#EU

Súlyos és makacs tévhit nyomasztja a karácsonyi ünnepet
 

Súlyos és makacs tévhit nyomasztja a karácsonyi ünnepet

A legmakacsabb tévhiteink egyike, hogy a karácsonyi ünnepekkor megugrik az öngyilkosok száma. A média évről évre feleleveníti ezt a mítoszt, holott az adatok soha nem támasztották alá, sőt az ellenkezőjét bizonyítják: az ünnepek feldobják az embereket, visszaesik az öngyilkosságok száma. Magyarországon egyébként is hosszú ideje javulnak a statisztikák, bizonyítottan nem vagyunk öngyilkos nemzet, még ha nemzetközi összehasonlításban továbbra sem állunk jól. Viszont a szomorú jelenséget számos rejtély lengi körül.

M. László Ferenc M. László Ferenc





Adótervezéssel ezermilliárd eurót fogtak a cégek – ennek most vége
 

Adótervezéssel ezermilliárd eurót fogtak a cégek – ennek most vége

Az Európai Bizottság 2013. november 25-én módosító javaslatot nyújtott be az Anya-Leányvállalat Irányelvhez, amelynek segítségével gátat vetne az egyre jobban elharapódzó, Európai Unión belüli társaságiadó-elkerülésnek. A Bizottság javaslata olyan kiskapuk bezárását segítené elő, amelyeket jelenleg is számos társaság alkalmaz annak érdekében, hogy kevesebb adót fizessenek csoportszinten. Az adóelkerülés miatt egyébként évente nagyságrendileg 1000 milliárd eurótól – hozzávetőlegesen a magyar GDP tízszeresének megfelelő összeg – esnek el az EU tagországai, így teljesen érthető az egyre határozottabb fellépés ezen a területen.

hvg.hu hvg.hu

Gigabírságot kapott nyolc bank az EU-tól
 

Gigabírságot kapott nyolc bank az EU-tól

Összesen 1,7 milliárd euró, vagyis átszámítva 513 milliárd forint bírsággal sújtott az Európai Bizottság nyolc nagybankot, amelyek kereskedői a vád szerint a bankközi hitelezés fő kamatlábainak manipulálásával nyerészkedtek.

MTI MTI


A britektől jöhetnének a keletiek Londonba
 

A britektől jöhetnének a keletiek Londonba

A britek több mint kétharmada egy új, vasárnap ismertetett országos felmérés tanúsága szerint szívesen látja a kelet-európai EU-tagállamokból érkező munkavállalókat, ha azok valóban dolgozni jönnek és hajlandók integrálódni.

unknown unknown


Még jobban akarjuk a tabletnél a notebookot
 

Még jobban akarjuk a tabletnél a notebookot

Az idén a legtöbben valamilyen technikai kütyüt − laptopot, táblagépet, játékkonzolt, nagy méretű óriási okostelefont vagy átalakítható notebookot − szeretnének a fa alá. Pedig ennek kiválasztása jár a legtöbb stresszel.

hvg.hu hvg.hu

Nincs alku, elszállhat a görögök újabb hitele
 

Nincs alku, elszállhat a görögök újabb hitele

Görögország nem tudott megállapodni nemzetközi hitelezőivel a következő kölcsönrészlet, egy létfontosságú egymilliárd eurós, azaz 300 milliárd forint összeg megadásáról. Erről Janisz Szturnarasz görög pénzügyminiszter számolt be hétfőn késő este újságíróknak.

MTI MTI


Visszatáncol az EU-hoz Ukrajna?
 

Visszatáncol az EU-hoz Ukrajna?

Ukrajna hamarosan aláírja a társulási megállapodást az Európai Unióval – ezt mondta csütörtökön Brüsszelben Szerhij Arbuzov ukrán miniszterelnök-helyettes, miután tárgyalt Stefan Füle szomszédságpolitikai biztossal.

MTI MTI

Magyarországon vizsgálódott az EU
 

Magyarországon vizsgálódott az EU

Az Európai Bizottság küldöttsége az elmúlt napokban Magyarországon végzett utóvizsgálatát követően elismeréssel fogadta a pozitív makrogazdasági változásokat, és úgy vélte, hogy a magyar gazdasági növekedés gyorsulhat, de felhívta a figyelmet a magán- és államadósság változatlanul magas szintjére, a hitelezés alacsony szintjére, valamint rámutatott a növekedésbarát költségvetési konszolidáció folytatásának szükségességére.

MTI MTI

Görögország lesz januártól az EU soros elnöke
 

Görögország lesz januártól az EU soros elnöke

Görögország az Európai Unió soron következő elnökeként a gazdasági növekedés előmozdítását, a bevándorlás szabályozását valamint a vízfelszín alatt rejlő energiaforrások feltárását tekinti a legfőbb prioritásnak – mondta szerdán Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök.

unknown unknown



Amerika csak óvatosan kommentálja az ukrán eseményeket
 

Amerika csak óvatosan kommentálja az ukrán eseményeket

Az amerikai kormány csak ritkán és óvatosan foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna elállt az EU-val megkötendő társulási szerződéstől, és hogy ennek nyomán Kijevben hatósági erőszakba ütköző tiltakozások robbantak ki, mert attól tart, hogy a markánsabb nyilatkozatokkal veszélyeztetné a Kreml együttműködését Irán és Szíria kérdésében - írta szerdai számában a The Washington Post.

MTI MTI