Szinte biztos a teltház a magyar válogatott novemberi meccseire
Egy óra alatt 6000 jegy ment el, és a Puskás Arénának csak a 30 százalékát lehet feltölteni nézőkkel.
Egy óra alatt 6000 jegy ment el, és a Puskás Arénának csak a 30 százalékát lehet feltölteni nézőkkel.
A szövetség álláspontja szerint a játékosokat egyelőre nem érinti a probléma.
Bulgáriában lépett pályára a magyar válogatott az Európa-bajnokság pótselejtezőjének elődöntőjében, és ugyan az első félidőben csak egy kaput eltaláló lövése volt, végül különösebb probléma nélkül győzött. Novemberben Magyarország-Izland meccsen dől el az Eb-részvétel.
Kalmár Zsolt kezd Szoboszlai Dominik helyén Bulgária ellen.
Addig ne is várjunk stabil válogatottat és hazai játékosokat a BL-re készülő Ferencvárosban, ameddig nem működik az akadémiai rendszer. Hrutka Jánossal a Bulgária elleni válogatott mérkőzés előtt beszélgettünk az Európa-bajnokság valódi értékéről, Dzsudzsák Balázsról és a fociba ömlő rengeteg pénzről.
Kezdődik a magyar válogatott szezonja csütörtök este Törökország ellen. Rossinak nemcsak a magyar tehetséggondozással, és a válogatottak hátrányba kerülésével kell szembenéznie, hanem azzal, hogy a koronavírus akár egyik napról a másikra is boríthat mindent, miközben ő épp fiatalítani kezdett. Ha bejön neki, legenda lesz.
Elbukta saját jóslatát az Eb-pótselejtezőkről, ezért felvette Király Gábor melegítőnadrágját egy norvég tévés.
Az M4 történetének legnézettebb műsora lett a vasárnap esti Magyarország–Norvégia Eb-pótselejtező. A Nielsen adatai szerint 2 millió 578 ezer néző kapcsolt a meccsközvetítésre.
Egy emberként énekelte a magyar himnuszt a Groupama Aréna lelátóinak közönsége a vasárnapi magyar-norvég Eb-pótselejtező után. A magyar válogatott öltözőjében és a Nagykörúton is ünnepeltek.
Olyasmi történhet, amire 30 éve nem volt példa: a magyar labdarúgó válogatott kijuthat egy világverseny döntő tornájára. Ehhez nem kell más, mint a 2016-os franciaországi Európa bajnokság csütörtöki és vasárnapi pótselejtezőin oda-vissza alapon jobban szerepelni Norvégiánál. Az első mérkőzés helyszíne tehát Oslo, ahol októberben kisebb népünnepély alakult ki, amikor a sorsolásnál kiderült, hogy a magyarokkal játszanak. Hogy aztán mennyire volt igazuk, kövesse percről percre tudósításunkban.
Orbán Viktor éppen egy menekültügyi csúcson lesz csütörtök este, így nem tudja megnézni élőben a magyar válogatott norvégok elleni Eb-pótselejtezőjét Oslóban – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda. Ezen a mérkőzésen – illetve az azt követő budapesti visszavágón – dől majd el, kijut-e a válogatott az Eb-re.
Az oslói meccs elején nem szabad kockáztatnia a magyar válogatottnak, és fontos, hogy ne kapjunk gólt - mondta Bernd Storck szövetségi kapitány, aki szerint csapata nagyon elszánt, és nyilatkozata alapján ő is annak tűnik.
Egybehangzóan életük eddigi legfontosabb mérkőzéseiként jellemezték a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjai a párharc csütörtöki és vasárnapi találkozóját.
Az angol Mark Clattenburg segítői honfitársai, Simon Beck, Jake Collin, Simon Bennett, Craig Pawson és Jonathan Moss lesznek november 12-én.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Norvégia elleni mérkőzésekre készülve úgy ítéli meg, hogy siker a pótselejtezős pozíció, nem pedig büntetés a belfasti emberelőnyös döntetlenért. A magyar labdarúgásnak megvannak a maga hiányosságai, de meglátása szerint a csapat képes lehet több taktikai hadrendben is eredményesen játszani.
Fegyveres TEK-eseket látott tudósítónk vasárnap este a Groupama Sportaréna környékén, ahová Orbán Viktort is várják - mindezek ellenére a rendőri készültség átlagosnak tűnik. A magyar-norvég visszavágóra 7 óra körül kezdték el beengedni az embereket. A Népligetnél "in memoriam Fülöp" sálak tűntek fel, kivonult a Fidesz is aláírást gyűjteni.
A magyar labdarúgó-válogatottnak a statisztikák alapján óriási esélye van arra a norvégok elleni pótselejtező 1-0-s oslói sikere után, hogy kijusson a jövő évi Európa-bajnokságra.
A szandaszőlősi általános iskola diákjai közül választottak ki kilencet a vasárnapi magyar–norvég meccsre.
Fülöp Márton volt válogatott kapus halála miatt várhatóan gyászszalagot viselve lép pályára csütörtökön a magyar labdarúgó-válogatott a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtező első, oslói felvonásán.
A spanyol Carlos Velasco Carballo vezeti majd vasárnap a Magyarország–Norvégia labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezős párharc visszavágóját.