szerző:
hvg.hu

A Krízisben című vígjáték-széria két főszereplője, az amerikai külügyminiszter (Tim Robbins) és egy Pakisztánban bújkáló amerikai diplomata (Jack Black) is azon szerencsétlenkedik, hogyan kerüljék el a harmadik világháborút. A kíméletlenül szatirikus sorozatól azonban nem a sztárok, hanem az egyik mellékszerepben feltűnő és a forgatókönyvet író Aasif Mandvi tudja a legtöbbet. A vele készült interjúban kifejti, szerinte a sorozat mindkét fél, az USA és Pakisztán polgárai elé is görbe tükröt tart.

A Krízisben című sorozatot a nyár legjobban várt sorozatai közé soroltuk korábban. Egyrészt azért, mert a főszerepekben Tim Robbins és Jack Black tűnik fel, másrészt nagyon vártunk már egy olyan szériát, amely a Homeland vagy a Kártyavár komolyságával szemben képes lesz viccet csinálni az amerikai külpolitikából. Az eddigi részek nem okoztak csalódást, bár egyelőre nem tudni, a sorozat humora az egyszerűbb poénok vagy a szatíra felé mozdul majd el.

A Krízisben egyik mellékszerepét (a Pakisztánban ragadt amerikai külügyes sofőrjét, Rafiqot)  A Diktátorban is feltűnő, indiai származású, és az Egyesült Álalmokban élő Aasif Mandvi alakítja. Mandvi ráadásul nem csak színészként vállalt szerepet a produkcióban, mivel a forgatókönyven is dolgozott, így aztán valószínű, hogy ő tud a legtöbbet a sorozat hátteréről. Az interjú még a sorozat indulása előtt készült a színész-forgatókönyíróval

– Hogyan jellemeznéd, az általad alakított karaktert, Rafiq-ot? 

– Jack Black egy köpcös és csúnya amerikait játszik, egy alkalmatlan külföldi különleges ügynököt, aki Iszlámábádban szolgál, Rafiq pedig a sofőrje, aki végül a legjobb barátjává válik, szerintem az egyetlen barátjává. Ő az, aki átsegíti őt a nehézségeken, navigálja ebben az idegen világban. Furcsa párost alkot a két ember, akik normális körülmények között soha nem találkoznának egymással, itt belecsöppennek egymás életébe.

Aasif Mandvi, mint Rafiq a sorozatban
©

– Mennyit tudtál arról azelőtt, hogy hogyan dolgoznak a követségek emberei, és hogyan lépnek kapcsolatba a helyi állampolgárokkal?

– Nem sokat tudtam erről, azon kívül, amit egy barátom mesélt, aki szintén a kormánynak dolgozik hasonló területen, bár ő is nyilván keveset beszélhet a munkájáról. Azonban én is író vagyok, és amikor írtuk a sztorit, az volt a fő szempont, hogyan építsük fel ezt a kapcsolatot, hogy érdekes legyen. A szituáció lényege, hogy vajon valóban így beszélne-e egymással ez a két ember, és, hogy ez az egész hiteles lesz-e a nézők számára, akiknek a lényeg a történet mondanivalója, és az emberi kapcsolatok.

– Hogy lehet, hogy a tiéd az egyik főszerep, és mellette a forgatókönyv írásában is részt vettél? 

– Igen ez érdekes volt, jelentkeztem a sorozatba, elmentem a szereplőválogatásra, aztán egy hónappal ezután, vagy kicsit később már forgattuk is az első évadot. Felhívott a sorozat két vezető munkatársa, Roberto Benabib és Jay Roach, és előálltak azzal, hogy támadt egy őrült ötletük, és megkérdezték, hogy nem szeretnék-e besegíteni nekik a forgatókönyv írásába. Számomra persze ez hatalmas lehetőség volt. Dolgoztam korábban a The Daily Shownál is, de az egészen más terület. De imádom ezt, szenvedélyem a szereplés és az írás, és ez az, amit a The Daily Show előtt is csináltam, így ez jó lehetőség volt a visszatérésre. Ezúttal azonban olyan területre tévedtem, ami igazán közel áll hozzám, és sok köze van az aktuál - és geopolitikához, ami érdekel, így nagyon szívesen csinálom.

©

– Honnan van ehhez szakértelmed?

