Budakeszi a legdrágább a budai agglomerációban
Presztízs odaköltözni.
Éjszakánként, alkalmanként legfeljebb 10 percre zárják le a 2-es utat Dunakeszin és Gödön, mert egy új, az M2-esre vezető összekötő út felüljáróját építik.
A férfi egy zenekari próbán ütötte meg az iskola egyik tanárnőjét, aki felháborodásában visszaütött. Az igazgató szerint viszont a tanárnő volt az, aki először rátámadt.
Megszólalt az autó tulajdonosa.
Évek óta a víz alatt lehetett az a Ford Escort, amelyet szerdán éjszaka emeltek ki a Dunából, és amelyben emberi maradványokat találtak.
A Blikk szerint a kocsit Dunakeszinénél találták meg.
Egy mentőautóból pedig egy táskát is elemelt előtte.
Villámcsapásra ébredt több szomszéd is Dunakeszin csütörtök éjjel. A környéken több ház is kigyulladt, a lakóknak az éjszaka közepén kellett kimenekülniük az épületekből.
A 24.hu szerint két helyi fiatalember esett egymásnak a város egyik utcájában, mindketten megsérültek, de úgy tűnik, csak könnyebben.
A jövedelem nélkül maradt férfi pár hónap alatt 2,8 millió forintot zsebelt be a csalással. Volt, aki 50 ezer forintot utalt neki. A megrendelt termékeket egyik vevője sem kapta meg, mivel a csalónak sem pénze, sem lehetősége nem volt azokat beszerezni.
Szijjártó felesége egy iskolára felkészítő magántanodát üzemeltet, a tanoda épületébe az apósa is beszállt.
Dunakeszin ütközött frontálisan autójával a rapper pénteken kora este.