Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Covid-teszt

Lengyel Tibor Itthon

Minden iratot lefoglaltak a nyomozók az állammal milliárdos bizniszt kötött, majd fantomizálódott haveri cégek ügyében

Kiadná az Állami Egészségügyi Ellátó Központ jogutódja a két Fidesz-közeli vállalkozással kötött szerződésekhez kapcsolódó, eddig nem ismert iratokat, csak éppen mindet lefoglalták a nyomozók. A cégek összesen közel 5 milliárd forint értékben szerződtek túlárazottnak tűnő Covid-gyorstesztek szállítására az állammal, majd a százmilliós osztalékok kifizetése után fantomizálódtak.

Lengyel Tibor Itthon

Milliárdos állami megrendelés után eltűnő haveri cég: a rendőrség már rég elutasította a feljelentést, de Polt még kivár a hivatalos válasszal

A covid-tesztek milliárdos állami megrendelésén magát degeszre kereső fideszes kötődésű cég fantomizálódása nem tűnik bűncselekménynek – állapította meg a rendőrség, már egy hete. Ennek fényében érdekes, hogy csütörtökön érkezik majd meg Polt Péter válasza, hogy ő feljelentésként értékelte a hvg.hu cikke alapján írt ellenzéki kérdést, és továbbította a rendőrségnek.

hvg.hu Világ

Joe Biden koronavírusos lett

Covid-fertőzést azonosítottak Joe Biden amerikai elnöknél. A tünetei enyhék, gyógyszert szed, elkülönítik, de ellátja elnöki teendőit.

HVG hvg360

Mit jelent a Covid-teszteken a lejárati idő?

Manapság már válogathatunk az elérhető árú, különféle mintavételi technikákon alapuló, gyógyszertári és bolti Covid-19 tesztek közül, így sokakban felmerülhet a kérdés, vajon meddig lehet használni ezeket.

Serdült Viktória Itthon

Az állam nem segít, a szülők szerveznék az óvodás gyerekek tesztelését

Hónapok óta vizsgálja az ingyenes koronavírus-tesztelés lehetőségét az operatív törzs, de egyelőre nincs változás: Magyarországon még mindig 19 ezer forintot is elkérhetnek egy PCR-, 5-6 ezret pedig egy antigéntesztért. A kormány hivatalos álláspontja az, hogy a járványt az oltás fogja megállítani, mégis azokban az országokban, ahol kiterjedtebb a tesztelés, jobbak a halálozási mutatók. Vannak olyan óvodák és iskolák, ahol a szülők és a vezetőség a maga kezébe vette a probléma megoldását.

hvg.hu Tech

Az omikron hozadéka: nem biztos, hogy az esetszámot érdemes figyelni

Bekövetkezett, amire számítottunk: az omikron miatt számos országban megugrott a Covid-fertőzöttek száma. Rengeteg a megbetegedés, de talán kevesebb a súlyos eset, viszont egyelőre még a szakemberek sem értenek egyet abban, hogy ilyen helyzetben van-e egyáltalán értelme figyelni a napi fertőzésszámot.

1 2
Tizenegy csapatosra bővül a Forma–1 mezőnye 2026-tól

Tizenegy csapatosra bővül a Forma–1 mezőnye 2026-tól

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

Orbán: Budapestnek nem jut újabb beruházás

Orbán: Budapestnek nem jut újabb beruházás

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

"A gyermekek jogai minden eddiginél erősebb törvényi védelmet kapnak!" - Kocsis Máté megosztotta, hogyan változik az Alaptörvény

"A gyermekek jogai minden eddiginél erősebb törvényi védelmet kapnak!" - Kocsis Máté megosztotta, hogyan változik az Alaptörvény

Hét alattomos szokás, ami anélkül szívja el az energiánkat és a boldogságunkat, hogy észrevennénk

Hét alattomos szokás, ami anélkül szívja el az energiánkat és a boldogságunkat, hogy észrevennénk

Két kutyájával együtt halt meg egy férfi Pest megyében

Két kutyájával együtt halt meg egy férfi Pest megyében

A kormány torkán akadt a 2022-ben rekordáron beszerzett óriási mennyiségű orosz gáz

A kormány torkán akadt a 2022-ben rekordáron beszerzett óriási mennyiségű orosz gáz

A címlapról ajánljuk