#EKB



Draghi erősítette a forintot
 

Draghi erősítette a forintot

Az amerikai dollárral szemben gyengült az euró, az euróval szemben pedig erősödött a forint, miután Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke csütörtöki sajtótájékoztatón jelezte, hogy az euróövezeti alapkamat hosszú időn keresztül "a jelenlegi vagy annál alacsonyabb" szinten maradhat.

MTI MTI



 

"Pozitív véleményre" számít Frankfurtból a Fidesz

A pénzügy rendszer stabilitását erősíti a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonása a Fidesz szerint. A párt azt közölte, az összevonásról szóló zárószavazással megvárja a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank (EKB) állásfoglalását.

MTI MTI

Draghi rövid pórázon tartaná a deficitkorlátot átlépő országokat
 

Draghi rövid pórázon tartaná a deficitkorlátot átlépő országokat

Fontos, hogy az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásában a hiánykövetelmények teljesítésére vonatkozó határidőket csak kivételes esetekben hosszabbítsák meg – ezt mondta az Európai Központi Bank elnöke azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság májusban több ország, így Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország és Szlovénia esetében a 3 százalékos deficitcél teljesítésére haladék adását javasolta.

MTI MTI


Becsomagolt hiteleket venne az EKB
 

Becsomagolt hiteleket venne az EKB

Az Európai Központi Bank tárgyalásokat kezdeményez eszközfedezetű értékpapírok esetleges vásárlásáról - jelentette be Mario Draghi, az EKB elnöke csütörtökön, a szervezet kihelyezett kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón. Az EKB elnöke szerint még nagyon kezdetleges állapotban vannak az erről szóló tárgyalások.

MTI MTI


EKB-kamatcsökkentés jöhet ma
 

EKB-kamatcsökkentés jöhet ma

Kihelyezett kamatdöntő ülést tart ma Pozsonyban az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. Az elemzők szűk többsége számít arra, hogy a testület 25 bázisponttal 0,50 százalékra csökkenti az irányadó euróövezeti kamatszintet.

MTI MTI

Már csak az EKB nem vezetett be lazító programot
 

Már csak az EKB nem vezetett be lazító programot

A nagy jegybankok közül már csak egy, az Európai Központi Bank (EKB) nem léptetett életbe monetáris lazító programot, miközben társai, a Fed, a Bank of Japan és a Bank of England a botladozó gazdaság fellendítése érdekében sorban egymás után a monetáris enyhítés útjára léptek - írja a Bloomberg üzleti hírportál.

MTI MTI

Soros: az EKB lassú halálba vezeti Európát
 

Soros: az EKB lassú halálba vezeti Európát

Az Európai Központi Bank (EKB) a lassú halálba vezeti Európát azzal, hogy ódzkodik nem konvencionális eszközöket bevetni a gazdaság élénkítésére – idézi a német Die Welt napilap online kiadása pénteken Soros György CNBC-tévécsatornának adott interjúját.

MTI MTI




Jövő keddig húzódhat a ciprusi bankzár
 

Jövő keddig húzódhat a ciprusi bankzár

Az Európai Központi Bank csak fizetőképes bankokat tud likviditással támogatni, ezért a ciprusi kormánynak minél előbb biztosítania kell a pénzintézetek feltőkésítését - mondta Jörg Asmussen, az EKB igazgatótanácsának tagja a Die Zeit német hetilapnak adott interjúban. Közben a dpa német hírügynökség kormánykörökre és központi banki forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy várhatóan jövő keddig zárva maradnak a ciprusi bankok, és meghatározatlan ideig korlátozzák a külföldre irányuló banki átutalásokat.

MTI MTI

EKB-vezető:
 

EKB-vezető: "a ciprusi megoldás egyedi"

Ciprus saját maga döntheti el, hogy az euróövezeti mentőcsomag részeként miként szed be 5,8 milliárd eurónyi saját forrást - mondta Jörg Asmussen, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának elnöke hétfőn egy berlini konferencián.

MTI MTI

Nem változott az euróövezeti alapkamat
 

Nem változott az euróövezeti alapkamat

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa csak tárgyalt csütörtökön a kamatcsökkentés lehetőségéről, de konszenzusos szavazással úgy döntött, hogy nem változtat a 0,75 százalékos euróövezeti alapkamaton.

MTI MTI

EKB-elnök:
 

EKB-elnök: "visszatért a 19. század nagy társadalmi kérdése"

Mario Draghi szerint nem élhetünk olyan gazdasági modell szerint, amely csak a piacok önszabályozására hagyatkozik, és amelyben az egyének azt hiszik, mindent megtehetnek. Az Európai Központi Bank elnöke szerdán a müncheni Bajor Katolikus Akadémián tartott előadásában hangsúlyozta: végső soron a magasabb erkölcsi normát, illetve meggyőződést kell követni, amely olyan gazdasági világrendet teremt, ami minden embert szolgál.

MTI MTI