szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Csúsztat a kormány, az M4-es autópálya építésével kapcsolatban. Ezt sugallja az a tiltakozó közlemény, melyet a Simicska Lajos tulajdonában lévő cég, a Közgép adott ki, miután Lázár János bejelentette, hogy ki fogják vizsgálni nem kartelleztek-e a cégek, és a tervek szerint új közbeszerzést írnak ki az autópálya megépítésére.

Az elvégzendő munkák fényében nem is olyan drága az M4-es autópálya építési költsége – így foglalható össze az egyik építő cég, a Közgép közleménye, amit csütörtök délután adott ki a cég a sajtóban megjelentekre reagálva. „A Közgép Zrt. ellen tudomásunk szerint a szerződéssel kapcsolatban sem Magyarországon, sem külföldön nincs folyamatban semmilyen vizsgálat. A Közgép Zrt. és konzorciuma a szerződésében vállaltaknak megfelelően teljesít, a helyszíni munkálatok most is folyamatosan, teljes kapacitással folynak” – szögezte le a társaság közleménye, hangsúlyozva, nincs vizsgálat ellenük kartellezés miatt.

Ugyanis szerdán került nyilvánosságra, hogy az Európai Bizottság nem támogatta az autópálya-építési projektet, állítólag túl drágának találták a kilométerenkénti 4 milliárdos árat, a kormány kartellezést gyanít. Jakub Adamowicz, az Európai Bizottság regionális fejlesztésért felelős szóvivője csütörtökön elmondta: a projekt uniós támogatására vonatkozó kérelmet Magyarország 2013 végén nyújtotta be Brüsszelben, de a bizottság sosem hagyta jóvá.

Az ügyben csütörtöki sajtótájékoztatóján megszólalt az uniós fejlesztésekért felelős Lázár János is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette: a kormány visszavonta az Európai Bizottságtól e projekt EU-s programként való elismertetését. Véleménye szerint a kormánynak meg kell vizsgálnia, hogy volt-e az építő cégek között kartellezés, továbbá azt nézik, hogyan lehet pénzt előteremteni a költségvetésben a megépítésére. Új közbeszerzési eljárás kiírása várható – jelentette be Lázár.

Mennyi az annyi?

A Közgép állítja, félrevezető a kormány kommunikációja az M4-es építésével kapcsolatban. Az ügy pikantériája, hogy a Közgép Zrt. egyik tulajdonosa az Orbán Viktorral nyíltan szembehelyezkedett Simicska Lajos.

Fazekas István

A közleményük szerint:

  • az nem újdonság, hogy a projektet nem finanszírozza az EU, hiszen Adamowicz is jelezte, a magyar kormány már 2013-ban eljuttatta a támogatási kérelmét Brüsszelbe, és nem most döntöttek arról, hogy nem kap támogatást
  • a közleményhez csatoltak egy kormányrendeletet is, melyből kiderül, hogy az M4-es „kiváltásaként” most bejelentett utat – a Szegedre vezető M5-ös autópálya és a Szolnokra vezető 4-es főut összekötése – a kormány már korábban betervezte. A Közgép szerint nem az M4-es alternatívájaként, hanem azzal párhuzamos beruházásként.

A Közgép szerint nem a kartellezés, hanem a betervezett, illetve a cégtől megrendelt munkák miatt lett ilyen drága a beruházás. Az útépítő cég állítja, nem egyszerű autópálya-építésről van szó, hanem:

  • egy új Tisza-hídról, „amely 756 m hosszú, több mint 28 méter széles, önmagában mintegy 8500 tonnányi acélszerkezet gyártásával és helyszíni szerelésével” – fogalmaz a közlemény
  • lesz még egy másik, kisebb híd is: a jobb parton egy 416 m hosszú ártéri híd
  • mivel nagyrészt ártérről van szó, 10-11 m magasságú töltéseket kell építeni
  • Natura 2000 védett területeken a környezetvédelmi előírások is rendkívül szigorúak

Az M4-es autópálya három szakaszának építését három cég nyerte el korábban, a munkálatok már zajlanak, 30 százalékos a készültség. Az építők: a Colas-Swietelsky konzorcium, a Közgép-A-Híd páros és a Strabag.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!