Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A nemzetközi gazdasági válság közepette a munkahelyek számának csökkenését az Európai Unióban (EU) csak gyors és határozott intézkedésekkel lehet megállítani. Erre a megállapításra jutottak az EU munkahelyekkel, munkapiaccal foglalkozó csúcstalálkozójának résztvevői csütörtökön Prágában.
Támogatni kell a munkahelyüket elvesztett emberek átképzését, az új vállalkozások létrehozását és a munkaidő megrövidítését - idézett az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso a közösen elfogadott dokumentumból. Leszögezte: alapvető feladat, hogy nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik már elveszítették munkahelyüket. A fórum résztvevői megpróbálták azonosítani azokat a lépéseket és intézkedéseket, amelyekkel a munkanélküliség elleni küzdelmet hatékonyabbá lehetne tenni. Egyetértés volt abban, hogy azonnali cselekvésre van szükség.
A tagországok vezetői sürgették a nem bérjellegű költségek csökkentését is a munkahelyteremtés esélyének növelésére. Márciusban az uniós munkanélküliség meghaladta a 20 millió főt, ha nincs változás, akkor a szám jövőre 26 és fél millióra nőhet, ami 10,9 százalékos munkanélküliségi arányt jelentene.
A csúcstalálkozón az előző, a mostani és a következő EU-elnökség - az EU-trojka: Franciaország, Csehország, Svédország - illetékes miniszterei, illetve a szociális partnerek, a szakszervezetek képviselői vettek részt. A szakszervezetek és a munkáltatók meglehetősen elnagyoltnak értékelik a mostani csúcsra kidolgozott elképzeléseket a foglalkoztatás javítására.
A munkahelyek megtartásával kapcsolatos európai uniós tevékenység nem a csúcstalálkozóval kezdődött, és nem is azzal zárul. A találkozó azonban alapvető fontosságú és lényegi lépést jelent a tagországok ez irányú tevékenységének összehangolására és hatékonyabbá tételére - jelentette ki Barroso.
A tisztségéből a héten végleg távozó Mirek Topolanek cseh miniszterelnök egy kérdésre azt mondta ugyan, hogy ha valaki keres munkát, akkor talál is, de elismerte, hogy miközben az EU a foglalkoztatás javításának céljaival egyetért, ennek módozataiban még nincs igazán egyetértés, a szociálpolitika terén még nincs egység.
Kezdeményezzük, hogy európai szinten készüljön felmérés a munkahelyekről és az átképzési lehetőségekről. Tőkét biztosítunk az átképzés számára, és csökkentjük az új vállalkozások adóját - mondta az Európai Bizottság elnöke.
Az EU különösen fontosnak tartja a kis és közepes nagyságú cégeket. Az EU-ban ide tartozik az összes cég 99 százaléka, és ők foglalkoztatják az összes alkalmazott 67 százalékát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.