Izraelben búcsút intettek a védettségi igazolványnak
Az elsők között vezették be a passzust, amelyet ma már kevesen igényelnek.
Az elsők között vezették be a passzust, amelyet ma már kevesen igényelnek.
Nem várható az esetszámok újabb ugrásszerű növekedése.
Magyarország magányos ország. 1 millió ember van ma egyedül hazánkban, közülük rengetegen, több mint 600 ezren 65 év felettiek. Videós stábunkkal egy idősek klubjába látogattunk el, és beszélgettünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársával arról, hogy hogyan segítenek ők azoknak, akik egyedül vannak, a klubtagokkal pedig arról, hogy hogyan küzdenek meg azzal, hogy a legtöbb időt egymagukban töltik. Fontos, hogy az elmúlt években különösképpen sok fiatal is találkozott az elszigeteltség. Nekik is ki kellett találniuk, hogy hogyan lássanak ki mindebből, ezért megkerestünk egy végzős gimnazistát, hogy ossza meg velünk tapasztalatait arról, hogyan érintette a karanténidőszak magányossága, illetve mit tett azért, hogy enyhítsen ezen az érzésen.
A nők császármetszéssel hozták világra gyereküket, aztán romlott az állapotuk. Mindketten ECMO-kezelést kaptak.
Az áprilisi kaliforniai fesztivál nem követeli meg a résztvevőktől a Covid miatt már-már megszokottnak tekinthető előírásokat.
A legrosszabb forgatókönyv esetén a szélütések és a szívrohamok száma is megnövekedhet a koronavírus-járvány egyfajta hozadékaként. Ezúttal viszont nem a vírus végezné el a „piszkos munkát”, hanem a járványt kísérő megváltozott életmód.
Lélegeztetőgépen 203-an, kórházban 5166-an vannak a koronavírus miatt.
A hatóságok szerint a szervező jogsértést követett el.
A tiltakozók 19 napig tartották megszállva Kanada fővárosának központját.
A román alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek találta az erről szóló, 2020-as sürgősségi kormányrendeletet, mert elfogadás előtt nem láthatta a törvényhozási tanács.
A brit egészségügy 15 kutatás eredményeiből következtetett erre.
A világszervezet szerint a legfrisseb vírusvariáns okozta hullám és a keleten széles körben terjedő delta által generált aggasztó helyzet nem a megfelelő pillanat a korlátozások lazítására.
Nőtt a kórházban kezelt és a lélegeztetőgépen tartott betegek száma is.
A techóriás a beoltott dolgozóinak viszont engedélyezi a maszk nélküli munkavégzést.
Francia források szerint Macron azért került a hosszú asztalhoz, mert nem akart PCR-tesztet csináltatni a Moszkvába érkezésekor.
A királynőnek nincsenek koronavírusra utaló tünetei.
Újra száznál több áldozatot követelt egy napon belül a járvány. Az új fertőzöttek száma jelentősen csökkent az egy héttel korábbihoz képest, kórházban is kevesebben vannak, mint egy napja.
Matematikai modelleket alkalmazva számították ki a kutatók, hogyan kellene szétosztani a vakcinákat a világban ahhoz, hogy remény lehessen egy koronavírus nélküli jövőre.
A gyártás néhány hónapon belül újraindulhat, azt azonban nem tudni, hogy a kihagyás hatással volt-e a vakcinaellátásra.
A szigetország két év után nyitja meg határait.