Nevet vált a csődhelyzetből kilábaló SsangYong
Az új kezdethez új név is dukál.
Az elődjénél nagyobb kompakt szabadidő-autó négyféle változatban támad.
Az APT37 nevű észak-koreai hackercsoport akkor kezdte el fertőzni a dél-koreai felhasználók készülékeit, amikor az ottani társadalom a halloweeni tragédiára koncentrált.
Japán négy büntetőből hármat elszúrt, Horvátország viszont csak egyet, így ők fognak negyeddöntőzni a Dél-Korea ellen gálázó brazilokkal.
Nem jutott olyan csapat a katari világbajnokság nyolcaddöntőibe, amelyik a csoportban minden meccsét meg tudta volna nyerni: a horvátok döntetlent játszottak Marokkóval és Belgiummal is, Brazília pedig – hatalmas meglepetésre – kikapott Kameruntól az utolsó körben. A két ellenfél, Japán és Dél-Korea megnehezítheti Horvátország, illetve Brazília dolgát, ha továbbra is képesek azt a rendkívül gyors focit játszani, amit a csoportkörökben láttunk tőlük. Szavazzon a továbbjutókra!
Végre elkezdődik a vébé igazán izgalmas szakasza: a legjobb 16 csapat között dől el, kik tartoznak az igazi élmezőnyhöz.
A portugálok meglepetésre kikaptak Dél-Koreától, aminek Uruguay itta meg a levét: hiába verték Ghánát, a szerzett két gól kevés volt a továbbjutáshoz.
Brazília és Portugália már biztosan tovább megy, a kérdés csupán annyi, hogy csoportelsőként, vagy valamelyik szerencsés befutó mögött. Biztos kieső nincs, mutatjuk mire lehet számítani a csoportkörök utolsó fordulójának utolsó négy meccsén.
Dél-Korea nehéz helyzetbe került, egy ponttal várja a H csoport zárófordulóját.
Ha van meccs, ami gól nélkül is a vb legjobbjai közé tartozik, akkor az biztosan az Uruguay-Dél-Korea.
Svájc Kamerunnal, Uruguay Dél-Koreával, Portugália pedig Ghánával meccsel csütörtökön a katari világbajnokságon, mielőtt a világbajnokság egyik legnagyobb esélyese, Brazília megmérkőzne Szerbiával. Ön szerint ki fogja nyerni azt a mérkőzést?
Jun Szok Jol azt mondta, a kiterjedt reformoknak kell alávetni a rendőrséget.
A mennyezetről csöpögő vizet gyűjtötték össze, ebbe tették a kávéport.
Mindezt röviddel azután, hogy hajnalban Észak-Korea tüzérségi lőgyakorlatot tartott.
A rendőrség viszont mintha nem reagált volna, néhány órával később pedig 156-an vesztették életüket.
Dél-Koreában hadgyakorlatot tartanak, ráadásul az amerikaiak részvételével.
A tömegszerencsétlenség előtt a rendőrség több hívást is kapott, melyek figyelmeztették őket a negyedben kialakult helyzet súlyosságára, a válaszlépések azonban elmaradtak.
A BBC szemtanúk, túlélők segítségével igyekezett rekonstruálni a szombat esti szöuli tömegszerencsétlenség kialakulását. Csak erős idegzetű olvasóinknak!
Az elhunytak túlnyomó többsége tinédzser vagy huszonéves. Az elnök nemzeti gyászt hirdetett, és vizsgálatot ígért.