Négy itthoni kórházprojektre bólintott rá az EU
Több mint 160 millió euró, vagyis átszámítva körülbelül 48 milliárd forint uniós támogatást hagyott jóvá csütörtökön magyarországi egészségügyi beruházásokra az Európai Bizottság.
Több mint 160 millió euró, vagyis átszámítva körülbelül 48 milliárd forint uniós támogatást hagyott jóvá csütörtökön magyarországi egészségügyi beruházásokra az Európai Bizottság.
Tony Blair szerint gazdasági káosszal fenyegeti Nagy-Britanniát a kormányzó Konzervatív Párt által a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazás.
Néhány hónapja még minden a legnagyobb rendben volt az Abonytól Fegyvernekig vezető M4-es sztráda 29 kilométerének beruházásával, a 4 milliárd Ft/km átlagárat maga a kormány védte. Most meg úgy tűnik, gyorsan változó indokokkal felrúgják az egészet - írja a Népszabadság. Nem is légből kapott érvekkel, köztük azzal, hogy az új autópálya árában két nagy és több kisebb híd megépítésének költsége is benne van.
Lehet szidni Brüsszelt és a Valutaalapot, de csak addig, amíg nincs baj – mondta a HVG-nek adott interjújában Kopits György.
Meglepő mondatokkal dicsérte Kazahsztánt Orbán Viktor az ország fővárosában, Asztanában. A kazah hírügynökség szerint összehasonlította az országot az EU-val, és megjegyezte, hogy a közép-ázsiai országban sokkal otthonosabban érzi magát. Igaz, a szó szerinti idézet alapján ennél szofisztikáltabban dicsérte a posztszovjet diktatúrát.
Három évtized elteltével megszűnik a tejkvótarendszer az Európai Unióban: a gazdálkodók április 1-jétől annyi tejet termelhetnek büntetlenül, amennyit csak akarnak. Ez nagy lehetőség az északi országoknak, míg Franciaország az óvatosságot választotta.
Tovább és még annál is tovább gyűrűző brókerbotrányra adott flexibilis kormányzat magyarázatok, Erste bankcsőd-álhír okozta pánik, Auchan gigabírság és egy brüsszeli koki a földtörvény miatt. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Csúsztat a kormány, az M4-es autópálya építésével kapcsolatban. Ezt sugallja az a tiltakozó közlemény, melyet a Simicska Lajos tulajdonában lévő cég, a Közgép adott ki, miután Lázár János bejelentette, hogy ki fogják vizsgálni nem kartelleztek-e a cégek, és a tervek szerint új közbeszerzést írnak ki az autópálya megépítésére.
Az Európai Unió és Kuba megállapodott abban, hogy felgyorsítják a kétoldalú kapcsolatuk normalizálásáról szóló tárgyalásaikat, és év végére meg akarnak állapodni a politikai párbeszédről illetve együttműködésről szóló egyezmény alapjairól.
Az Európai Unió állam-, illetve kormányfői kivétel nélkül elkötelezték magukat az energiaunió megteremtése mellett – jelentette be csütörtök este, az uniós csúcstalálkozó első napirendi pontjának megtárgyalása után Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
Pénteken Brüsszelben sajtótájékoztatót tartott Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős szóvivője. Az amúgy szokásos rendszerességgel megtartott eseményen, március 13-án bejelentette: az EB-vel egyetértett a magyar kormány, hogy a tervezett atomerőmű-építéssel kapcsolatos titkosításokat fel kell oldani....
A magyar kormánynak sikerült stabilizálnia a helyzetet, és azon van, hogy forrásvesztés nélkül zárja le a 2007–2013-as európai uniós költségvetési időszakot – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten. Lázár János a Portfolio internetes gazdasági újság konferenciáján elismerte, az elmúlt időszakban tűzoltás zajlott, hogy sikerüljön megtartani az EU-s forrásokat.
Az Európai Unió legtöbb tagállamában folyamatosan emelkedik a császármetszés aránya, bár néhány országban a jelenség mérséklődésére is van példa - állapította meg egy átfogó kutatás, amelynek készítői felhívták a figyelmet arra, hogy további vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, miért mutatkoznak jelentős eltérések. A legtöbb programozott császármetszés Cipruson és Olaszországban, a legkevesebb pedig Hollandiában van.
Az Európai Unió idei lágy búzatermése 141,5 millió tonna lesz, kisebb a tavalyi 148,2 millió tonnás rekordnál, amikor igen kedvező volt az időjárás. A lágy búzából kenyérlisztet őrölnek.
Görögországnak nem lesz szüksége egy újabb mentőcsomagra, mivel nincsenek akut fizetési problémái, de ha nem kap lehetőséget a humanitárius válság leküzdésére, akár népszavazást is kész tartani az euróövezeti tagságról.
Oroszország amellett van, hogy fejlessze kapcsolatait az Európai Unióval, mert ez mindkét fél érdeke - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő, miután csütörtökön Matteo Renzi olasz kormányfővel tárgyalt Moszkvában. Az olasz miniszterelnök szerint Ukrajna minden területének biztosítani kell az autonómiát.
Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke azon meggyőződésének adott hangot hétfő késő este, hogy az uniós piacok gázellátása biztosított.
Akár 300 milliárd forint EU-s támogatást is kaphat a turizmus 2015-20 között. A pályázati kiírások nyáron már megjelenhetnek.
Az EU kedvező megítélése mind Magyarországon, mind az unió egészében erősödött az elmúlt egy évben, az uniós intézményekbe vetett bizalom pedig Magyarországon továbbra is az EU-átlag feletti - derül ki az Eurobarometer magyarországi nemzeti jelentéséből, amelyet szerdán mutattak be az Európai Bizottság budapesti képviseletén.
Az Európai Unió országai kedden megkezdik azoknak a koszovóiaknak a hazaszállítását, akiknek elutasították a menedékkérelmeit – erősítette meg a Szabad Európa Rádió balkáni irodájának hétfőn a koszovói belügyminisztérium. Az osztrák, a magyar és a szerb belügyminiszter a múlt héten Belgrádban a koszovóiak szárazföldön történő hazaszállításáról is tárgyalt.