Már nem tudjuk, hányan halnak meg Covidban, pedig a mutációk még lehetnek veszélyesek
A WHO-nak nincs többé rálátása a halálozási adatokra.
A WHO-nak nincs többé rálátása a halálozási adatokra.
A WHO figyelmeztet: további oltásokra lenne szükség ahhoz, hogy túlléphessünk a betegségen.
A városvezetés nyolc telepből mindössze hármat használt, március elején azokat is lezárta. A lakhatási válság kellős közepén 80 hektáron 40 ezer egység áll üresen, miközben a helyieknek akár 5 évet is kell várni, míg lakáshoz jutnak.
Ezt jelentette be a svéd elnökség Brüsszelben, ahol a szakértők megtárgyalták a járványhelyzetet. Február végén szűnik meg az ajánlás érvényessége az Európai Unióban, sőt az egész schengeni övezetben is.
Kialakult egy olyan fiatal generáció, amely a járvány, majd a háború következtében máshogy éli majd az életét, mint az elődei – mondja Szabó Andrea, a TK Politikatudományi Intézetének igazgatója.
Hordjunk újra maszkot, és a legveszélyeztetettebb csoportok oltassák be újra magukat – tanácsolják a francia szakértők, akik szerint így elkerülhető, hogy a Covid–19 a 22-es nyarat is elrontsa.