénzével”. Egyébként a családnak nem volt szüksége saját számlákra, korlátlanul használhatták az állam vagyonát. A diktátor 1989. december 22-én még Bukarestből sem akart elmenni, nemhogy az országból. Amikor elhagyta helikopterrel a fővárost, akkor is arról álmodozott, hogy egy közeli városból szervezi meg az ellenállást. A Ceausescu-bankszámlák kérdése időről időre felmerül a román sajtóban, és ilyenkor még az oknyomozó újságírók is arra a következtetésre jutnak, hogy talán 20-30 év múlva fény derülhet a banktitokra – ha egyáltalán voltak bankszámlák külföldön.
Viszont tény, hogy a Securitate kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett az egész világon, számos fedett tevékenységéhez pénzre volt szüksége. Több dokumentum is bizonyítja – júniusban egyenesen a Guardian állt elő ilyenekkel –, hogy több országban is volt „félretett pénzük”, több millió dollárjuk különféle bankokban. Ehhez a brit lap szerint még az IKEA-t is felhasználták, igaz, a svéd cég szerint nekik nem volt tudomásuk erről. A szervezet számos volt tisztje is a külkereskedelemből gazdagodott meg 1989 után.
4. A fő kérdés: mi történt 1989-ben, puccs vagy forradalom? Nincs jó válasz a kérdésre.
A puccs nemcsak egy összeesküvés-elmélet, hanem tekintélyes történészek is ezt az elméletet vallják.
Szerintük a fenti legendákat életben tartó tények és kérdések igazolják, hogy Romániában – akár a népfelkeléssel párhuzamosan – államcsíny történt.
Ők ezekre a kérdésekre keresik a választ:
- Miért állt át egyik percről a másikra a hadsereg és a Securitate? Különösen az előző rendszer két haszonélvezője, Victor Atanasie Stanculescu és Iulian Vlad tábornokok?
- Hogy tudta a volt pártitkár, Ion Iliescu egy nap alatt megszervezni a Nemzeti Megmentési Frontot (NMF) és átvenni az ország irányítását?
- Miért folytak a harcok Ceausescu menekülése után is?
- Miért kellett olyan hamar kivégezni a diktátort, miért nem adták meg a lehetőséget, hogy valóban védekezhessen vagy fellebbezhessen?
a) Népfelkelésbe oltott palotaforradalom
Kétségtelen tény, hogy ezekre a kérdésekre nehéz jó választ adni. A forradalom egyik legjelentősebb kutatója, Peter Siani-Davies nem is foglal állást az 1989-es eseményekről szóló könyvében. Viszont hangsúlyozza, a legtöbb kelet-európai országban „bársonyos” vagy „palotaforradalom” zajlott, azaz a kommunista elit egy része felismerte, hogy változásra van szükség, és tárgyalni kezdett az ellenzékkel. A rendszerváltozások egyik eleme volt, hogy a reformpárti kommunisták kiszorították a hatalomból a keményvonalasokat.
Szerinte Romániában Ceausescu még a saját pártján belüli ellenzékét is annyira elnyomta, hogy az nagyon gyenge volt, így a harmadvonalból tört fel az új generáció.
Tehát Iliescu-körének nem volt erős bázisa, ráadásul a párton kívüli – gyakran házi őrizetben, emigrációban lévő – ellenzék gyorsan újjászervezte a történelmi pártokat, melyek a szintén párttá alakuló NMF ellenzékévé váltak. A saját pozícióját megerősítendő Iliescu kiegyezett a hadsereg és az állambiztonság vezetőivel. Iliescuról ugyanakkor hamar kiderült, hogy ravasz politikus, felismerte, hogy Ceausescu megtestesíti mindazt a rosszat, ami miatt a munkások, értelmiségiek, románok és magyarok utcára vonultak, így „rituálisan” kivégeztette.
A Securitate dokumentumait kutató Stefano Bottoni is úgy véli, hogy az 1989-es események megítélése igen rövid idő alatt politikai kérdéssé vált. Az 1996-ig ellenzékbe szorult „történelmi” pártok azzal vádolták a Frontot és Iliescut, hogy „ellopta”, „eltérítette” a forradalmat. Ugyanis ezek a politikusok a temesvári felkelést tekintik a „tiszta forradalomnak”, melyet szerintük december 22-én Bukarestben csak „lenyúltak”. Ezt az érzést csak felerősítette, hogy 1990 márciusában ismét előkerült a nacionalizmus – Marosvásárhelyen magyarok és románok kerültek szembe, míg korábban a románok is elismerték Tőkés László kitüntetett szerepét a forradalomban –, júniusban pedig erőszakos bányászok verték szét az Iliescu-ellenes tüntetés Bukarestben.
Ez a politikai törésvonal ma is megfigyelhető: Temesváron nem igazán kedvelik Iliescu utódjait, így mentoráltját, Victor Ponta miniszterelnököt sem – a novemberi elnökválasztáson elég rossz eredményeket ért el Temes megyében. Siani-Davies mindenestre úgy véli, 1989-ben forradalom zajlott az utcákon, amibe egy kis palotaforradalom is „vegyült”.
b) Washington–Budapest–Moszkva tengely
Persze az igazi összeesküvés-elméletek hívei nem érik be ennyivel.
Ők úgy vélik, a KGB és a CIA összefogott Ceausescu megbuktatására, és „turistának” álcázott ügynökökkel bomlasztottak az utcán. Ehhez szerintük még a magyar titkosszolgálatokat is felhasználták. Még az akkori magyar miniszterelnök, Németh Miklós is utalgatott már erre, de ebből legfeljebb csak az igaz, hogy Budapest, illetve az amerikai és a brit nagykövetség aggódott Tőkés László testi épségéért, ám a szekusok rövid időn belül elkergették a lelkész szolgálati lakásánál feltűnt nagykövetségi küldötteket.
Mindenesetre azok, akik ezeket az elméleteket terjesztik, a Ceausescu által kijelölt úton járnak. Ő első perctől azt állította, hogy „külföldi ügynökök provokálnak”, Magyarország Erdély visszaszerzését célozza az akciókkal. Richard A. Hall, a CIA egykori elemzője utánajárt, kik terjesztik ezt a nézetet, és arra jött rá, hogy nem a forradalmárok, hanem a legenda hívei köthetők inkább a titkosszolgálatokhoz, de nem a KGB-hez vagy a CIA-hez, hanem inkább a Securitatéhoz.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Autóstoppal menekült a bosszúszomjas tömeg elől a diktátor
Egy háziorvos, egy autóját mosó egyszerű állampolgár és egy kötelességtudó őrmester volt az utolsó reménye a forradalom elől menekülő Ceausescu-házaspárnak. A diktátor és felesége kalandos úton keveredett el abba a kaszárnyába, ahol napokkal később kivégezték őket, még a leghűségesebb embereik is cserbenhagyták a házaspárt. Az új államfő, Ion Iliescu állítólag az egyik minisztérium vécéjében döntötte el, hogy egy rövid pert követően kivégzőosztag elé állítják őket. 25 évvel ezelőtt, december 22-én futamodott meg Románia rettegett ura.