– Nem hinném, hogy szakértő volnék, de az elmúlt kilenc évben aktuálpolitikával foglalkoztam a The Daily Showban, így ezen a területen úsztam az árral. Aztán az első évadban, amit Iszlámábádban és Pakisztánban forgattunk, és akkor már a kulturális sajátosságok nézőpontjából is bele tudtam élni magam a történetbe. Aztán sokat segített a vígjátékok területén szerzett korábbi tapasztalatom, amelynek hasznát vettem mind az írásban, mind pedig a karakterem megformálásában. Ez jó volt nekik, jó volt nekem is, szóval mindenki jól járt.

–     Egyetértesz azzal, hogy ezeket a kulturális sajátosságokat sokszor nem megfelelő módon  tálalják a sorozatokban?

– Teljes mértékben. De nem vagyok benne biztos, hogy ezeket mindig pontosan lehet ábrázolni, és nem is a Homeland: A belső ellenséget vagy a 24-et forgatjuk. Ez egy abszurd világ, így a karakterek és a szituációk is szükségszerűen egy kicsit el vannak túlozva. Ugyanakkor úgy érzem, mind a magam, mind az egész csapat számára fontos, hogy bizonyos dolgokat a helyükön kezeljünk. Rafiq családja kiváló példa erre, ez a család tipikusan olyan, amilyet nem látsz a hírekben, vagy a Homelandben. Betekintést nyersz ennek a tanult, tehetős pakisztáni családnak az életébe, ráadásul a legtöbb pakisztáni barátom családja ehhez hasonló. Tetszik a szituáció, hogy többet tudnak az aktuálpolitikáról, mint a kormány embere, és azt is tudják, hogy mit művel a CIA. Hiszen ezek emberek azoknak a bizonyos drónoknak a másik oldalán állnak, így többet tudnak az amerikai és nyugati politikáról, mint mondjuk egy átlagember Kentuckyban.

 – Rafiq családja szintén egy szeretnivaló, mulatságos elem…

– Igen az. Meera Syal, aki az anyámat játssza, nagyon vicces, egyben zseniális. Imádom azt a szituációt, amibe belekerül az amerikai fickó, amikor Rafiq hazaviszi őt. Olyan mintha egy ázott kutyát cipelt volna haza a családjához.

©

– Azt olvastam, hogy a pakisztániak nem volt elragadtatva, attól, ahogy a Homelandben ábrázolták őket a tévések. Ti figyelembe veszitek ezt a szempontot, vajon hogyan csapódik majd le?

– Színészként nem tűnődhetek azon, hogy az általam alakított figurát elfogadják-e olyannak amilyen, vagy nem. Sok dolog van napirenden, mind a munkában, mind a politikában de persze az is fontos, hogy egyes emberek hogyan szeretnék látni magukat a képernyőn. A nap végére mindig ugyanaz a helyzet, szeretnéd a legjobban elmondani a nagyszerű történetet.

Mi vígjátékot csinálunk, nem valódi karaktereket használunk, nem élő embereket formálunk meg. Tim Robbins nem John Kerryt játssza. Így nagyobb a mozgásterünk a szerepek megalkotásában. Ott van például Az interjú című film, amiben valós személyiségeket használtak fel, és ezáltal a film a politika játékszere lett, az alkotók arra mutattak rá, ami számukra volt fontos. Sajnos, elbuktak ezen az apróságon.

– Még kicsi voltál, amikor a családod elhagyta Indiát, és ezután Angliában éltél 16 éves korodig, igaz?

– Igen, a szüleim Indiából Angliába költöztek, amikor egy eves voltam, ekkor mentünk Bradfordba, és én ott nőttem fel. Apámnak volt egy sarki boltja, anyám pedig ápolóként dolgozott. A Great Horton Roadon nőttem fel, gyerekkorom igazi angol munkásemberhez illő volt Nyugat-Yorkshire-ben. Igaz, magániskolába jártam, ami nem jellemző az angol munkásosztályra. Ez volt az egyetlen dolog, amit szüleim megengedhettek. Mint egy jó indiai család, nem eszünk pár hétig, de a gyerekünk akkor is a legjobb iskolába fog járni. Én voltam a legszegényebb gyerek a Woodhouse Grove-ban, de oda jártam, így megismerhettem az angol oktatás mindkét oldalát. Úgy értem, hogy jó oktatást kaptam, ugyanakkor sokszor el is vertek. Aztán, amikor tizenhat éves lettem, Amerikába költöttünk.

