#EU



Az élelmiszerek piaci ára csökken, de a fogyasztók ezt nem érzik
 

Az élelmiszerek piaci ára csökken, de a fogyasztók ezt nem érzik

Az élelmiszerek piaci árának csökkenése sok európai uniós országban általában nem jelentkezik a fogyasztói árban, így az áruházláncok árrése magas marad, miközben sok termelő jövedelme már-már tarthatatlan szintre süllyed - állapította meg egy lengyel tanulmány, amelyet az EU-tagországok mezőgazdasági minisztereinek brüsszeli találkozóján ismertettek.

MTI MTI

Az IMF és az EU elégedett a kormány intézkedéseivel
 

Az IMF és az EU elégedett a kormány intézkedéseivel

Az IMF és az Európai Bizottság egyetértésével az államháztartás hiánya az idén a GDP 3,9 százaléka lehet, a GDP 2009-ben 6,7 százalékkal, jövőre 0,9 százalékkal csökkenhet, 2011-ben pedig már bővülhet – jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter az IMF és az Európai Bizottság küldöttségével folytatott egyeztetés után.

MTI MTI



Elítéli a homofóbiát az EU
 

Elítéli a homofóbiát az EU

Mindenki egyformán megilletnek az emberi jogok, szexuális orientációtól, illetve nemi identitástól függetlenül - hangsúlyozta az Európai Unió elnöksége a homofóbia elleni világnap alkalmából közzétett nyilatkozatában.

MTI MTI

EP-választások: változatok kampánycsendre
 

EP-választások: változatok kampánycsendre

A június 7-ei európai parlamenti (EP) választásra listát állító pártok a szavazás előtti szombatig kampányolhatnak, ekkortól az urnák lezárásáig az egész ország területén kampánycsend lép életbe.

MTI MTI





Több, mint egymilliárd euróra büntette az EU az Intelt
 

Több, mint egymilliárd euróra büntette az EU az Intelt

Rekord nagyságú, több, mint egymilliárd eurós büntetést szabott ki szerdán az Európai Unió az Intel számítástechnikai óriáscégre, azzal érvelve, hogy a kaliforniai székhelyű lapkagyártó üzleti politikája sértette az uniós versenyszabályokat, ellehetetlenítvén versenytársát, az AMD-t. Az Intel fellebbez.

MTI MTI


Még 400 milliárd euró kell az EU talpra állásához
 

Még 400 milliárd euró kell az EU talpra állásához

Legalább 400 milliárd euróval meg kell toldani az eddigi gazdaságélénkítő csomagok összértékét az Európai Unióban a válságból való kilábalás érdekében - vélekedik legújabb könyvében Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, széles körben elismert, tekintélyes európai politikus.

MTI MTI

Autó helyett bringát ajánl az EU
 

Autó helyett bringát ajánl az EU

Az autóval naponta megtett utak mintegy fele öt kilométernél rövidebb az EU-országok átlagában, ekkora távolságokat minden további nélkül meg lehet tenni két keréken is - hangsúlyozta kedden Antonio Tajani, az Európai Bizottság közlekedési ügyekben illetékes alelnöke egy brüsszeli konferencián.

MTI MTI

Az EU és Törökország megegyezett a Nabucco ügyében
 

Az EU és Törökország megegyezett a Nabucco ügyében

A közép-ázsiai, kaukázusi és a közel-keleti földgáz Európába szállításainak a lehetőségeit vitatta meg az Európai Unió újabb csúcstalálkozója, amelyet pénteken tartottak Prágában. Az elért megállapodással közelebbre került a Nabucco gázvezeték megvalósítása.

MTI MTI

Az EU 600 millió eurót szán a keleti partnerség országainak
 

Az EU 600 millió eurót szán a keleti partnerség országainak

Mintegy 600 millió eurót szán az Európai Unió (EU) a keleti partnerség programban résztvevő hat volt szovjet köztársaság, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Örményország és Ukrajna segítésére – hangzott el az Európai Unió-Keleti Partnerség csúcskonferencián csütörtökön Prágában.

unknown unknown

Csak egy gyors akció állíthatja meg a sorozatos munkahelyvesztést
 

Csak egy gyors akció állíthatja meg a sorozatos munkahelyvesztést

A nemzetközi gazdasági válság közepette a munkahelyek számának csökkenését az Európai Unióban (EU) csak gyors és határozott intézkedésekkel lehet megállítani. Erre a megállapításra jutottak az EU munkahelyekkel, munkapiaccal foglalkozó csúcstalálkozójának résztvevői csütörtökön Prágában.

MTI MTI