Még mindig lángol a ceglédi hulladéktároló, egész éjjel oltották a tűzoltók
A szemétlerakó szerdán gyulladt ki.
A szemétlerakó szerdán gyulladt ki.
Egy ceglédi cég utaztatott volna miskolciakat és budapestieket egy csehországi, ötnapos kirándulásra.
Egy félrenyelt falat kolbásztól fuldokolt a 68 éves bácsi.
A szakértő kertvárosias környezet szerint mért, hiába vannak a pálya körül tízemeletes panelek.
A szekeret hajtó férfi az ütközés következtében az árokba zuhant.
A Toldy Ferenc Kórház belső vizsgálatot indított az ügyben.
A 40 éves nőn nem tudtak segíteni.
Egy vasúti átjáróban ütközött az InterCity a kisteherautóval.
Az 59 éves férfi ellen gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A baleset egy másik érintettje súlyosan megsérült.
A 24 éves férfi a rendőröknek azt mondta, hogy nem haragtartó. Közel 9 millió forintos kárt okozott.
Alternatív módját választotta a hazaútnak a tápiógyörgyei férfi.
Néha úgy tűnik, vannak csodák.
Egész őszig komoly változásokra kell készülniük azoknak, akik a Budapest-Cegléd vasútvonalon utaznának.
A ceglédi vonalon történt vasúti fosztogatások gyanúsítottjainál volt rajtaütés.