– Miért költöztetek az Egyesült Államokba?

– Szerintem a nyolcvanas évek gazdasági mélypontja miatt, Thatcher idejében az angol gazdaság nem volta csúcson. Apámnak volt pár barátja még a iskolás évekből, akik már korábban kiköltöztek, és ők mondták, hogy menjünk. Az apám mindig is Kanadába szeretett volna menni, ott szeretett volna élni. Sajnos nem kapta meg a vízumot, de volt egy barátja, aki tudott segíteni, így végül Floridában, Tampa városában kötöttünk ki, ami a lehető legmesszebb van Bradfordtól. Ezt mind leírtam a könyvemben, a No Land’s Man-ben, ami a három kontinenst érintő emigrációmról szól. A kulturális identitással, és az azzal kapcsolatos nehézségekkel való megbirkózásról szól ez az írásom.

Ezek alapján hogyan jellemeznéd magad?

– Általában azt mondom, hogy egy indiai vagyok, aki brit iskolában nevelkedett, majd amerikai lett belőle. Egy kis rész belőlem még mindig angol – például, amikor nézem a foci világbajnokságot, mindig csalódott vagyok, mint minden angol. Amikor pedig angolok vannak körülöttem, köztük mindig otthon érzem magam. Ugyanakkor indiai és amerikai is vagyok, úgyhogy mindennel együtt úgy gondolom, globálisan gondolkodom. Úgy érzem, hogy sok amerikaiban nincs ez meg, mert nem látnak túl az Egyesült Államok határain. Ez ugyancsak visszavisz minket Rafiq szerepéhez, hiszen ő az egyetlen külföldi a sorozatban, Pablo, Tim és Jack mindhárman amerikaiak, így csak neki van más szemlélete, és ezt az előnyükre fordíthatják.

©

Ha megnézed Bradfordot manapság, vagy az Egyesült Királyságot úgy általában, nem gondolod, hogy erősödik a fundamentalizmus?

– Azt hiszem, hogy ennek nagy része a társadalmi és gazdasági problémákból fakad, és szerintem nem a helyén kezelik ezt a jelenséget. Sokszor kifogásként használják a vallást, vagy mentegetőznek vele, elbújnak mögé, hogy ezáltal könnyebben elfogadják és elfogadtassák helyzetüket. Mint például a Charlie Hebdo vicclap elleni támadás Párizsban, ahol az elkövetők francia muszlimok voltak, akik nem törődtek azzal, hogy cselekedetük milyen képet mutat majd a vallásukról, de kiváló eszköznek bizonyult arra, hogy felhívják magukra a figyelmet. És az embereknek majd ez jut eszébe erről a vallásról és az iszlámról, pedig ezek inkább gazdasági és politikai, mintsem vallási problémák.

Miért gondolod, hogy Amerikában más a helyzet?

–  Úgy gondolom, hogy Amerikában sajátos módon jelenik meg a fundamentalizmus. Amerika megbékél a saját fundamentalizmusával és saját rasszizmusával, hiszen szinte minden nap lelőnek a zsaruk egy fekete gyereket az utcákon. Amerika egy hatalmas ország, és itt nincs olyan rengetem muszlim, de az biztos, hogy az ő fundamentalizmusuk elég határozott.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Meghalt Karl Lagerfeld

Meghalt Karl Lagerfeld

Pálinkás József: Nem lehet tudománykampfot csinálni, a kormány nem érti, hogyan működik a kutatás

Pálinkás József: Nem lehet tudománykampfot csinálni, a kormány nem érti, hogyan működik a kutatás

A Fidesz legújabb húzása már az Európai Néppártot is kiakasztotta

A Fidesz legújabb húzása már az Európai Néppártot is kiakasztotta

Nagy verekedés volt a Corvin mozinál hétfő délután

Nagy verekedés volt a Corvin mozinál hétfő délután

Saját testéből származó pillanatragasztóval tapad a földhöz egy adriai laposféreg

Saját testéből származó pillanatragasztóval tapad a földhöz egy adriai laposféreg

A rendőrök szabadították ki a traktorkerék alá szorult férfit

A rendőrök szabadították ki a traktorkerék alá szorult férfit